Nagyvilág

Magyar származású amerikai politikus fúrná meg a magyar sajtó támogatását

2017 novemberében az amerikai külügyminisztérium 700 ezer dolláros, azaz közel 200 millió forintos pályázatot írt ki a vidéki magyar sajtó támogatására.

A Supporting Objective Media in Hungary (Az objektív média támogatása Magyarországon) című pályázat kiírásában az szerepelt, hogy az amerikai külügy alá tartozó demokrácia és emberi jogok hivatala javítaná a magyar állampolgárok hozzáférését objektív információkhoz hazai és nemzetközi témákban. Növelnék a fővároson kívüli tényalapú lapok, rádiók és honlapok közönségének számát és javítanák a pénzügyi fenntarthatóságukat. Ezen kívül a pályázat célja, hogy javítsa a hozzáférést az elfogulatlan hírekhez.

Egy republikánus kongresszusi képviselő most petícióval fúrná meg ezt a kezdeményezést. A The Hill a Politicóra hivatkozva azt írja, hogy Andy Harris levelet küldött a kollégáinak, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a külügyminisztérium pályázata „az ellenzéki médiát” segítené és ezzel beavatkozna egy szövetségese belpolitikai életébe.

Orbán Viktor miniszterelnök a kezdetektől fogva támogatta Donald Trump elnököt és Orbán politikája sok szempontból hasonlít az amerikai elnökéhez,

áll a levélben, hozzátéve, hogy Amerikához hasonlóan Magyarország is a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, sokszor a Soros György által pénzelt ellenzékkel szemben. Harris arra bíztatja a kollégáit, hogy aláírásukkal támogassák a pályázat visszavonását.

A dolog pikantériája, hogy Andy Harris maga is magyar származású, az édesapja, Harris Zoltán Miskolcon született 1911-ben és 1950-ben emigrált Amerikába. A politikus már ott született.

Kiemelt kép: Europress/Mark Wilson/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik