Nagyvilág

Trump szónoka Clinton haláláról fantáziált

A demokraták elnökjelöltje viszont csak most kezd belemelegedni.

Hillary Clinton Floridában kampányolva azt mondta, hogy nem hagyja magát az utolsó héten kiütni. A demokraták elnökjelöltje – aki az e-mailjei ügyében újraindított nyomozás miatti bizonytalan és feszült légkörben változatlanul erőteljesen kampányol – közölte, az elnökválasztás előtti utolsó napokban nem hagyja “kiütni magát”. Azt mondta.

nem állok le most, sőt, éppen most kezdek belemelegedni.

Florida úgynevezett ingadozó vagy csatatér állam – vagyis szavazói viszonylag kiszámíthatatlanok, egyszer a demokratákra, másszor a republikánusokra voksolnak. A győzelem a déli szövetségi államban mindkét elnökjelöltnek létfontosságú. Clinton kampánygyűlésén főleg a homoszexuálisok és leszbikusok jogainak támogatói vettek részt. A demokrata elnökjelölt ígéretet tett rá, hogy az újabb e-mail-vizsgálat nem vonja el figyelmét a finisben a fontos témáktól.

Közben republikánus vetélytársa, Donald Trump Coloradóban, majd a nevadai Las Vegasban kampányolt. Beszédében mindkét helyen kétségbe vonta Hillary Clinton becsületességét. A coloradói Greeley városában, ahol levélben is szavazhatnak a választók, Trump arra biztatta őket, hogy kérjenek új szavazócédulát és szavazzanak még egyszer.

Las Vegasban, mielőtt Trump pódiumra lépett, a kampánygyűlésen megjelenteket egy felkért szónok, Wayne Allyn Root konzervatív rádiós kommentátor tartotta szóval. Root egy adott pillanatban azt fejtegette: arról fantáziál, hogy Hillary Clinton és bizalmas munkatársnője, Huma Abedin úgy végzi majd, mint Thelma és Louise az azonos című filmben. (A Thelma és Louise Ridley Scott 1991-es filmje egy vidám pincérnőről és egy mindenbe belefáradt háziasszonyról, Susan Sarandonnal és Geena Davisszel a főszerepben. A két nő autóval indul a déli határ felé, közben egy sor bűncselekményt követnek el, végül egy szakadékba hajtanak autójukkal, mindketten meghalnak. ) Amikor a szónok ezt említette, a kampánygyűlésen résztvevők – az amerikai médiumok tudósításai szerint – üdvrivalgásban törtek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik