Oroszország politikai rendje a kilencvenes évek végén darabokra hullott. Ez volt az az időszak, amikor a korábbi szuperhatalom, amelyet a rendszerváltozás utáni évek meghurcoltak, megszabadult Borisz Jelcintől. A Jelcin-Putyin váltásról legendák és elemzések sorozata szól, de a központi elemek valószínűleg igazak. Jelcin azért adta át a hatalmat Putyinnak, mert megígérte, hogy nem lesz felelősségre vonva.
Vlagyimir Putyin karrierje Oroszország élén szinte végig azzal telt, hogyan tudná az új elnök – majd átmenetileg miniszterelnök – a lehető legjobban megszilárdítani a hatalmát. Putyinnak a kormányzás alatt végig volt ellenzéke, de igazán komoly veszélyben soha nem volt. Azt viszont érdemes megnézni, hogyan kezelte az orosz elnök az ellenzéket.
A Foreign Affairs írt korábban egy remek összeállítást Putyin és az ellenzék harcából, amely végigveszi, hogyan hallgattatott el minden kritikus hangot az orosz elnök. A hatalomátvétel utáni kezdeti időszakban például még nyoma sem volt erőszaknak. Putyin ekkor még a saját politikai hatalma megszilárdítására koncentrált, és arra, hogy az orosz politikai elit soha többé ne kerüljön ki a hatalomból.
A helyi kormányzókat azzal húzta be maga alá, hogy iszonyúan korruptak voltak, és egyszerűen megfenyegette őket. Ugyanígy húzott hasznot a politikai és a gazdasági elit egészségtelen összefonódásai miatt támadható oligarchákból. A legtöbbször erőszakot sem kellett alkalmaznia, simán megadták magukat a hatalomnak. Az egyetlen, de annál látványosabb kivétel Mihail Hodorkovszkij volt, akit letartóztattak, majd Szibériába küldtek.
A hatalom megszilárdítása után Putyinnak már sokkal könnyebb dolga volt. 2004-ben érdemi ellenfél nélkül választották újra, amit kisebb, elhanyagolható méretű tüntetések követtek, de igazán nem sikerült ellenzéket találni az elnök ellen. Ráadásul Oroszország ebben az időszakban sokat fejlődött, gazdaságilag és politikailag stabil ország volt, amit érezni lehetett Putyin támogatottságán is. Második elnöki ciklusa végén még bőven 80 százalékos volt a támogatottsága. Ekkor adta át névleg a hatalmat Dmitrij Medvegyevnek, de továbbra is ő maradt az ország legnagyobb hatalmú embere.
A Medvegyev alatti időszak és a kétezres évek stabil gazdasági fejlődésének volt egy mellékhatása. A nagyobb orosz városokban egyre nagyobb tanult, fiatal középosztály jött létre, amelynek tagjai az internetnek köszönhetően egyre jobban hozzászoktak a szabadsághoz. A nagy részük egyre inkább elfordult a Kremltől, és ekkor kezdett el virágozni az orosz aktivizmus is.
Az újabb választások 2012-ben voltak, Putyin ekkor visszatérhetett az elnöki székbe. Az orosz törvények nem azt mondják, hogy két ciklusnál nem lehet valaki többet elnök, de két egymás utáni ciklusban maximalizálják az elnöki mandátumot. Az aktivisták a választások előtt felfedezték, hogy az Egyesült Oroszország párt nagyobb méretű regionális csalásokra készül a választásokon. Ezeknek a csalásoknak a megfigyelésére pedig az internet hatékony módszernek bizonyult.
A csalások ténye hatalmas tüntetéssorozatot indított el 2011-12-ben. De Oroszország politikai viszonyairól sokat elmond, hogy Putyin visszatérése még így is sima volt.
Az állami médiagépezet a tüntetőket hazaárulóknak, a Nyugatot, a liberálisokat és a melegeket pedig gonosznak bélyegezte. Ekkor született meg az a törvény, amely a külföldről támogatott szervezeteket arra kötelezte, hogy saját magukra külföldről támogatott szervezetként hivatkozzanak, mivel a néplélek ebből egyértelműen arra gondolt, hogy ezek a szervezetek kémkednek.
Hamarosan önbíráskodó bandák kezdték zaklatni a melegeket és az aktivistákat és azokat, akik szerintük „nyugati ügynökök”. A politikai rajtaütések akkor kezdődtek, amikor letartóztatták a Pussy Riot tagjait, miután egy moszkvai templomban Putyin-ellenes punkimát mondtak. Két év börtönt kaptak. Több másik tüntetőt is letartóztattak.
A letartóztatások után a kormány sokkal keményebben lépett fel a tüntetésekkel szemben. Még az egyedül felvonulókat is letartóztatták.
A jelenlegi politikai ellenzék egyik vezető alakja, Alekszej Navalnij ezeken a 2011-12-es tüntetéseken lett országosan ismert arc. Navalnij hatalmas lendülettel robbant be az ellenzéki politizálásba, amikor először felszólalt a tüntetéseken. Andrej Szoldatov A vörös háló című könyvéből kiderül az is, hogy a tömeg először visszatetszéssel fogadta Navalnijt, mert sokkal erőszakosabb szónok volt, mint az addig felszólaló óvatoskodó értelmiségiek. Navalnij ugyanis a kisebb, de keményebb szélsőjobbos ellenzéktől érkezett, ahol egészen más volt a hangnem.
Navalnij azzal lett híres, hogy a blogján folyamatosan jött elő a Kreml-közeli politikusok, mint Medvegyev, korrupciós ügyeivel. Az alapvető módszere az volt, hogy bevásárolta magát az orosz állami részvénytársaságokba, majd néhány részvény birtokosaként olyan adatokat kért ki a cégvezetéstől, amelyeken keresztül különböző korrupciós ügyeket tudott bizonyítani.
Korábban olyan videókban szerepelt, ami még a Jobbik klasszikus szélsőjobbján is rezegtetné a lécet. Csótányként hivatkozott például a dél-orosz muszlimokra. Putyint pedig sok mindennel lehet vádolni, de iszlamofóbiával pont nem, mert egy ekkora országot úgy lehetetlen lenne egyben tartani.
Navalnijt a kormány nem csukatta le, sőt, el is indulhatott a moszkvai polgármesterségért, ami aztán egy kicsit meg is ijesztette a hatalmat. Bármiféle reklámkampány nélkül 27 százalékot ért el. Amint vége lett a választásnak, el is ítélték.
Ugyanígy kezdtek el lecsapni az internetre is. Oroszországban nincs olyan tűzfal az interneten, mint mondjuk Kínában, de az orosz kormány egyre több oldalt tilt le, és egyre nagyobb trollcsapatokkal veszi át a hatalmat közösségi oldalakon. Erről a hatalomátvételről szól Szoldatov már korábban említett A vörös háló című könyve.
A választás után a Kremltől független civil szervezetek ellehetetlenedtek. Mivel külföldről nem juthattak támogatáshoz, ezért közösségi finanszírozásra szorultak. De ebből nem lehetett fenntartani a civil szervezetek működését.
Putyin ekkor kezdte igazán megszilárdítani a hatalmát. A Krím elfoglalása után az elnök népszerűsége ismét 80 százalék közelébe emelkedett, és ott is maradt. Aki nem értett egyet Putyinnal, az hazaáruló volt. Erre csak ráépültek az orosz sikerek Szíriában, amelyek miatt egyre több orosz lehetett újra büszke a hadseregére, amelyet a jelcini idők a porig aláztak.
Ezt valamennyire ellensúlyozta az, hogy közben Oroszországban egyre rosszabb lett élni. Az olajárak bezuhanása és a nyugati szankciók megtették a hatásukat, egyre drágább lett fenntartani ugyanazt az életminőséget.
A rendszer viszont egyre durvul, és valószínűleg durvulni is fog.
Csak a hétfői korrupcióellenes tüntetések alatt több mint 1500 embert tartóztathattak le a hatóságok. Köztük Navalnijt is, akit sokadszorra ítéltek elzárásra, ezúttal harminc napra. Navalnij bűne az volt, hogy lázadt a megtűrt tüntetések ellen. A kijelölt területről a belvárosba vezette a tüntetőket, ez pedig olyan lépés, amit a Kreml egyre kevésbé tolerál. De a tüntetések még így is kicsinek számítanak, még az optimista becslések szerint is csak 15 ezer ember tüntetett Moszkvában.
