Nagyvilág

Elnöksége legmegdöbbentőbb döntését hozta meg Trump

Sokként érte a hír az amerikai politikai életet, hogy Donald Trump kirúgta az FBI igazgatóját. A reakció heves volt. A demokraták rémisztőnek nevezték a döntést, gyakran felemlegetve Nixont, de több republikánus is kikelt a FBI lefejezése ellen. A Fehér Ház döbbenten áll a nagy tiltakozás előtt és igyekszik bizonygatni: nem a Trump orosz kapcsolatai miatt folyó nyomozás áll a háttérben. Nem sokan hisznek neki.

Bombaként robbant a hír Washingtonban, hogy Donald Trump amerikai elnök menesztette hivatalából James Comey-t, az FBI igazgatóját. A helyi idő szerint kedd délután bejelentett lépés – a Fehér Ház néhány magas rangú tisztségviselőjét leszámítva – teljes meglepetésként érte az amerikai politikai élet szereplőit, az újságírókat, és az egész FBI-t. Köztük főként magát James Comey-t, aki a televízióból tudta meg, hogy alig három év után leváltották a szövetségi nyomozóhatóság éléről.

A hivatalos magyarázat szerint az igazgatót a Hillary Clinton demokrata elnökjelölt és volt külügyminiszter e-mailbotránya kapcsán indított FBI-nyomozás kezelése miatt távolította el Trump a szervezet éléről. Ám sokan azt mondják, hogy az ügy hátterében egy másik FBI-nyomozás áll.

Méghozzá az, amit Trump, egészen pontosan Trump közeli munkatársainak orosz kapcsolatainak felderítésére indítottak, miután felmerült, hogy Moszkva megpróbálta befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányt. Erről márciusban számolt be Comey. 

Bár a Fehér Ház hivatalosan tagadta, hogy Comey kirúgásának bármi köze lenne a Trump ellen zajló nyomozáshoz, az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint az igazgató kirúgását már egy hete fontolgatta. Egyre frusztráltabb volt amiatt, hogy az Oroszországgal kapcsolatos nyomozás nem tűnik el a hírekből, és folyamatosan mérgezi elnökségét.

A hivatalos verzió szerint Trump csak Jeff Sessions igazságügyi miniszter, és helyettese, Rod Rosenstein javaslatára döntött az igazgató kirúgásáról, miután kedden kézhez kapta írásos javaslatukat. De a CNN, a New York Times és a Politico értesülései szerint is előbb született meg a döntés Comey kirúgásáról, és Sessions és helyettese csak azután kezdett el dolgozni azon, mivel indokolják az eltávolítást.

Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster

A Fehér Házat meglepte a reakció

Trump és emberei azt gondolták, Comey kirúgása nem fog olyan nagy politikai vihart kavarni, nem lesz nagy tiltakozás, mivel mind a demokratáknak, mind a republikánusoknak voltak gondjai vele. A Politico értesülései szerint amikor az elnök telefonon értesítette döntéséről a demokrata szenátorok vezetőjét, Chuck Schumert, Trump „megdöbbent” azon, hogy a szenátor közölte vele: „nagy hibát követ el”. (Januárban Bernie Sanders szenátor még azt mondta, “nem lenne rossz dolog, ha Comey lemondana”. A Fehér Ház akkor még nem tervezte leváltását.)

A Fehér Ház nem volt felkészülve arra, milyen nagy politikai bombát robbant fel a döntéssel, és több órán keresztül nem volt egyetlen kormányzati tisztségviselő sem, aki megvédte volna azt, magyarázatot adva a miértekre.  Nem volt kidolgozva semmilyen kommunikációs stratégia, hiszen nem számítottak nagy felzúdulásra. A republikánus szenátorok, képviselők és munkatársaik eleinte szintén nem nagyon tudták, hogyan reagáljanak a hírre, amit sok esetben csak a véleményükről érdeklődő újságíróktól tudtak meg.

Trumpék arra számítottak, a demokrata politikusok nem fognak nagyon aggályoskodni Comey eltávolítása miatt, hiszen sokan közülük – köztük Hillary Clinton is – azon a véleményen vannak, miatta vesztették el az elnökválasztást. Comey ugyanis alig több mint egy héttel a választás napja előtt bejelentette, hogy újrakezdik a nyomozást a demokrata elnökjelölt ellen, e-mailbotránya miatt. (Majd egy nappal a választás előtt közölték, nem találtak semmit.)

A demokraták most ezzel szemben egymás után kezdtek el erőteljesen tiltakozni, felvetve, hogy Comey-t a Trump-kampány orosz kapcsolataival kapcsolatban indított FBI-nyomozás aláásása miatt távolította el pozíciójából az elnök. A demokraták független vizsgálóbizottság felállítását, vagy egy különleges ügyész kinevezését sürgették az orosz szál utáni nyomozásra, valamint felszólították az FBI-t és az igazságügyi minisztériumot, hogy őrizzék meg a nyomozás során eddig összegyűjtött bizonyítékokat.

És persze azonnal felmerült az elnöki székből dicstelenül távozott Richard Nixon neve, aki eltávolította a Watergate-botrány miatt ellene vizsgálódó különleges ügyészt, az az ügy a „szombat esti mészárlás” néven vált ismertté. Amire a Nixon elnök könyvtár a Twitter-oldalán reagált, közölve, Nixon soha nem rúgta ki az FBI igazgatóját.


De nem csak demokraták tiltakoztak. Több magas rangú republikánus politikus, köztük John McCain arizonai szenátor és egykori elnökjelölt, egyben a befolyásos fegyveres erők bizottságának elnöke, Bob Corker tennessee-i szenátor, a külpolitikai bizottság elnök, valamint Richard Burr észak-karolinai szenátor, a hírszerző biztosság elnöke is aggodalmának adott hangot Comey kirúgása miatt.

Az FBI döbbenten néz

Nem csak a politikusokat, az FBI-t is derült égből villámcsapásként érte az igazgató kirúgása. Comey-t 2013-ban nevezte ki a nyomozóiroda élére Barack Obama, mint igazi kétpárti jelöltet, aki mind a demokraták, mind a republikánusok támogatását maga mögött tudhatja. (Comey George W. Bush elnöksége alatt helyettes igazságügyi miniszter volt.)

Az FBI igazgatói tíz évre nevezik ki, hogy biztosan ne legyen rajta politikai nyomás, ezzel garantálják a legmagasabb szintű amerikai nyomozóhivatal függetlenségét. Eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy elnök kirúgta az FBI vezetőjét: 1993-ban Bill Clinton egy belső etikai vizsgálat után döntött William Sessions elbocsátása mellett.

Az FBI dolgozói döbbenten állnak főnökük váratlan eltávolítása mellett, és válaszokat követelnek, mégis miért is kellett meneszteni. Comey-t az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint az FBI-on belül „széles körben tisztelik”, és a dolgozók döntő többsége őt szeretné látni az igazgatói székben. És a Trump-kormányzat „jelentős negatív reakcióra” számíthat tőlük a lépés miatt. Ami nem fogja megkönnyíteni az amúgy is sorozatos kiszivárogtatásoktól szenvedő Fehér Ház életét.

Sántít Trump magyarázata

Közben a Fehér Ház indoka, hogy a Clinton elleni nyomozás kezelése miatt távolították el Comey-t, több sebből is vérzik. Ahogy azt sokan gyorsan fel is vetették, ott van a kérdés, hogy ha tényleg az volt az oka a kirúgásnak, akkor azt miért nem tette meg Trump rögtön azután, hogy beült az elnöki székbe. Miért most, hónapokkal később kellett ezt a lépés meghozni?

Különösen furcsa ez azután, hogy Jeff Sessions, aki Comey eltávolítását a Clinton-nyomozással indokolta, októberben még pont azért dicsérte meg, amiért most már hirtelen elfogadhatatlannak tartja, hogy ott üljön az FBI-igazgató székében. Sőt, maga Trump is kiállt az igazgató mellett, amikor tavaly október végén bejelentette a Clinton elleni nyomozás újrakezdését, közölve, hogy az „tökös” lépés volt, figyelembe véve milyen ellenállással kellett szembenéznie, és „helyesen cselekedett”, amivel „visszaállította jó hírnevét”.

Közben a felvetést, hogy Trump az orosz nyomozás miatt rúgta ki Comey-t, még maga Trump is felerősítette. Az elnök a Comey-nek küldött felmondólevélben ugyanis megköszönte neki, hogy az FBI igazgatója három alkalommal is közölte vele, hogy „nem állok nyomozás alatt”, de „ennek ellenére” egyetért azzal, hogy „ön nem alkalmas az iroda hatékony vezetésére”. Ami felveti a kérdést, hogy miért is kellett ezt megemlítenie, ha az igazgató elbocsátásának semmi köze nem volt az orosz kapcsolatainak felderítésére indított nyomozáshoz.

És, hogy mit csinál Donald Trump egy nappal azután, hogy kirúgta a kampánya és közeli munkatársai ellen orosz kapcsolatai miatt nyomozó FBI vezetőjét? Az orosz külügyminiszterrel találkozik a Fehér Házban. Az biztos, hogy ez nem néz ki valami jól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik