Nagyvilág

Kicsoda Ri Cshunhi, Észak-Korea nukleáris hírmondója?

Ha az észak-koreai rezsimnek bejelenteni valója van, akkor Ri Cshunhi kapja a nemes feladatot, hogy közölje a világgal.

A lelkes, átszellemült műsorvezető hangja számtalanszor bejárta már a világot, mostanában a sikeres ballisztikus rakéta és nukleáris tesztek után kerül az észak-koreai tévék képernyőjére.

Múlt hétvégén ő volt az, aki rózsaszín ruhába öltözve bejelentette, országa hidrogénbombát tesztelt, ami ötször erősebb, mint a második világháborúban Nagasakira dobott robbanószer.

De ki ő?

A most 74 éves Ri Cshunhi állítólag szegény családból származik, 1943-ban született Tongchon megyében. Előadóművészetet tanult egy phenjani egyetemen, majd 1971-ben szerepelt először a KCTV állami televízióban.

1974-től ő lett a csatorna vezető híradósa, többek közt ő tudatta a világgal Kim Il Sung és Kim Jong Il halálát is. Mindkét alkalommal könnyeivel küszködött.

Fotó: Europress

Ri Cshunhi karriere hosszúságában egyedülálló, mondhatni rendkívüli, hisz pályafutása alatt rengeteg kollégáját elbocsátották vagy árulással vádolták meg.

2012-ben ideiglenesen visszavonult, de négy évvel később ő jelentett be egy sikeres rakétakísérletet és azóta is rendszeresen az ő feladata a legerősebb hírekről tájékoztatni a népet.

Mi lesz, ha leváltják?

A nagymama – aki relatíve luxus körülmények között él Phenjanban – állítólag már nem a kamerákra összpontosít, hanem sokkal inkább az utánpótlás kiképzésére.

Mint egyik interjújában fogalmazott, a fiatal nők szebbek és sokkal inkább alkalmasak rá, hogy a nézők elé álljanak.

(Sky News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik