Nagyvilág

A kölni erőszakból sem tudott profitálni a szélsőjobb

A kölni tömeges erőszak után várható lett volna a bevándorlásellenes szélsőjobb felemelkedése, de nem így történt.

A német választásoknak sok nagy tanulsága és sokkja volt, az egyik legnagyobb ilyen a populista, a szélsőjobba hajló AfD (Alternatíva Németországért) felemelkedése volt. Az AfD stabil frakcióval lehet jelen a következő Bundestagban, mindezt főleg a keletnémet, a menekültektől rettegő választóknak köszönheti. A nyugati tartományokban az AfD-nek nem sikerült áttörést elérnie, amire a legjobb példa Köln városa.

Kölnt 2015-16 szilveszterén sosem látott erőszakhullám sújtotta az utcákon, amit a bevándorlók nyakába varrtak (és valóban sok első- vagy másodgenerációs bevándorló is elkövethette a zaklatásokat, rablásokat, nemi erőszakokat).

Az észak-rajnai nagyvárosban ennek ellenére semmi nyoma nem volt annak, hogy a választók ezért Angela Merkel CDU-ja ellen és a migrációt ellenző szélsőjobb felé fordultak volna, legalábbis a Kölnische Rundschau által közölt adatok szerint.

Kölnben a CDU és az SPD fej fej mellett végzett 31 százalék körüli eredménnyel, a Zöldek 12, a Baloldal 9, a Szabad Demokraták 8 százalékot szereztek. Az AfD azonban a végén kullog mindössze 7 százalékkal. Egyes kölni kerületekben ugyan a harmadik legerősebb párt lett, de a 10 százalékot alig pár helyen tudták megugrani, a két nagyot pedig abszolút nem közelítették meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik