Nagyvilág

Túl kövérek és túl sokat maszturbálnak, ezért nem jók katonának a kínai fiatalok

És még a látásuk sem jó, az okostelefonok túlzó használata miatt.

Egyre több és több kínai fiatalt kell elutasítania a katonai szolgálattól a kínai hadseregnek, mert nem felelnek meg a fizikai követelményeknek. A kínai hadsereg hivatalos lapjának közlése szerint a legnagyobb gondot az elhízás jelenti, de a túlzásba vitt maszturbálás miatt is sok fiatalt kénytelenek elküldeni.

A lap beszámolója szerint egy meg nem nevezett városban a jelentkezők 56.9 százalékát kellett elutasítani. Egyötödüket azért, mert túlságosan kövérek voltak. Másoknak a látása nem volt megfelelő, a túl sok okostelefon-használat miatt, vagy a májával és húgyhólyagjával voltak egészségügyi problémák a túl sok édesség, chips és üdítőital fogyasztása miatt.

A katonai lap cikke szerint nyolc százalékot pedig azért nem tudtak felvenni katonának, mert a túlzásba vitt maszturbálásoktól „abnormálisan megnőtt a heréjük vénája”.

Miután a hírt felkapta a világsajtó is, a kínai védelmi minisztérium gyorsan kiadott egy közleményt, amiben biztosítják az embereket, hogy ennek ellenére nincsen veszélyben a kínai katonák minősége.

(Kiemelt fotó: Europress/Zhang tao / Imaginechina)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik