Nagyvilág

Orbán: A V4-ek jelentős pénzügyi hozzájárulást adnak a tengeri határok védelmére

11 milliárd forintos felajánlást tettünk. A miniszterelnök szerint rajtunk is múlik a gyerekek jövője.

A visegrádi négyek csütörtökön arról döntöttek, hogy jelentős pénzügyi hozzájárulást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait, így Európát és Magyarországot is – közölte Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a visegrádi országokkal tartott tanácskozást követően csütörtökön.  A nyilatkozat a miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg.

Orbán Viktor kijelentette, „mindannyian tudjuk, hogy Magyarország védi Európa szárazföldi határait, a tengeri határokat pedig Olaszországnak kell védenie”. Azon múlik a személyes, a nemzeti, a családi biztonság, a gyerekek jövője, közbiztonsága és terrormentes élete, hogy sikerül-e a magyaroknak a szárazföldön, az olaszoknak a tengeren megvédeni Európa külső határait – mondta a miniszterelnök.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, a visegrádi országok vezetőivel közösen tartott brüsszeli megbeszélést követően kijelentette: az uniós határvédelem erősítését szolgáló, jelentős összegű felajánlás bizonyíték arra, hogy a visegrádi négyek szolidaritást mutatnak, és kiállnak Olaszország és más országok mellett.

A bizottság elnöke az uniós állam- illetve kormányfők kétnapos csúcstalálkozóját megelőzően tartott V4-es találkozó után adott nyilatkozatában aláhúzta, tovább kívánja erősíteni a visegrádi országokkal való együttműködést megbeszéléseken és egyeztetéseken keresztül, az esetleges félreértések tisztázása és elkerülése érekében.

Mint elmondta, Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson az Európai Bizottság és a V4-ek megerősítették közös elhatározásukat, hogy együttesen kezelik a migráció okozta közös kihívásokat.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az októberi uniós csúcson minden tagállam egyetértett abban, hogy nagyobb mértékben járul hozzá az Afrikának nyújtandó támogatási alap hiányának megszüntetéséhez. Csütörtöki felajánlásukkal a visegrádi országok teljesítették kötelezettségvállalásukat, amely egyértelmű szolidaritást és elkötelezettséget jelent az unió határain kívüli fellépéseinek támogatása és a bevándorlás kiváltó okainak kezelésére terén – húzták alá.

Csütörtökön, az uniós állam- illetve kormányfők csúcstalálkozóját megelőzően tartott V4-es találkozó keretében a tanácskozó vezetők a magyar V4-elnökség koordinálásával a líbiai határvédelem anyagi támogatásáról döntöttek Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök részvétele mellett.

A nyilatkozat szerint arról határoztak a visegrádi országok vezetői, hogy az európai uniós és más, kétoldalú támogatási programokhoz nyújtott hozzájárulásaikon kívül 35 millió euró (11 milliárd forint) felajánlásával támogatnak egy, az olasz kormány által vezetett és az Európai Bizottság együttműködésével létrejövő, a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik