Külföld
Phenjan, 2017. április 15.
Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára (b) és Pak Pong Csu miniszterelnök a Kim nagyapja, a kommunista Észak-Koreát megalapító Kim Ir Szen születése 105. évfordulójának alkalmából rendezett phenjani katonai díszszemlén 2017. április 15-én. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Négy hajó mostantól a világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki

24.hu
24.hu

2017. 10. 10. 06:26

Korábban a témában:

A világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat – jelentette be helyi idő szerint hétfőn Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.

Ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében. Elmondta azt is, hogy a döntés október 5-én született meg.

Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt

– mondta el a koordinátor. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Griffiths nem nevezte meg a négy hajót, de egy név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6, az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Az ENSZ legutóbb szeptemberben fogadott el újabb szankciókat Észak-Korea ellen, miután Phenjan a múlt hónap elején végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Hou Hvi Jung

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.