Nagyvilág

Pofonokat kaptak a békíteni akaró oroszok

Az orosz diplomáciára jellemző optimizmussal azt mondták, legalább nem halt meg senki a balhézásban. Küldöttségek ordibáltak, sértődtek meg, a nyugati országok pedig távolmaradtak a szocsi szíriai békekonferenciáról.

Szinte a legelején zátonyra futott Moszkva közvetítési kísérlete, a szocsi békekonferencia – írja a CBC. Azonban a Nemzeti Párbeszéd Szíriai Kongresszusa névre keresztelt eseményt a szír ellenzék zöme, valamint a britek, amerikaiak és franciák is bojkottálták. Ők inkább az ENSZ közvetítésével zajló tárgyalássorozat pártján állnak, ami szintén nem halad előre.

Maga Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyitotta meg a konferenciát Szocsiban azzal, hogy felolvasta Vlagyimir Putyin elnök üdvözlő szavait. Ebben szó esett olyanokról, hogy Szíria végre lapozhat, elfordíthatja története tragikus oldalát.

Ekkor azonban megzavarták beszédét a mégis résztvevő ellenzéki delegáltak azzal a jogos felvetéssel, hogy Moszkva rengeteg civilt megölt, hogy Basár el-Aszad diktátornak segítsen.

Az orosz tévé egyenes adásában lehetett követni, ahogy biztonsági őrök odaszaladnak csitítani, más küldöttek az oroszokat éltetik, Lavrov pedig kérlel mindenkit, hadd fejezze be a beszédét. Később se lett jobb a miliő, azon is összevesztek a küldöttek, hogy ki vezesse le plenáris ülésüket.

Az is botrányt okozott, hogy az egyik felkelőcsoport képviselői addig nem voltak hajlandóak elhagyni a szocsi repteret, amíg a számukra offenzív, Aszadhoz kötődő szír zászlókat le nem szedik (a felkelők ugyanis lecserélték a régi lobogót). Ahmed Tomah, a küldöttség vezetője közölte, emiatt és a civilek változatlan bombázása miatt visszautaznak.

Terroristák helyett nőket és gyerekeket is bombáztak az oroszok
A szíriai Kelet-Gútában még mindig válságos a helyzet.

A konferencián az oroszokon és a felkelők kisebbségének képviselőin kívül az irániak és az ENSZ szíriai különmegbízottja, Staffan de Mistura is részt vesznek. Az időközben kétnaposról egynaposra rövidített megbeszélés problémáit szabotázsra fogták az oroszok, bár Vitalij Naumkin orosz szakértő optimistán csak ennyit mondott:

Semmi szörnyű nem történt. Senki se harcolt a másikkal. Senki sem ölt meg senkit. Ezek standard munkapillanatok voltak.

(Kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik