Egészen briliáns kelet-európai cicaharc folyik jelenleg (is) a szlovák politikában, ahol Andrej Kiska köztársasági elnök és Robert Kaliňák belügyminiszter csapnak össze újra meg újra. Ennek egyik vicces fejezetéről írt az Új Szó.
Kaliňák a higiéniai ügynek akkora feneket kerített, hogy sajtótájékoztatót hívott össze, ahol kijelentette gyorsan, ő nem hadakozik Kiska ellen. Csupán „régóta komplikált” a kapcsolatuk. Kaliňák szerint ennek oka az, hogy visszautasította az elnöki hivatal luxuskéréseit, pl. Mercedest masszázsülésekkel.
A kormánygéppel sem ez volt az első gond. Kaliňák szerint ő bíztatta Kiskát, hogy használja a kormánygépet külföldi útjain, de ha Poprádra menne haza vele, fizesse ki a magánút költségeit. Kettőből egyszer azonban nem tette meg ezt az államfő. Hogy még jobb lehet, Kiskát adócsalással is megvádolta, aminek ha csak a gyanúja egy politikusra vetül, szerinte annak távoznia kéne.
(Kiemelt kép: AFP PHOTO / CLAUDIO REYES)