Nagyvilág

Két hónapig erőszakolt elrablója egy hátizsákos turistanőt

A 22 éves brit fiatalt egy rendőrségi igazáltatás mentette meg Ausztráliában. Elrablóját az autó csomagtartójában rejtőzve találták meg.

Nemi erőszak, testi sértés, fojtogatás valamint személyi szabadság megsértése vádjával indítottak eljárást Ausztráliában egy 22 éves férfi ellen, aki a vád szerint elrabolt egy fiatal brit nőt, és nagyjából 1400 kilométert utazott vele az ország „isten háta mögötti vidékén” – jelentette az ausztrál és a brit sajtó. A meg nem nevezett áldozatot vasárnap mentették meg a rendőrök, egy közúti igazoltatás közben, a queenslandi Warrego országúton, Mitchell városánál.

A helyi rendőrség közlése szerint a Liverpoolból származó nő 2015 óta utazgatott Ausztráliában, és január másodikán ismerkedett meg elrablójával egy bulin, Cairns városában. Ezután megegyeztek, hogy együtt fognak utazgatni Queensland vidéki részén, de „kapcsolatuk egy ponton elmérgesedett”, és a nőt akarata ellenére hurcolta magával a férfi – mondta el Paul Hart nyomozó a helyi sajtónak.

A rendőrség közlése szerint elrablója többször megverte, megerőszakolta és fojtogatta áldozatát, akinek útlevelét használhatatlanná tette, látszólag azért, hogy megakadályozhassa szökését. Hart elmondása szerint a nőnek nem sok esélye volt arra, hogy elszökjön a férfitól, aki a nő egyik barátjának elmondása szerint soha nem hagyta magára az áldozatot. Ráadásul olyan területeken autóztak, amit a nő nem ismerhetett, és nehéz lett volna elmenekülnie.

A nőt a rendőrség végül vasárnap mentette meg, miután megállították az autót, amit ő vezetett. A rendőrök pár perccel azután igazoltatták, hogy egy benzinkútról fizetés nélkül távozott, és a kút egyik munkatársa ezt jelezte a rendőröknek.

A benzinkút eladója a Daily Mailnek elmondta: a fiatal nő sírt és remegett, amikor bement a pénztárhoz, közölve, hogy nem tudja kifizetni a tankolást, miközben szemei alatt monoklik voltak, nyakán pedig horzsolásnyomok. A kutas segítségképpen felajánlotta, hogy szól a rendőröknek, de a nő inkább gyorsan beszállt az autóba és elhajtott.

Amikor a rendőrök megállították, rögtön gyanússá vált neki viselkedése. „Rémült volt, és ezt nem tudta palástolni” – közölte a rendőrség. A nő ekkor egyes részletekről beszámolt a rendőröknek, és elárulta, hogy elrablója az autó csomagtartójában rejtőzik, ahol meg is találták egy csomó ruha alatt. A nő csak ezután nyílt meg a rendőröknek, elmondva, hogy mi történt vele.

A nőt kórházba szállították, ahonnan már ki is engedték, ahol arcsérülések, a nyakán talált horzsolások és zúzódások, valamint a testén talált vágások miatt kezelték. A nő azóta már beszélt az Angliában lévő családjával, valamint ausztrál barátival. Haza azonban majd csak azután utazhat, hogy új útlevelet kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik