Nagyvilág

A magyaroknak is odacsapott a szlovák kormány megbukott keményfiúja

Malina Hedvig botránya, Sólyom László be nem engedése Szlovákiába, keményvonalas menekültpolitika – a hétfőn lemondott szlovák belügyminiszter a pozsonyi vezető kormánypárt, a Smer „ökle” volt. Távozása a politikai feszültség enyhítését szolgálja, de a pénteken Pozsonyban összegyűlt rekordnagyságú tömegnek már nemcsak belőle, hanem Robert Fico miniszterelnökből is elege van.

Hétfőn délelőtt lemondott a szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák, aki 2006-2010 között már betöltötte ezt a posztot, és 2012-től újra e tárcát vezette. A kormánykoalíció vezető erejének, a Smernek is meghatározó politikusa távozik ezzel a kulcsfontosságú tisztségből. Informálisan Kaliňákot a második embernek tartották Pozsonyban Robert Fico kormányfő mögött.

Az olasz ’Ndrangheta bűnszervezet és a szlovák politika esetleges összefüggéseit vizsgáló fiatal újságíró, Ján Kuciak és jegyese februári meggyilkolása olyan politikai hullámokat vetett az elmúlt hetekben, amik már túlmutatnak magán a gyilkosságon is. Az üggyel elsősorban a kormányzó koalíció vezető erejét, Robert Fico miniszterelnök pártját, a Smert hozzák kapcsolatba. Hogy jogosan-e vagy sem, azt jelenleg egyáltalán nem lehet megítélni, hiszen nem tudni, hogy ki gyilkolta meg a tényfeltáró újságírót, és pláne nem, hogy volt-e megbízó, és ha igen, akkor az kicsoda.

Robert Fico miniszterelnököt és Robert Kaliňak belügyminisztert gúnyoló képekkel tüntetnek Pozsonyban 2018. március 9-én
Fotó: Joe Kalmar / AFP

Az viszont biztos, hogy az újságíró éppen egy olyan cikken dolgozott, amely a szlovák kormánypártnak rendkívül kellemetlen lett volna, hiszen írt például arról a Mária Troškováról is, aki 2007-ben döntős volt a Miss Universe szépségversenyen, az elmúlt hetekig pedig Robert Fico miniszterelnök főtanácsosaként dolgozott, valamint együtt vállalkozott egy kétes hírű olasz vállalkozóval. A gyilkosság óta Trošková lemondott pozíciójáról.

A meggyilkolt szlovák újságíró utolsó cikke: Ficóra vetül a maffia árnyéka
Fegyvercsempészet, zsarolás, adócsalás, jogosulatlanul igényelt támogatások és politikai kapcsolatok – a megölt Ján Kuciak durva dolgokat tárt fel befejezetlen cikkében.

Ugyanakkor Ján Kuciak és élettársa meggyilkolása más problémákat is felszínre hozott. A gyilkosság miatt egyelőre konkrétan senkit nem tettek és tehettek felelőssé, de a lemondások azóta sorozatosak a szlovák belpolitikában. Mostani lépését Robert Kalinák is azzal indokolta: távozásával is szeretne hozzájárulni az országban kialakult helyzet stabilizálásához. „Távozásom után a vizsgálati szerveknek nagyobb nyugalmuk lesz a munkájukhoz” – utalt Ján Kuciak újságíró és élettársa meggyilkolásának kivizsgálására.

A szlovák bűnüldöző szervek és a belügyminisztérium tevékenysége hosszú évek óta vitatott. A kegyelemdöfést a belügyminiszternek nem is a gyilkosság miatti felháborodás adta meg, hanem egy speciális ügyész múlt heti vádjai, miszerint Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar rendőrfőkapitány akadályozták őt 2010 óta bizonyos zavaros pénzmozgások kinyomozásában.

Tibor Gašpar szlovák országos rendőrfőkapitány beszédet mond a Magyarországra vezényelt 25 fős rendőri egység tagjainak búcsúztatásán Pozsonyban, a rendőrképző szakközépiskolában 2016. augusztus 1-jén. A háttérben Robert Kalinák szlovák belügyminiszter. A rendőröket a szlovák kormány a magyar-szerb határra vezényli határvédelmi feladatok ellátására.
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A speciális ügyész, Vasil Špirko feljelentéssel fenyegetőzött, majd pénteken óriási tüntetést is rendeztek Pozsonyban és Szlovákia-szerte, ahol már Fico kormányfővel való elégedetlenségét is kifejezte a tömeg. Fico azonban nehezen vált meg Kaliňáktól, hiszen ő nem egyedül irányítja a Smert és a szlovák kormányt. Hol a pártban, hol a kormányban egy időre helyettese is volt a belügyminisztere. Kaliňák valódi szerepét valószínűleg majd csak a történészek tudják feltárni, de múlt heti cikkünkben is említettük, hogy a belügyminiszter nagyon szoros munkatársa volt Ficónak, és emiatt persze nagyon sokat is tudhat a kormányfőről.

„Elég volt Ficóból” – hatalmas tömeg tüntet Pozsonyban
Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese meggyilkolásának kivizsgálását és egy hiteles, nem korrupt kormány felállítását követelik.

Kaliňák – amellett, hogy a speciális ügyész különféle furcsa pénzügyi műveletekkel is összefüggésbe hozta – a Smer „ökle” is volt egyben: idén januárban Andrej Kiska államfővel került éles vitába. Kiska azzal is megvádolta, hogy a belügyminiszter felhasználja ellene a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget, amely az elnök cégének adóügyeit vette elő újra, jóllehet korábban már lezárták a vizsgálatot.

Kiska most, a kettős gyilkosság után visszavágott az őt támadó kormánynak: Szerinte a pozsonyi titkosszolgálatok informáltak egyes minisztereket az olasz maffiózók tevékenységéről, mégsem történt semmi különös az ügyekben (Kiska ugyanakkor nem nevezett meg név szerint egyetlen minisztert sem).

Orbán fegyveréhez nyúl Fico Szlovákia legsúlyosabb politikai válságában
Csütörtökön eszkalálódni kezdett a válság a február végi újságíró-gyilkosság után. Egy speciális ügyész súlyos vádakkal állt elő, bukhat a belügyminiszter, Fico pedig kezdi elveszteni a realitásérzékét.

Kaliňák a keményvonalas álláspontot támogatta a menekültkérdésben is:

Pozsony elutasítja a Brüsszel által javasolt menekültkvótát

– nyilatkozta többször.

Itthon ugyanakkor egy magyar vonatkozású ügy miatt ismert a leginkább: Malina Hedvig nyitrai egyetemista 2006-ban azt állította, hogy megverték, amiért magyarul beszélt a mobiltelefonjába. Az ügyben Kaliňák jelentette be, hogy leállították a támadók utáni nyomozást, viszont később Malina ellen kezdtek eljárásokat, miközben a belügyminiszter beteges hazudozónak is nevezte a magyar nemzetiségű szlovákiai lányt (aki azóta Magyarországra költözött). Kaliňákot viszont Malina Hedvig jelentette fel becsületsértésért, ezt a pert végül közös megegyezéssel lezárták. Az ügy máig sem tisztázott teljes mértékben, sőt bizonyos eljárások is zajlanak még mindig.

Szintén Kaliňákkal és a bűnüldözési hiányosságok miatt sokat emlegetett Tibor Gašpar rendőrfőnökkel találkozott Robert Fico akkor is, mielőtt 2009-ben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnöktől Szlovákia megvonta az engedélyt, hogy beléphessen az országba.

Kiemelt képünkön Robert Kalinák szlovák belügyminiszter sajtóértekezleten jelenti be lemondását Pozsonyban 2018. március 12-én
Fotó: Jakub Gavlak / EPA / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik