Nagyvilág

Kihúzta a gyufát Kovács Zoltánnál a BBC oknyomozó riportere

Súlyos állításokat megfogalmazó anyagot közölt a magyarországi roma gyerekek intézetben való elhelyezéséről Stacey Dooley, a BBC egyik újságírója

A Gypsy Kids Taken From Home című riportban leírja, Magyarországon több roma gyerek él intézetben, mint bárhol az EU-ban, ráadásul potenciális veszélyeknek vannak kitéve.

Stacey felteszi a kérdést, hogy a nacionalista és szélsőjobboldali politikusok egyre nagyobb népszerűsége mellett valóban égető szükség van-e a roma gyerekek védelmére, vagy csak az előítéletek miatt veszik el a roma gyerekeket a családjuktól.

Több olyan szülővel is beszélt, akit a közelmúltban szakítottak el gyermekétől és olyanokkal is, akik hasonló procedúra előtt állnak. Ellátogatott intézetekbe is, ahol a gyerekek 70 százaléka roma. Mint írja, ezeken a helyeken a droghasználat, a prostitúció, a fizikai és szexuális erőszak mindennapos, a dolgozók pedig mit sem tudnak tenni ellene.

Stacey összességében arra kereste a választ, hogy van-e bármiféle reménye az intézetben élő roma gyerekeknek Magyarországon. 

A riportot kiszúrta Kovács Zoltán kormányszóvivő is, aki blogposztban reagált az állításokra.

Szerint a kampányidőszakban a média és a nemzetközi szervezetek számára az a legfontosabb, hogy negatív képet fessenek Magyarországról és miniszterelnökéről. Nem érte ez meglepetésként, de furcsának tartja, hogy olyan témákat vesznek újra és újra elő, amit a 2014-es választások előtt is.

Kovács Zoltán azt írta, hogy a BBC riportere Magyarország legszegényebb régiójában oknyomozott, hogy megerősíthesse a teóriáját.

Abban mindenki egyetért, hogy a gyermeknek az anyja mellett van a legjobb helye. De felbosszant, hogy Magyarország legsebezhetőbb társadalmi csoportját politikailag irányított narratívába helyezik

– fogalmazott.

Nem állítja, hogy hazánkban nincsenek társadalmi problémák, de évtizedes hátrányokat nem lehet egy éjszaka alatt ledolgozni.

 

A BBC riportja egy a sok közül, ami még jönni fog. Készüljenek, választási időszak van, és a mainstream média, amit sosem érdekelt valójában, hogy hitelesen tudósítson Magyarországról, további hasonló anyagot készít még

– tette hozzá.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik