Mi vette rá az őseinket arra, hogy más emberekből egyenek? Egy biztos: nem a tápérték – állítja a Brightoni Egyetem archeológusa, James Cole, aki néhány nappal ezelőtt a Scientific Reportsban tette közzé kutatásait a témában.
Az emberek így egyáltalán nem számítottak értékes zsákmánynak, a betegek és haldoklók kivételével pedig elég nehéz is lehetett levadászni őket, hiszen senki nem állt oda örömmel egy dárda elé, hogy valaki végre leszúrja őket – de akkor miért ették őket? – teszi fel a jogos kérdést Cole.
A válasz természetesen itt is bonyolult, hiszen az elmúlt nyolcszázezer évben előfordult esetek egy részében egyszerű rituális gyilkosságokról volt szó, de a többi esetben sokszor elkerülhető lett volna bármelyik embertársunk elfogyasztása. A londoni Természettudományi Múzeum antropológusa, Silvia Bello szerint az őskőkori (paleolitikumi) kannibalizmusra például egyértelműen lehetőségként, és nem szükségletként tekintett a kor embere.
Azt viszont talán sosem fogjuk megtudni, hogy miért, hiszen egy elejtett mammut például huszonöt neanderölgyit tarthatott életben egy egész hónapig, de zsákmányállatokból az esetek túlnyomó többségében sosem volt igazán hiány. Mégis olyan meglepő leletek kerültek napvilágra az elmúlt évtizedekben, mint a spanyol Gran Dolina-barlang bölény-, bárány-, szarvascsontjai, melyek közt legalább tizenegy gyerek, vagy tinédzser kannibalizmusra utaló maradványait találták meg. A százezer éves periódusból származó csontokat teljesen lecsupaszították, sőt, a jelek arra mutatnak, hogy a nyolcszázezer évvel ezelőtt eltűnt Homo antecessor nem csak a húst, de az állati és emberi áldozatok agyát is elfogyasztotta.
Az archeológusok szerint az emberi hús rendszeres kiegészítője lehetett az ősember étrendjének, de egyesek valószínűsítik, hogy a fiatal áldozatok kívülállók lehettek, a kannibalizmussal pedig egyszerűen csak távol akarták tartani az ellenséges csoportokat.
Más kérdés persze, hogy előfordultak olyan esetek a történelem, mikor egyszerűen nem kínálkozott más lehetőség arra, hogy az emberek egy ostromgyűrű alá vont városban, vagy egy természeti katasztrófa eredményeként más élelemhez jussanak, így a szükség törvény bont elvét követve a haldoklókon, vagy friss halottakon egyszerűen megosztoztak.
Talán sosem kapunk teljes választ elődeink emberevési szokásainak okára, de a hasonló történésekből meglepő módon ma, akár a fejlett Európát nézve sincs hiány.
