Nagyvilág

Tucatnyi óvoda utasította el az égési sérülései miatt „rémisztő” kisfiút

A négyéves kínai kisfiú alig várta, hogy végre oviba mehessen. Szülei nem merték elmondani neki, miért nem mehet. Végül azonban csak eljött számára is a nagy nap.

Kinézete miatt nem mehetett óvodába egy kisfiú, akinek testét egy baleset miatt égési sérülések nyomai borítják – írta a Shanghaiist. A beszámoló szerint a most 4 éves Bei Bei jelentkezését azzal indokkal utasította el több tucat óvoda is, hogy kinézete megrémisztené a többi gyereket.

Egy év telt el így, és a szülők egyre nehezebben tudták elmagyarázni gyermeküknek, hogy miért nem mehet óvodába. Azt ugyanis nem akarták elmondani, hogy sebhelyei miatt nem akarják sehol sem befogadni. Végül az apa a nyilvánosság elé fordult, és írása annyira meghatotta egy óvoda vezetését, hogy közölték a szülőkkel, ők boldogan vállalják, hogy hozzájuk járhasson.

Bei Bei végül a héten elkezdhetett óvodába járni. A Wenzhou városában található óvoda igyekezett mindent megtenni, hogy jó fogadtatásban részesüljön.

Fogadóünnepséget rendeztek számára, ahol az összes óvodás megjelent. És persze videók is készültek a nagy pillanatról, amik futótűzként kezdtek el terjedni a kínai közösségi oldalakon.

A videókon látni, hogy Bei Bei egy-egy cukorkával kedveskedett minden egyes új társának, akiket arra bízattak a óvónők, hogy fogják meg a kezét, mert egy kicsit még félénk.

Az óvoda vezetője reményét fejezte ki, hogy hamarosan mindenki úgy fogja kezelni Bei Beit, mintha „csak egy újabb normális gyerek lenne”. Közben az óvoda adománygyűjtésbe kezdett, hogy a kisfiú hegeit plasztikai műtéttel tudják eltüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik