Nagyvilág

Lengyelországba utazik Orbán

Csütörtökön tárgyalnak Varsóban a visegrádi országcsoport (V4) kormányfői, akik az Európai Unió közeledő csúcsértekezletei előtt közös álláspontot dolgoznak ki, és foglalkoznak a térségünkben forgalmazott élelmiszer minőségével is, közölte hétfői sajtóértekezletén a lengyel kormány szóvivője.

Rafal Bochenek elmondta: a varsói egyeztetés “a közeledő brüsszeli csúcstalálkozó, valamint a március végi római csúcs előjátéka lesz”. A tárgyalások napirendjén folyó európai uniós ügyek, valamint a közös álláspont előkészítése szerepel az EU-találkozók előtt – közölte.

“Szó lesz a Kelet-Közép-Európában forgalmazott élelmiszer minőségéről is” – folytatta. A témát Robert Fico szlovák miniszterelnök vezette fel múlt csütörtökön, közölve: a V4-ek kormányfői rendkívüli csúcsértekezletükön foglalkoznak majd azzal, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában.

Brüsszelben március 9-én kezdődik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója, Rómában pedig március 25-én emlékeznek meg az uniós tagállamok állam- és kormányfői az EU elődszervezeteit megalapító, 60 éve aláírt római szerződésről.

A tervek szerint ezen a csúcstalálkozón elfogadják az úgynevezett római nyilatkozatot az EU jövőjéről. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő hétfőn kijelentette, hogy örülne, ha a V4 közös álláspontot foglalna el e témában. Marek Ziólkowski lengyel külügyminiszter-helyettes múlt héten kilátásba helyezte: a V4-ek napokon belül befejezik az erre vonatkozó közös nyilatkozat egyeztetését. Beata Szydlo lengyel kormányfő nemrégiben bejelentette, hogy Lengyelország átfogó tervet nyújt be az EU megreformálására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik