Nagyvilág

Hazaküldték az olasz iskolákból a beoltatlan gyerekeket

Voltak szülők, akik arra hivatkoztak, hogy elfelejtették a határidőt, mások a vélt mellékhatásoktól féltek.
Korábban a témában:

Hétfőn tucatjával küldték haza a gyerekeket az olaszországi iskolákból, miután lejárt a kötelező védőoltások beadatásának határideje. A Szardínia szigetén lévő Elmas városában negyven gyermek nem tudta bevinni a megfelelő igazolásokat, de Milánóból is négy esetről érkezett jelentés.

A hatóságok szerint a szülők többsége arra hivatkozott, hogy elfelejtették beadatni az oltást, vagy nem volt rá idejük, de vannak olyanok is, akik a vélt mellékhatások miatt utasították el a vakcinát. Az olasz egészségügyi minisztérium már korábban figyelmeztetett, hogy azok a hatéves vagy fiatalabb gyermekek, akik március 10-ig nem kapnak meg tíz kötelező védőoltást és még időpontjuk sincs azok beadatására, nem járhatnak az állami óvodákba és iskolákba. Az olasz ANSA hírügynökség szerint a múlt héten még harmincezer ilyen gyermek volt országszerte.

Tavaly Olaszországban több mint ötezer kanyarós esetet jegyeztek fel, ennél csak Romániában volt több. Ez nagyrészt az oltásellenes mozgalomnak köszönhető. Bár az előző kormány tavaly elfogadta a kötelező védőoltások beadatásáról szóló jogszabályt, a populista erők – az Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga – a kampányban ennek legalább részbeni eltörlését ígérték(The Local)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
belo horizonte stadion (belo horizonte stadion, stadion, foci vb 2014)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.