Nagyvilág

A Variety is Hillary Clintont támogatja

Az Egyesült Államok legismertebb filmes és szórakoztatóiparral foglalkozó magazinja 111 éves történetében először nyilvánított véleményt az elnökválasztás ügyében.

Kedden megjelent számában a tekintélyes lap Hillary Clinton elnöksége mellett foglalt állást.

A lap két társszerkesztője által jegyzett – és a főszerkesztő és a kiadó nevében közzétett – állásfoglalás leszögezi:

úgy gondoljuk, hogy Hillary Clinton nemcsak a legjobb jelölt, hanem az egyetlen jelölt.

Majd a szerzők kifejtik részletesebben is, hogy miért Clintont tartják alkalmasnak. Utalva más lapok korábbi Clinton melletti kiállására, hangsúlyozzák, hogy a demokrata párti jelölt tapasztalt és higgadt politikus, mély és átfogó ismeretekkel és tudással felfegyverzett és évtizedek óta dolgozik a köz érdekében.

Egész életében a társadalmi igazságosságért küzdött, harcolt a nők, a gyermekek, a családok, a fogyatékkal élők, a farmerek, a veteránok és a meleg közösségek jogaiért. Olyan fontos kérdésekkel foglalkozott, mint a globális klímaváltozás, a faji egyenlőtlenség, és a fegyveres erőszak járványa

– szögezi le az állásfoglalás. S azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy Hillary Clinton “nem undok”, ahogyan Donald Trump republikánus jelölt a harmadik elnökjelölti vitában minősítette őt. Az állásfoglalás kitér arra is, hogy Hillary Clinton széleskörű támogatást élvez a  szórakoztatóipar egészében.

A Variety támogatása csatlakozik a nagy és befolyásos amerikai lapok már korábban kinyilvánított állásfoglalásaihoz Hillary Clinton elnökségének támogatásában. Hillary Clintont nemcsak a demokratákhoz hagyományosan közel álló lapok biztosították támogatásukról, mint például a The New York Times, a The Washington Post vagy az Atlantic, hanem az évtizedek óta hagyományosan (vagy mindig) republikánus jelöltet támogató orgánumok is, köztük a két  texasi lap, a Dallas Morning News és a Houston Chronicle, vagy az Arizona Republic, amely 126 éves történetében most először támogat demokrata párti elnökjelöltet, csakúgy, mint az ohiói Cincinatti Enquirer, amely utoljára 1916-ban állt ki demokrata párti jelölt mellett.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik