Nagyvilág

Még fél évig sújtja szankciókkal az EU Moszkvát

Az oroszok szerint hatástalanok a szankciók, az EU mégis rájuk tett egy lapáttal, mert Moszkva semmit sem tesz az ukrajnai helyzet rendezéséért.

Az Európai Unió (EU) tagországainak vezetői hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tett eleget az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodás feltételeinek.

Az uniós vezetők kétnapos brüsszeli csúcstának nyitónapján, csütörtökön hozott döntést az elnöklő Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jelentette be Twitter-üzenetében. A határozat a jelenleg érvényes intézkedés lejárta után, július végén lép hatályba, és januárig hosszabbítja meg a szankciókat.

Az Európai Unió azután döntött a gazdasági szankciók bevezetéséről, hogy 2014 júniusában a Moszkva támogatásával tevékenykedő oroszbarát lázadók lelőtték a maláj légitársaság repülőgépét Kelet-Ukrajnában. A minszki megállapodás feltétlen tűzszünetet követel a szemben álló felek részéről és a nehézfegyverek kivonását a kelet-ukrajnai területekről.

Oroszország: Hatástalanok a szankciók

Az uniós korlátozó intézkedések a pénzügyekre, az energia- és a védelmi iparra irányulnak, akadályozzák az orosz bankok hozzáférését az uniós piacokhoz, korlátozzák bizonyos termékek kereskedelmét és tiltják az EU-ban székhellyel rendelkező vállalatok számára, hogy befektetéseket eszközöljenek, vagy idegenforgalmi szolgáltatást nyújtsanak Oroszországban.

A gazdasági intézkedések mellett az EU pénzeszközök befagyasztását és utazási tilalmát is előír ukrán és orosz egyének, valamint vállalatok képviselőivel szemben, akik bizonyítottan felelősek a lázadók támogatásáért.

Az EU két nappal azután döntött a szankciók meghosszabbításáról, hogy az Egyesült Államok bejelentette Oroszország elleni saját büntetőintézkedéseinek kiterjesztését. Moszkva szerint az EU valamennyi szankciója – az Egyesült Államok hasonló intézkedéseivel együtt – hatástalan és a remélttel ellenkező hatást ér el.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik