Nagyvilág

Erdogan: Németország öngyilkosságot követ el

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint Németország öngyilkosságot követ el, mert megtiltották neki, hogy beszéljen a törökökhöz Németországban.

A németeknek ki kell javítaniuk ezt a hibát. Szükségünk van egymásra

– mondta a Die Zeit német lapnak Erdogan.

A héten Hamburgban rendezik a G20-csúcstalálkozót, a német kormány pedig nem engedélyezte Erdogannak, hogy beszédet mondjon rajongói előtt.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter elmondása szerint ez azért nem lett volna jó ötlet, mert a csúcs miatt nem lett volna elegendő a rendőrségi kapacitás a rendezvényre.

Erdogan még márciusban váltott ki diplomáciai konfliktust, amikor Németország és Hollandia is betiltotta a népszavazási kezdeményezését népszerűsítő török kampánygyűléseket.

A török elnök akkor Európát fasisztának és kegyetlennek, Hollandiát pedig náci nemzetnek nevezte.

Erdogan azt is közölte, hogy amíg Németország nem küldi vissza Fethullah Gulen támogatóit Törökországba, addig a terroristák védelmezőjeként tekint a németekre. A tavaly júliusi puccsért Gülent tette felelőssé a török kormány, de ő tagadta a vádakat.

Mindenesetre szerencséje Erdogannak, hogy van egy olyan jó barátja, mint Orbán Viktor.

(Independent, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik