Nagyvilág

Megszívatta Putyin propagandalapját az orosz ellenzék vezetője

Olvasó-riporterként küldette be a nyaralásáról készült „leleplező” felvételt Alekszej Navalnij.

A Kreml-közeli Life nevű bulvárlap augusztus elején közölt felvételt arról, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus Franciaországban ünnepelte felesége születésnapját.

Előzőleg a Life azt ígérte, ötvenezer rubelt, több mint kétszázezer forintot fizet annak, aki felvételt küld Navalnij nyugat-európai vakációjáról. Majd meg is kapták az anyagot, amit „olvasó-riporterünktől” forrásmegjelöléssel közöltek.

Csakhogy most kiderült: az olvasó-riporter nem más volt, mint Julija Navalnija, a politikus felesége. Alekszej Navalnij elmondta: még Franciaországban voltak, amikor látta a Life felhívását, és megkérte a feleségét, hogy vegye fel, ahogy Rouenben sétálgat. Az eredeti felvételen még az is hallatszik, ahogy a politikust megkérdezi felesége: „Mit csinálsz itt, Alekszej?”, mire ő azt válaszolja: „Megpróbálok ötvenezer rubelt keresni ezeken az ostobákon a Life-nál”.

A politikus a felvételt elküldte sajtótitkárának, aki átadta azt egy harmadik személynek, aki eljuttatta a bulvárlaphoz. Végül a Life nem tartotta ígéretét, csak tízezer rubelt fizetett a felvételért. Navalnij a pénzt elnökválasztási kampányára fordítja. (Meduza)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik