Nagyvilág

Hiába győzött Fillon, még nem dőlhet hátra

A francia napilapok címlapjukon számoltak be hétfőn Francois Fillon volt miniszterelnök nagyarányú, több mint kétharmados győzelméről a jobboldal államfőjelölt-választásán, szerkesztőségi írásaikban ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a konzervatív politikus számára a neheze még hátravan az elnökválasztási győzelemhez.

A Le Figaro című napilap üdvözölte, hogy – a Francois Hollande szocialista államfő népszerűtlensége miatti polgári elégedetlenségnek köszönhetően – egy egyszerre (gazdaságilag) liberális és (értékrendszerében) konzervatív “messziről érkező hullám” győzött a jobboldali előválasztáson. A konzervatív lap szerint Fillon tehetsége abban rejlik, hogy érzékelte a jobboldalnak ezt a kettős, konzervatív és liberális elvárását, és meg is tudja azt testesíteni. Jobboldali riválisai, Nicolas Sarkozy és Alain Juppé legyőzésével azonban még nem gondolhatja azt, hogy győzött, hiszen “minden most kezdődik”, és a rá váró út hosszú lesz a megválasztásáig és Franciaország gazdasági fellendüléséig, miután

kemény ellenfelek várják.A Le Figaro szerint Fillon győzelme azt mutatja, hogy a jobboldal az alapokhoz szeretne visszatérni.

Francois Fillon nem azt mondta el nyugodtan a franciáknak, amit hallani szeretnének, hanem azt, amit meg kell hallaniuk a saját érdekükben

– írta a lap, amely szerint Fillonnak saját táborán túl is össze kell majd fognia a franciákat, az elnökválasztási kampány pedig azért lesz ellentéte az előválasztási kampánynak, mert míg az utóbbiban Fillon volt a meglepetésember, mostantól ő számít a favoritnak.

A liberális L,Opinion címlapján Francois Fillon karikatúrája látható Alain Juppé és Nicolas Sarkozy levágott fejével a “Jacques Chirac múzeumban”. A lap arra utalt, hogy a két legyőzött jobboldali politikus a volt köztársasági elnök, Jacques Chirac (1995-2007) védőszárnyai mögül került ki, s visszavonulásukkal végleg lezárul a “chiracizmus” Franciaországban.

A Libération címlapján Fidel Castro elhunyt kubai vezető árnyéka és rajta a Francois Fillon, Líder Maximo felirat olvasható. A baloldali lap szerkesztőségi írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy jóllehet a jobboldalnak van a legnagyobb esélye megnyerni a 2017-es elnökválasztást, a radikálisabb Francois Fillonnal ez nehezebb lesz, mint a centristább Alain Juppével lett volna. Francois Fillon egyértelműen a radikális reformokat sürgető jobboldali keménymagot testesíti meg, de a francia választók többsége nem feltétlenül álmodik egy kemény liberális vezetőről – vélte a baloldali lap.

A fővárosi Le Parisien azt idézte fel, hogy a Nicolas Sarkozy támogatói által csak “Mister Nobodynak” nevezett Fillonból hogyan lett mindenki meglepetésére jobboldali elnökjelölt.

A francia sajtó azt is elemezte, hogy Francois Fillon elnökjelöltté választása milyen változást jelent a többi jelölt számára. A Libération szerint Alain Juppé veresége miatt a centristák várhatóan elindítják Francois Bayrou-t az elnökválasztáson, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front mozgásterét viszont a megválasztott jobboldali jelölt korlátozza, miközben a magát a pártokon felülre helyező, balról érkező Emmanuel Macron volt gazdasági miniszternek teret nyit a centrumban. Abban viszont valamennyi lap egyetértett, hogy

miközben a jobboldalnak sikerült összefognia, a baloldal egyre inkább széttöredezik,

Manuel Valls miniszterelnök nyíltan szembefordult az államfővel, és nem zárja ki, hogy ő is elindul januárban a baloldali előválasztáson.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik