Garanciát vállal a szerb kormány a srebrenicai vérengzés kapcsán háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladićért, hogy ideiglenesen hazaengedjék gyógykezelésre – írja a Vajdaság Ma a Beta hírügynökség nyomán.
Mladićot 2011-ben adta ki Szerbia a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Tavaly decemberben az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért rá. Azzal vádolják, hogy boszniai szerb hadseregparancsnokként kulcsszereplője volt annak a vérengzésnek, melynek során 1995. július 14-én a Srebrenicához tartozó kravicei hangárban több mint ezer muszlimot gyilkoltak meg.
Nela Kuburović szerb igazságügyi miniszter csütörtökön azt nyilatkozta: tárcája megindította a garanciavállalás folyamatát, hogy Mladićot ideiglenesen szabadlábra helyezzék szerbiai gyógykezelésre. Hozzátette: nem ez az első alkalom, hogy Szerbia garanciát vállal egy hágai vádlottért. „Hiszem azt, hogy ezúttal is pozitív választ tudunk majd adni Ratko Mladić családjának és védőügyvédjének” – mondta a miniszter.