Mindegy, ki nyeri az amerikai elnökválasztást, minden rosszabb lesz

Barack Obama nyolcéves elnökségéről két dolgot érdemes tudni:

• Megkapta a Nobel-békedíjat,
• miközben folyamatosan háborúban állt elnöksége alatt az Egyesült Államok.

Ez azért is érdekes, mert Obama lett az az amerikai elnök, aki az eddigi leghosszabb ideig állt folyamatosan háborúban. A mai elnökválasztás előtt érdemes megnézni azt, hogy milyen nemzetközi konfliktusokat vállalt, és ad át Obama az utódjának, és mi várható a leendő amerikai elnöktől. Minden apró konfliktust nem fogunk felsorolni, a nagyobb, illetve leendő háborúknál maradunk.

Obama és George W. Bush, sőt, Hillary Clinton között is elég fontos különbségek vannak. Míg utóbbi kettő gyakran nyíltan intervenciópárti, addig Obama nem, vagy csak titokban az. Clinton és Bush a pártszakadékon átívelően klasszikus héják. Bush pilóta volt a texasi Nemzeti Gárdánál, ami elég jól meglátszott a személyiségén. A vadászpilóták viszonylag ritkán küzdenek negatív önértékelési zavarokkal, és az esetek kis részében van problémájuk a hirtelen döntéshozatallal. Clinton eközben kifejezetten sokat haverkodik tábornokokkal, a baráti körének jó része a hadikomplexum (ennél frappánsabban nem tudom magyarítani a military-industrial complex-et) szigorúan vett belső köréből kerül ki. One of the boys, ha elfogadunk ennyi gendersemlegességet.

Bérgyilkosok mestere

Obama viszont ennél sokkal finomabban intézi a konfliktusait. John Dolan, minden idők egyik legszórakoztatóbb háborúszakértője mondta egyszer azt róla, hogy egészen tökéletes Master of Assassins volt az elnöksége alatt. Miközben egy Amerikától egészen szokatlanul világpolgár elnök szépen mosolyog a kamerába, valahol megint felsír egy drón.

Obama úgy kezdett bele már az első elnökségébe is, hogy ugyan nem volt pacifista, de kikötötte, hogy az iraki háborút be kell fejezni. Ezt majdnem sikerült is elérnie, sőt, ha nagyon lazán és nagyon hivatalosan vesszük, akkor tényleg befejezték. De Irakban ennél sokkal komolyabb konfliktusba tenyereltek bele Szaddám eltávolításával. Egy olyanba, amit most Szíriában megismételhetnek.

Mert az Iszlám Állam megszületésének tényleg közvetlen előzménye volt az iraki intervenció. Azzal, hogy egy mélyen szektariánus térségben leváltották a hatalomból az egyik szektát, és egy másikat tettek a helyébe, egészen eldurvultak a dolgok. Még akkor is, ha Szaddám alatt a szunnita kisebbség kormányzott, és azt mondtuk, hogy ez igazságtalan volt, érdemes belátni, hogy a síita többség hatalomra kerülésével elég komoly konfliktusok lettek a két szekta között. Az, hogy a szunnita elit kiesett a hatalomból, és az, hogy az új síita elit mennyire volt kegyetlen a régivel, pontosan ahhoz a szunnita lázadáshoz vezetett, ami Irak nyugati részén kialakult, és aminek az Iszlám Állam eredeti, robbanásszerű terjeszkedését köszönhetjük.

Nem kéne még egyszer

Ezt a konfliktust pedig nem sikerült megoldani a kivonulással. Igazából Obamának ehhez az egészhez annyi köze van, hogy nem tudott megoldani egy olyan konfliktust, amit Bushnak eleve nem kellett volna megteremtenie. Amiért Irak története nagyon fontos, az pont Szíria.

Mert ez már nem Bush, hanem Obama háborúja. És az ő egyik legfontosabb öröksége lehet majd, ha az utódja nem szúrja el. Azt nem nagyon tudni, hogy Donald Trump, ha tényleg hatalomra kerül, mit kezdene Szíriával. Egyszerűen nem láttuk még vezetőként működni. Az viszont kérdéses, hogy nem csinálna-e baromságot egy olyan ember, akitől a hirtelen haragja miatt állítólag még a Twitter-fiókját is el kellett venni a választás előtti napokban. Sőt, még rémisztőbb, hogy Trump korábban többször is háborús bűnöket hozott fel ötletként a konfliktusok megoldására. Ilyen volt, amikor azt mondta, hogy a terroristagyanús személyeknek a családját is le kellene bombázni, és ilyenek voltak a sorozatos fenyegetései is az atombombával.

Trump egy kalapács, akinek minden konfliktus szög.

Clinton már komolyabb kérdés, mert róla azt is tudjuk, hogy mit gondol. Sőt, korábban már írtunk is arról, hogy kifejezetten komolyan beállt egy olyan terv mögé, amiből még amerikai-orosz háború is lehet. Ennek a mostanában sokat emlegetett No-fly zóna létrehozása lenne a kezdete Szíriában. Elég valószínűnek tűnik, hogy Clinton ezt meg is fogja tenni, ahogy az is, hogy előbb vagy utóbb konkrétan katonákkal is bevonul Szíriába.

Fel-Kaida

Ezzel több probléma is van. Egyrészt láttuk azt, hogy mi történt a rezsimcsere után Irakban. Szíria és Irak annyiban különbözik, hogy amíg a szektariánus Irakban pár nagy frakció harcolt a hatalomért, addig a szektariánus Szíriában több nagy, és ezernyi kis frakció teszi ugyanezt. Most is teljes a káosz, de ha az amerikaiak bemennek, ne adj Isten, megdöntik az Aszad-kormányt, akkor még nagyobb lesz. Ráadásul, itt nemcsak félig képzett harmadik világbeli katonák ellen kell majd harcolniuk, hanem Oroszország, Irán és a Hezbollah ellen.

Szíriában mostanra konkrétan annyira eldurvult a helyzet, hogy az amerikai hadseregen belül a Dzsabhat Fatah al-Nuszrát, az Al-Kaida azóta többször nevet váltott helyi alakulatát szeretnék támogatni. Ide jutottunk onnan, hogy Obama a hatalomra kerülésekor még két célt fogalmazott meg határozottan:

• az iraki háború befejezését
• és az Al-Kaida legyőzését.

Clintonnak igazi konfliktusa mégiscsak az oroszokkal lehetne, és nem csak Szíriában. Arról is írtunk már, hogy az amerikai hadsereg régóta álmodik egy olyan háborúról, ahol nem drónok és improvizált csőbombák, hanem NATO-hadoszlopok állnak szemben a Varsói Szerződés tankhadosztályaival. Ilyen háború ugyan már nem létezik, és többé nem is fog létezni, de vágyni azért lehet rá. Philip Breedlove, a NATO európai főparancsnoka például hosszú évekig próbálta fals adatokkal etetni Obamát, hogy végre határozottabban fellépjen Ukrajnában Oroszország ellen. Ha nincs Obama ellenállása, ez meg is történik. Clinton pedig sokkal kevésbé visszafogott Obamánál.

Donald Trumpról természetesen itt sem tudjuk, mit gondol.

Egyszerre szeretne ugyanis mindenre atomot dobni, és tiszteli vezetőként Putyint. Lehet egyébként, mármint vezetőként tisztelni Putyint, de nem az emberi jogi elvei miatt, az biztos, és ettől Trump egészen aggasztó lesz.

Russian scare

Ráadásul az oroszellenes riogatás egészen paranoid szintre emelkedett Amerikában. Ott tartunk, hogy Eli Lake, egy viszonylag ismert liberális publicista már olyan véleménycikkeket ír a szintén baloldali Bloombergbe, hogy

kezeljük Oroszországot nemzetközi méregként, mert az.

Ha ezt bárki leírná Izraelről, Németországról vagy Lengyelországról, azonnal leelmebetegeznék érte. De Oroszországról le lehet írni, mert Oroszország a tökéletes ellenfél, sőt, jelentős lobbija sincs Amerikában. Ráadásul Oroszország nagyon nem világhatalom, hiszen pont azért viselkedik ilyen agresszívan, mert nem tehet mást.

Magyarország számára viszont komoly kérdés lesz, hogy egy Clinton-elnökség során mennyire kötelezzük el magunkat a NATO mellett (aminek ugye tagjai vagyunk), vagy mennyire leszünk relativisták Oroszországgal szemben. Amerika várható világképébe egyszerűen nem fér bele a relativizmus az oroszokkal szemben.

Ja, igen, maradt még egy komoly háború: Afganisztán.

Na, ugye Afganisztánba pont azért vonult be az amerikai hadsereg, hogy ne a tálibok legyenek hatalmon. Most gyakorlatilag a tálibok vannak hatalmon, és erősebbek, mint valaha.

Afganisztánt soha senki nem fogja megoldani.