Nagyvilág

Ledöbbentek a japán rendőrök, amikor leleplezték a falakon mászó, atletikus „ninjabetörőt”

Azt gondolták, csakis egy fiatal lehetett képes az elmúlt nyolc évben végrehajtott több száz betörésre. Erre kiderült, egy 74 éves férfi követte el azokat.

Falak tetején rohangált, házak közötti ki réseken át préselte át magát, könnyedén ugrott át kerítéseken és „olyan sebesen szaladt, mint a szél”. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint így jellemezték a japán rendőrök azt rendkívül atletikus betörőt, aki az elmúlt nyolc évben több mint 250 betörést hajtott végre Oszakában, mire el tudták fogni.

Ezek után nem csoda, hogy a rendőrök teljesen ledöbbentek, amikor kiderült, hogy a csak „heiszei ninja” néven ismertté vált bűnöző egy 74 éves férfi. Aki a hatóságok szerint majdnem 30 millió jen, azaz nagyjából 70 millió forintnyi értékben követett el betöréses rablásokat.

Az oszakai rendőrök éveken át hiába próbálták elfogni a fürge betörőt, aki rendszeresen az éjszaka közepén indult „munkába”. A tetőtől talpig fekete ruhába öltözött férfiről csak néhány biztonsági kamerás felvételük volt, de egészen idén tavaszig nem tudták azonosítani, mert arcát mindig eltakarta.

Az öltözéke, és könnyed mozgása miatt csak „ninjaként” emlegetett férfi azonban idén májusban elkövetett egy hibát. Egy betörés közben lecsúszott az arcáról álcája, és a rendőrök felismerték, hogy egy általuk ismert tolvaj az elkövető. A 74 éves Tanigava Micuaki.

Tanigava Micuaki, a japán “ninjabetörő”, munka közben. Fotó: Oszaka tartomány rendőrsége

A rendőrök ezután elkezdték megfigyelni a férfit, hogy tettenérés közben foghassák el. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a férfi nappal vonattal utazott lakásából egy búvóhelyre, ahol estig várt, hogy „ninjaruhájában” elinduljon „dolgozni”.

„Amikor a sötétben előbukkant, teljesen feketébe volt öltözve. Nem az utcákon halad, hanem házak közötti kis réseken préselte át magát, és falak tetején szaladt”, hogy rejtve maradjon – mondta el egy oszakai rendőr a Japan Times-nak. Tanigavát végül júliusban, egy műszaki cikkeket árusító bolt kirablása után fogták el.

De csak azután, hogy visszatért rejtekhelyére. A rendőrök arra nem voltak képesek, hogy kövessék, és rajtakapják a betörés közben. „Ha fiatalabb lennék, soha nem kaptak volna el” – jelentette ki Micuaki a Japan Times cikke szerint.

A férfi elleni per jelenleg is zajlik. Az esetről szóló beszámolók arról nem tettek említést, hogy mekkora büntetésre számíthat.

A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó:Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik