Rendőrségi adatok szerint 12 ezren, a szervezők szerint viszont 90 ezren vettek részt a Szabadság Menete nevű kormányellenes tüntetésen szombat délután Varsóban a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) szervezésében, a megmozduláson más ellenzéki tömörülések vezetői is jelen voltak.
Az egész országból érkező tüntetők a varsói városháza előtti téren gyűltek össze, politikusok szónoklatai után a főváros egyik főútvonalán, a Marszalkowski utcán vonultak végig lengyel és uniós zászlókat lobogtatva. A résztvevők a “szabad európai Lengyelország”, “Lengyelország itt van” jelszavakat skandálták, valamint azt kiabálták, hogy felelősségre fogják vonni a “jó változás” meghirdetőit. Ez utóbbi a Jog és Igazságosság (PiS) kormányának mottójára utalt (“Jó változás”).
Az összegyűltekhez többek között a PO elnöke, Grzegorz Schetyna beszédlt, közös ellenzéki listákat helyezve kilátásba a jövő évi önkormányzati választásokon. Győzelmet ígért a 2019-es parlamenti és európai parlamenti, valamint a 2020-as elnökválasztásokon, bejelentve, az újból kormányra kerülő PO jogi felelősségre vonja majd a PiS politikusait, amiért “jogellenesen cselekednek”.
Megígérjük, hogy Lengyelország már soha többé nem veszít Európában 27:1 arányban
– jelentette ki, utalva ezzel Donald Tusk márciusi újraválasztására az Európai Tanács élére, amit a PiS kormánya élén álló Beata Szydlón kívül az összes uniós tagállam kormány-, illetve államfője támogatott.
“Senkinek sem engedjük meg, hogy megváltoztassa az alkotmányt!” – mondta a PO elnöke, utalva Andrzej Duda államfő szerdán bejelentett kezdeményezésére, miszerint jövőre véleménynyilvánító népszavazást tartanának egy esetleg kidolgozandó új lengyel alaptörvényről. A rockkoncerttel záródó tüntetés incidensek nélkül zajlott.
(MTI)