Nagyvilág

Egy rejtélyes nő a Las Vegas-i lövöldőzés előtt 45 perccel figyelmeztetett, mind meg fognak halni

Legalább 58-an meghaltak és több mint ötszázan megsebesültek, amikor egy 64 éves férfi tüzet nyitott egy Las Vegas-i koncert résztvevőire.

Egy szemtanú a Sky News-nak arról mesélt, hogy egy ismeretlen nő háromnegyed órával a koncert kezdete előtt lökdösődni kezdett, hogy az első sorba juthasson. Ott összetűzésbe került egy másik nézővel, majd azt hajtogatta, hogy mind meg fognak halni az éjszaka.

A nőt ezt követően állítólag a biztonságiak kivezették a helyszínről.

Fotó: Europress/Anadolu Agency/Tony Trip

A szemtanú nem sokkal később maga is visszatért szállodai szobájába, majd miután hallotta a lövöldözésről szóló híreket, egyből arra gondolt, hogy a történtek kapcsolatban állhatnak a nő figyelmeztetésével, ezt ugyanakkor egyelőre nem tudták megerősíteni.

Mint fogalmazott, a nő egy férfival érkezett, de hétköznapi embereknek tűntek.

A rendőrség Stephen Paddockot nevezte meg a lövöldözés elkövetőjeként. A férfi egy szomszédos szálloda 32. emeletéről lövöldözött, majd magával is végzett. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, de az FBI cáfolta a bejelentésüket.

Tömegmészárlás Las Vegasban: „Adjatok fegyvert, leszedem ezt a szemétládát!”
Szemtanúk mesélnek arról, hogyan élték túl az ötvennél is több halálos áldozattal járó vasárnap esti lövöldözést Las Vegasban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik