Nagyvilág

Ferenc pápa üzent Donald Trumpnak

Ferenc pápa mindenkit óva int attól, hogy a válságok miatt az emberek populista “megmentőkben” lássák a megoldást – derül ki abból az interjúból, melyet az El País című spanyol napilap közölt szombat este.

Természetes, hogy a válság félelmet és aggodalmat kelt

– mondta az argentin pápa az interjúban, amely pénteken készült a Vatikánban. Az egyházfő világossá tette, hogy számára a populizmus európai értelemben vett mintapéldája az 1933-as Németország.

A válság után

Németország vezetőt keresett magának, aki visszaadja identitását, és egy apró emberke, akit Adolf Hitlernek hívnak, kijelentette: én meg tudom csinálni, én meg tudom csinálni

– magyarázta a pápa, kiemelve, hogy “Hitler nem bitorolta el a hatalmat”.

A nép választotta meg, s aztán ő elpusztította a saját népét

– mondta Ferenc pápa, aki szerint Hitler torz identitást adott a németeknek, “s a többit már ismerjük”.

Az emberek azt mondják,

keressünk egy megmentőt, aki visszaadja az identitásunkat, védjük meg magunkat falakkal, szögesdrótokkal, bármivel, hogy mások ne vehessék el az identitásunkat

– magyarázta az egyházfő, hozzátéve: “ez pedig nagyon súlyos”.

A pápa kitért Donald Trump amerikai elnökre is, s azt mondta: nem szabad elhamarkodottan megítélni, meg kell várni, mit fog csinálni. Egyúttal azt kívánta az új amerikai elnöknek, hogy döntéseit vezessék az amerikai nép “gazdag lelki és erkölcsi értékei” és a “szegények iránti aggodalom”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik