Nagyvilág

11 éves kisfiút molesztált egy nő, a kapcsolatból gyerek is született

Éveken át szexelt a kisgyerekkel a floridai nő. Férjét sokkolta, amikor kiderült, egyik gyerekének valójában a kisfiú az apja.

A floridai hatóságok letartóztattak egy 25 éves nőt, aki éveken át közösült egy nála 11 évvel fiatalabb fiúval – jelentette a helyi sajtó. Az ügyben nyomozó rendőrök elmondása szerint Marissa Ashley Mowry 2014 januárjában feküdt le először a gyerekkel, aki akkor még csak 11 éves volt.

Az együttlétek egyike után a nő terhes lett, és októberben meg is szülte közös gyermeküket – közölte a helyi sajtó, a rendőrségre hivatkozva. Kapcsolatuk nem szakadt meg, és a hatóságok szerint az elkövetkező években többször is közösültek, egészen az idei évig.

A hatóságok áprilisban kezdtek el nyomozni az ügyben, egy névtelen bejelentés után – közölte a KRON4 televízió. Mowry a nyomozóknak először azt állította, hogy a kisfiú erőszakkal vette őt rá a közösülésre, amikor egy megfázás miatt „erősen be volt gyógyszerezve”.

Később azonban tagadta, hogy ez megtörtént volna, egy, a fiúval folytatott telefonbeszélgetés alatt, amit a hatóságok lehallgattak – írta a KRON4.

A nőt kedden tartóztatták le, és eleinte szexuális támadás, valamint 12 évesnél fiatalabb áldozat ellen elkövetett nemi erőszak vádjával indítottak eljárást ellene. Letartóztatása után azonban újabb 14 vádat emeltek ellen.

A Mowry ellen felhozott nemi erőszak vádjáért Floridában akár halálbüntetés is járhat. Ha bűnösnek találják, kötelezően tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre kell ítélni.

A hatóságok az áldozatról semmilyen információt nem hozták nyilvánosságra, és azt sem közölték, honnan ismerték egymást, mert azzal azonosíthatóvá válhat a kisfiú. Ugyanakkor a Mowry ellen felhozott vádak között szerepel egy olyan, ami arra utal, a nő felügyeleti jogot gyakorolt a fiú felett.

A nő és az akkor még 11 éves fiú kapcsolatából született, jelenleg már 3 éves gyermeket egy „megbízható felnőttnél” helyezték el – közölte a helyi rendőrség.

A nő szomszédjai közben a WESH televíziónak elmondták: Mowry barátját nem rég vezényelték haza egy katonai kiküldetésből, és a férfi sokkolta, hogy a nő egyik gyerekének egy gyerek az apja. Az ABC Action News információi szerint a férfi úgy tudta, a gyerek apja bántalmazta Mowry-t, aki távoltartási végzést kért ellene.

A nőnek egyébként két gyermeke van, és jelenleg terhes egy harmadikkal. A hatóságok egyelőre csak azt tudják biztosan, hogy az egyik gyermek a megrontó kapcsolatból származik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik