Nagyvilág

Szadista olasz gyilkos végzett a magyar lánnyal

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 01. 29. 10:10

A tettes korábban 23 évet ült gyilkosság miatt.

Mint korábban megírtuk, gyilkosság áldozata lett egy magyar prostituált Olaszországban. A gyanúsítottat pénteken őrizetbe vették. A 24 éves nő megölését próbálta öngyilkosságnak álcázni. Most a Blikk azt írja, hogy az 50 éves férfi korábban is ölt már, a lány testvére azt mondta róla, hogy

zsigereiben van az ölés. Mi úgy tudjuk, hogy hidegvérrel végzett vele ez az ember: kirabolta, majd megfojtotta őt, a holttestet pedig azért vetette a vonat alá, hogy így tüntesse el a gyilkosság nyomait, és szerencsétlen balesetnek álcázza kegyetlen tettét.

A rendőrök már jól ismerik a férfit, aki 23 évet ült börtönben egy másik brutális gyilkosság miatt. 1994-ben ítélték el, miután egy idős nőt elrabolt, kegyetlenül megkínozott, végül kivégezett. 3 éve szabadult a börtönből.

A férfi azon bukott le, hogy néhány prostituált látta a történteknek, és őket igazolták a térfigyelő kamerák, illetve a férfi telefonján a GPS koordináták is.

A család nem tudja, hol tart a nyomozás. A követség hétvégére ígért tájékoztatást, de még nem kaptak információt, nem tudni, mikor szállítják haza a holttestet. Az Il resto del carlino című helyi lap szerint a gyanúsított azért harcol, hogy szabadlábon védekezhessen. A Blikk kereste az ügyben a külügyminisztériumot, de lapzártáig nem kapott választ.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - MAY 24:  Kevin Spacey attends the Build Series to discuss his new play 'Clarence Darrow' at Build Studio on May 24, 2017 in New York City.  (Photo by Daniel Zuchnik/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.