Nagyvilág

A törökök féltik Trumptól Iránt

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Donald Trump amerikai elnök támogatja az iráni tüntetéseket - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Ankarában újságíróknak nyilatkozva.

A politikus emlékeztetett arra, hogy más országok vezetői nem tettek hasonló támogató nyilatkozatokat. A tárcavezető leszögezte, Törökország ellenzi a külföldi beavatkozást.

Ha Iránban leváltják a vezetést, azt az ország népe éri el választások útján

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy Ankara számára fontos Irán stabilitása, és reméli, hogy az összecsapások mihamarabb befejeződnek.

A török kormány nem veszi félvállról és figyelemmel követi az iráni eseményeket

– hangsúlyozta.

Cavusoglu egyúttal bejelentette, hogy szombaton Németországba utazik, hogy Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel találkozzon.

A török államfői hivatal tájékoztatása szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonon beszélt Haszan Róháni iráni elnökkel. A beszámoló alapján Erdogan közölte: Törökországnak fontos, hogy Irán megőrizze a társadalmi békét. Róháni köszönetet mondott a török államfő érzékenységéért, és reményét fejezte ki, hogy az iráni tiltakozások néhány napon belül véget érnek.

Iránban egy hete kezdődtek megmozdulások. A tüntetők eleinte a magas árak ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen fordultak. A tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban eddig több mint húszan vesztették életüket, és százakat állítottak elő.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Mohammad Ali Marizad

Ajánlott videó

Olvasói sztorik