Nagyvilág

Megerőszakolta 4 éves húgát egy 12 éves fiú

Majd cukorkákkal próbálta rávenni a hallgatásra. A kislány végül anyjának elmondta, mi történ bújócskázás közben.

Nemi erőszak és szexuális támadás vádjával indítottak eljárást egy 12 éves brit fiú ellen, aki a vád szerint négyéves húgát molesztálta – jelentette a helyi sajtó. A fiú ellen indított per jelenleg is tart egy brightoni bíróságon.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a kislány anyja sírva tanúskodott a bíróságon, amikor elmondta, gyermeke hogyan mondta el neki, hogy mit művelt vele a fiú, amikor bújócskáztak a házban. Az anyuka elmondása szerint lánya csak nagy nehezen árulta el neki, hogy mi történt, mert a fiú azt mondta neki, nem mondhatja el senkinek.

A kislány végül két erőszakról és egy molesztálásról számolt be anyjának, amik tavaly január és augusztus között történtek. Az anyuka elmondta: kislánya korábban nagyon jó kapcsolatban volt a 12 éves fiúval, aki a lány féltestvére, de az esetek után már nem várta kettőjük találkozását. A fiúnak és a lánynak az apjuk közös.

Lánya vallomása után az anyuka szólt az apukának, majd értesítette a gyermekbántalmazás ellen küzdő NSPCC gyermekvédelmi szervezetet. A rendőrség végül a jótékonysági szervezet értesítette. A bíróság előtt elhangzott, hogy a fiú szülei nem akartak együttműködni a szociális szakemberekkel, hogy más úton foglalkozzanak a fiú tetteivel – írta a helyi sajtó.

A fiú ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban. Tárgyalását augusztus 16-án folytatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik