Nagyvilág

Donald Trumphoz egyre közelebb kerül végzete

Öt hónapja kezdte meg nyomozását az amerikai elnök orosz kapcsolatait vizsgáló különleges ügyész, aki sokak reménye szerint a vádlottak padjára küldi Trumpot az Ovális Irodából. A köztiszteletben álló veterán bűnüldöző, Robert Mueller kíméletlen tempóban látott neki a rábízott feladatnak, és minden jel arra mutat, hogy minél hamarabb szeretne pontot tenni a nyomozás végére. És ebben a legjobb amerikai büntetőjogászokból álló „szupercsapat” segíti.

Donald Trump május elején pár napig azt hihette, már biztonságban van. Elnöki jogaival élve éppen kirúgta az FBI igazgatóját, James Comeyt, aki a Trump-kampány orosz kapcsolatai miatt indított FBI-nyomozást irányította. Másnap már azzal dicsekedett az orosz külügyminiszternek a Fehér Házban tartott találkozón, hogy az „őrült” FBI-igazgató eltávolításával megszabadult az orosz nyomozás okozta nyomástól.

Elnöksége legmegdöbbentőbb döntését hozta meg Trump
Amikor azt hiszed, Donald Trump már nem tud sokkolni, bizonyítja, hogy mindig képes rá.

Akkor még látszólag fogalma sem volt arról, amit több közeli munkatársa, köztük legfőbb bizalmasa, Steve Bannon is tudott. Hogy az FBI vezetőjének kirúgásával elnöksége legnagyobb politikai hibáját követte el.

A modern történelem legnagyobb politikai hibáját követte el Trump
Ezt nem más állítja, mint az amerikai elnök egykori fő stratégája, és egyben legnagyobb támogatója, aki nemrég távozott a Fehér Házból.

A lépés republikánus és demokrata oldalon is hatalmas felzúdulást váltott ki, aminek hatására, alig egy héttel Comey leváltása után, Trump nyakába kapta rémálmát, a 73 éves Robert Muellert, az FBI nagy köztiszteletben álló korábbi igazgatóját, aki különleges ügyészként pontosan öt hónapja, május 17-én vette át az orosz nyomozás irányítását.

Egy már-már legendás bűnüldöző eredt az elnök nyomába, egy apolitikus, csak a munkájának élő büntetőjogász, aki ráadásul tökéletesen ismeri a washingtoni politika mocsarát, és halálosan komolyan veszi esküjét, amely szerint feladata a törvények betartatása és az alkotmány védelme.

A megállíthatatlan bűnüldöző mintapéldánya

Az 1944-ben született Mueller egész életét a köz szolgálatának szentelte. A neves Princeton Egyetem elvégzése után tengerészgyalogosként szolgált a vietnámi háborúban: hősiességért járó kitüntetésekkel, a többi közt Bronz Csillaggal és Bíbor Szívvel tért haza. A virginiai egyetem jogi szakának elvégzése után a San Franciscó-i ügyészségen kezdett el dolgozni, ahol a büntetőjogi osztály vezetője lett.

Ezután a bostoni szövetségi ügyész hivatalába került, ahol annyira sikeres volt, hogy Ronald Reagan akkori amerikai elnök szövetségi ügyésznek nevezte ki. George H. W. Bush elnöksége alatt az igazságügyi minisztériumba került, ahol egyebek mellett a Manuel Noriega panamai diktátor ellen indított bűnvádi eljárást vezette, valamint dolgozott a Lockerbie-merényleten és John Gotti maffiafőnök, a New York-i Gambino család vezetője elleni peren is.

Bill Clinton elnökké választása után egy híres bostoni ügyvédi irodánál kezdett el dolgozni, de a védelem nem volt az ő világa. Vérbeli bűnüldözőként képtelen volt teljes beleadással ügyvédként dolgozni. Amit ő igazán szeret, az a nyomozás. Így pár év ügyvédkedés után, feladva a 400 ezer dolláros fizetését, inkább jelentkezett egyszerű gyilkossági ügyésznek a washingtoni ügyészségre, ahol igazán elemében volt, és hamarosan az emberölési osztály vezetője lett.

Még Clinton elnöksége idején San Franciscóba került, ahol szövetségi ügyészként bizonyította, hogy nem csak ügyészként nyújt kiváló teljesítményt, hanem vezetőként is. A szétesőben lévő ügyészséget annyira jól sikerült rendbe szednie, hogy a következő elnök, George W. Bush kinevezte az FBI igazgatójának.

Fotó: AFP/Paul J. Richards

Mueller pontosan egy héttel a szeptember 11-i merényletek előtt kezdte a munkát a szövetségi nyomozóiroda vezetőjeként. Legfőbb feladata a szervezet átalakítása és modernizálása volt. Ezt tökéletesen végezte el. Annyira, hogy tíz évre szóló kinevezését – Barack Obama kérésére – két évvel meghosszabbították. Ezzel ő volt – Edgar J. Hoover után – a leghosszabb ideig hivatalban lévő FBI-igazgató.

Amikor Comey kirúgása után Rod Rosenstein helyettes igazságügyi miniszter bejelentette, hogy Mueller veszi át különleges ügyészként az orosz nyomozást, republikánusok és demokraták egyaránt dicsérték a választást. Az őrült munkatempójáról ismert Mueller, aki megint egy jól fizető magánszektoros állást hagyott ott, hogy újra nyomozhasson, azonnal munkába is állt.

Különleges ügyész, különleges jogászcsapattal

Első lépésként szerezett magának egy szóvivőt (aki azóta a legtöbb kérdésre a „nem kommentáljuk” választ adja), majd gyorsan összeállított egy olyan jogászcsapatot, amit rendszeresen dream teamként jellemeznek.

Muellerhez egymás után csatlakoztak a legnagyobb szaktekintélynek számító ügyészek és jogászok a társasághoz. A csapattagok olyan szerteágazó területek szakértői, mint a nemzetbiztonság, a terrorizmus, a pénzügyi bűncselekmények, a pénzmosás, a korrupció, a szervezett bűnözés, a kémkedés és a nemzetközi bűncselekmények.

Elég csak pár nevet kiemelni, hogy lássuk, Trump tényleg izgulhat:

  • James Quarles veterán jogász, aki helyettes különleges ügyészként dolgozott a Richard Nixon bukásához vezető Watergate-nyomozásban.
  • Andrew Weissmann, az igazságügyi minisztérium csalásellenes osztályának vezetője, aki amellett, hogy az Enron olajvállalat elleni vádat vezette, New York-i ügyészként tucatnyi maffiapert folytatott le.
  • Zainab Ahmad New York-i ügyész, aki 2009 óta 13 terrorista ellen emelt vádat, megnyerve mindegyik pert, és terrorellenes munkája alatt rendszeresen vallatott Al-Kaida terroristákat.
  • Kyle Freeny, aki az igazságügyi minisztérium legismertebb pénzmosási ügyén dolgozott, a Wall Strett farkasa című filmet készítő cég egyik alapítója ellen.
  • Michael Dreeben, az egyik legelismertebb büntetőjogi szakértő, aki több mint száz ügyben érvelt a legfelsőbb bíróság előtt, amit rajta kívül csak hét másik jogász mondhat el magáról az amerikai történelemben.

Mueller és jogászcsapata nem csak átvetette az FBI már hónapok óta tartó, az elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló nyomozását, hanem ki is bővítette azt. Megbízatása szerint ugyanis nem csak azt vizsgálhatja, hanem minden olyan bűncselekményt is, amit a nyomozás közben felmerülhet. És olyan agresszívan álltak neki, mintha csak egy szervezett bűnözői hálózat ellen nyomoznának.

Hogy pontosan mit is vizsgálnak, csak az amerikai sajtóba innen-onnan kiszivárgott információmorzsákból lehet megtudni. A megjelent beszámolók szerint Mueller célkeresztjében biztosan ott benne Michael Flynn, Trump egy hónap után kirúgott nemzetbiztonsági tanácsadója, és Paul Manafort, Trump egykori kampányfőnöke.

Fegyveres FBI-ügynökök törték rá az ajtót az emberre, aki mindent tud Trumpról
A volt kampányfőnök telefonját éveken át lehallgatták a szövetségi hatóságok. Most vádemelésre készülnek ellene a Donald Trump orosz kapcsolatai miatt indított nyomozás részeként.

Miként az a találkozó is, amit Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr, Trump veje, Jared Kushner, valamint Manafort tartott a Trump toronyházban egy orosz kormányt képviselő ügyvédnővel, aki Hillary Clintont lejárató információkat ígért a Trump-kampánynak.

Maga Trump, azonban nem ezek miatt izgulhat igazán. A legnagyobb veszélyt nem az elnökválasztásba történt orosz beavatkozással kapcsolatban indított nyomozás jelenti számára. Hanem azok a lépések, amik kimeríthetik az igazságszolgáltatás akadályozása bűncselekményének tényállását. Mint például James Comey kirúgása.

Mueller alig egy hónapja kezdett el dolgozni a nyomozáson, amikor az amerikai sajtóban megjelent a hír, hogy a különleges ügyész az amerikai elnök ellen vizsgálódik, az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Leginkább azt elemzi, hogy Trump azért rúgta-e ki James Comey-t, hogy azzal leállítsa a kampánya orosz kapcsolatait vizsgáló FBI-nyomozást.

Ezzel kapcsolatban Mueller már kihallgatta a nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) igazgatóját, és nyugdíjba vonult igazgató-helyettesét, valamint a Nemzeti Hírszerzési Igazgatót. Emellett –egyebek mellett – olyan iratok, köztük e-mailek és feljegyzések átadását kérte a Fehér Háztól, ami az FBI-igazgató kirúgásával kapcsolatos döntéssel kapcsolatosak.

Ezek közül a leginkább érdekes az a vázlat, amit Trump és egyik tanácsadója, Stephen Miller írt Comey kirúgása előtt, arról, miért is akarják eltávolítani posztjáról az FBI igazgatóját. A Trump által írt szöveg egyes részeit a Fehér Ház jogásza „problémásnak” tartotta, visszatartotta, és egy lényeges átírt verziót küldtek el végül Comey-nak. Azt nem lehet tudni, mi volt Trump vázlatában, ami miatt át kellett azt írni.

Jim Comey jobbra és Robert Mueller a Fehér Házban
Fotó: AFP/Nicholas Kamm

Mueller csapata emellett szeretne többet megtudni a Trump és az orosz külügyminiszter közötti Fehér Házban rendezett találkozóról, amelyen Trump arról beszélt, Comey kirúgásával megszabadult az orosz nyomozás miatt rá nehezedő nyomásról.

Közben még szeptember elején kiderült, hogy Trump ügyvédjei többször is találkoztak Muellerrel, és jogi feljegyzéseket készítettek neki arról, miért nem akadályozta az elnök az igazságszolgáltatást Comey kirúgásával. Szakértők szerint ez olyan lépés, amit nem tettek volna meg, ha nem gondolnák, hogy komolyan kell venni Mueller vizsgálódását ezen a téren.

A különleges ügyész emellett nagy érdeklődést mutat azzal a közleménnyel kapcsolatban, amit az elnöki különgépen írtak arról a 2016-os találkozóról, amin Donald Trump fia és egy, az orosz kormányt képviselő orosz ügyvédnő között zajlott. A közleményben Trump Jr azt állította, orosz árvák örökbefogadásával kapcsolatban találkozott az ügyvédnővel, de később elismerte, az ügyvéd Clintont besározó információkat ígért neki.

Az Air Force One-on írt közleményt a sajtóban megjelent hírek szerint maga Trump diktálta, és az lehet, hogy kimerítheti az igazságszolgáltatás akadályozását. Mueller olyan Fehér Házi dolgozók kihallgatását kérvényezte, akik jelen lehettek a félrevezető közlemény megírásánál, és kikérte az elnöki gép telefonos híváslistáját is.

Öt hónap nyomozás, és ki tudja, hol a vége

Mueller híres arról, hogy kegyetlen tempót diktál, és rendkívül hatékonyan és gyorsan végzi a munkáját. De hogy pontosan mikor lesz bármilyen eredménye nyomozásának, azt nem lehet tudni. De minden jel arra mutat, hogy jóval gyorsabban halad, mint a korábban elnökök ellen nyomozó különleges ügyészek, akik éveken át vizsgálódtak, mire végeztek a feladattal.

Trump szerint boszorkányüldözést folytatnak ellene
A 2016-os elnöki kampány orosz befolyásolásával kapcsolatban indul vizsgálat.

A Fox News szeptember végén arról számolt be, hogy Mueller már megkezdte a Fehér Ház dolgozóinak kihallgatását, amire arra utal, előrehaladott állapotban van nyomozása, és egyre közelebb kerül magához az elnökhöz. Előző hét pénteken pedig már Reince Priebus, Trump egykori kabinetfőnöke volt soron, azaz már Trump közvetlen közelében van.

Trump közben nem nagyon tud mást tenni, mint várni. Persze Trump nem lenne Trump, ha nem kezdett volna el játszani az ötlettel, hogy Muellert is kirúgja, de erről – egyelőre – sikerült őt lebeszélni. A lépés ugyanis olyan kétpárti felzúdulást keltene, amit talán elnöksége sem élne túl.

Arra pedig nem is számíthat, hogy képes lesz bármilyen módon is befolyásolni, hogy Mueller hogyan végzi a munkáját. Amikor Trump, még júliusban, a New York Times-nak adott interjújában kijelentette, hogy Mueller átlépne egy határt, ha családja pénzügyeit kezdené el vizsgálni, a Bloomberg már másnap arról számolt be: Mueller pontosan azt csinálja, amit Trump figyelmeztetése szerint nem lenne neki szabad, azaz családja pénzügyeit kezdte el vizsgálni.

A nagy kérdés, amire mindenki szeretné tudni a választ, hogy Mueller mikor végez, és kik ellen emel majd vádat. Egy biztos: a különleges ügyész hivatalából semmi sem fog kiszivárogni idő előtt, és amikor leadja jelentését, az minden idők legjobban várt és legnézettebb sajtótájékoztatója lesz.

Kiemelt kép: Getty Images/Alex Wong

Ajánlott videó

Olvasói sztorik