Nagyvilág

Betiltották Putyin legádázabb ellenfelének alapítványát

Minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni Navalnijt az orosz elnökválasztás előtt.

Egy moszkvai bíróság hétfőn elrendelte Vlagyimir Putyin legfőbb politikai ellenfele, Alekszej Navalnij alapítványának betiltását közvetlenül azelőtt, hogy az ellenzéki politikus és támogatói több mint 90 oroszországi városban tüntetéseket hirdettek meg.

Az alapítvány feladata az volt, hogy adományokat gyűjtsön Navalnij kampányirodáinak fenntartásához és kampányanyagainak elkészítéséhez. A politikus tájékoztatása szerint az elmúlt 13 hónapban 145 ezer orosz adományozótól több mint 1,2 milliárd forintnyi összeget kaptak.

Az orosz választási hivatal december végén eltiltotta Navalnijt attól, hogy induljon a márciusi elnökválasztáson. Erre reagálva a politikus bejelentette, hogy kampánya a választás bojkottjára fog felszólítani, követőit pedig utcai tüntetésekre hívta.

Navalnij úgy véli: bár Putyin győzelme biztosított, a Kreml azt szeretné, ha magas lenne a választási részvétel, a bojkott ezért kényes kérdés az elnök számára.

Az alapítvány betiltását az orosz igazságügyi minisztérium kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy a szervezet hibásan tüntette fel hivatalos címét, törvénytelenül fordított pénzt Navalnij elnökválasztási kampányára, és megsértette a személyes adatok felhasználására vonatkozó jogszabályt. A bírónő, Irina Afanaszijeva kevesebb, mint három óra alatt hozta meg döntését az ügyben.

Navalnij kampányfőnöke közölte: harminc napjuk van fellebbezni a döntés ellen, addig folytatják munkájukat. (The New York Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik