Több mint ezer rendőr és hatósági személy jelenlétével hétfőn megkezdődött a calais-i dzsungel néven elhíresült menekülttábor kiürítése. A művelethez 150 buszt béreltek, hiszen a táborban jelenleg hivatalos adatok szerint hétezren tartózkodnak, de egyes szervezetek jelentése szerint ez a szám valójában inkább a tízezerhez közelít.

A táborban élőknek hosszú sorban állás után fel kell szállniuk a buszokra és ott is kell maradniuk, különben adminisztrációs központokba küldik őket, amik a valóságban a kitoloncolás előszobáját jelenthetik számukra.

A hatóságok külön sorokat állítottak fel a családoknak, a gyerekeknek és az egyedülállóknak is. Az első buszok már el is indultak.

A hatóságok felkészültek arra, hogy a tábor lakói közül sokan maradni akarnak majd, mivel a céljuk még mindig az, hogy eljussanak Nagy-Britanniába. Így nem meglepő, hogy már vasárnap voltak összecsapások a rendőrök és a menekültek között, illetve már a kiürítés megkezdése előtt a rendőrök könnygázgránátokat lőttek ki, a menekültek pedig kövek dobálásával vágtak vissza.

A calais-i tábor története egészen 1999-ig nyúlik vissza, a Csalagút egyik hangárját már ekkor átalakították menekültszállássá, eredetileg csak néhány száz ember elszállásolására. A menekültek már ekkor is abban a reményben maradtak itt, hogy a Csalagúton keresztül vagy valamelyik kompon a La-Manche Csatornán átkelve eljuthatnak Nagy-Britanniába.

A 2002-ig több ezresre felduzzadt tábort végül ugyanazon év decemberében bezárták, a britek ekkor körülbelül 1300 kurdot és afgánt fogadtak be. De ez nem jelentette azt, hogy később nem jelentek meg újabb sátrak Calais környékén. Majd ahogy egyre több menekült érkezett Európába, megszületett a dzsungel, aminek egy részét a hatóságok már idén februárban lerombolták azért, hogy ezzel is csökkentsék az itt élők számát.

Ez nem sikerült, hiszen azóta is egyre többen érkeztek a dzsungelbe. Az igazi kérdés az, hogy a calais-i tábor felszámolása után mi lesz több ezer ember sorsa. Nem sok konkrétumot tudni, annyi biztos, hogy a britek beleegyeztek, hogy a táborban tartózkodó 1300 (!), kísérő nélküli gyerek közül azokat, akiknek van valamilyen hozzátartozója a szigetországban, befogadják majd.

Ezen kívül a franciák annyit közöltek, hogy az ország 450 különböző pontjára szállítják el a calais-i tábor lakóit, ahol összesen 7500 szabad ágy elérhető jelenleg. Ezeken a helyeken a menekülteknek lesz lehetőségük arra, hogy menedékjogot kérjenek, ha nem tesznek így, kitoloncolás lehet a sorsuk.

Azonban ezek a városok nem felhőtlenül boldogok attól, hogy új lakókat kell befogadniuk. Champtercier, egy mindössze 800 fős francia falu lakói aggódnak, hogy a menekültek érkezése után megváltozik az életük a 100 eritreai és szudáni menekült befogadása után.

Máshol markánsabban fejezték ki az aggodalmukat, Forges-les-Bains-ben felgyújtották a központot, ahová az érkező menekülteket szállásolták volna el. Beziers-ben pedig a polgármester posztereket függesztet ki azzal a szöveggel, hogy “ennyi volt, jönnek”.

A dzsungel lakói is többféleképpen élik meg a tábor felszámolását. A BBC egyik riportere a helyszínről azt jelentette, hogy egy szudáni férfi azt kiabálta:

vége az álmunknak.

Egy honfitársa is azt mondta, elszomorítja az, ahogy a helyiek néznek a táborra, hiszen ők semmi mást nem akarnak, csak végre békében élni, miután elmenekültek a hazájukban lévő konfliktus elől.

A Help Refugees szeptemberi jelentése szerint 1179 gyermek él a dzsungelben, közülük 1022 teljesen egyedül, a legfiatalabb köztük mindössze 8 éves. Közéjük tartozik a 14 és 16 éves Jamshed és Ahjamal, akik hat hónapja hagyták el Afganisztánt és a családjuk többi tagjához csatlakoznának Londonban.

A dzsungel nem az a hely, ahol boldog lehetsz. Szomorúak vagyunk és a családunkkal akarunk lenni, és szeretnénk, ha valaki segítene az átjutással, mert fiatalok vagyunk, és nem tudjuk, hogy kell az ilyesmit intézni

– mondták.

A 13 éves Hasan szintén Afganisztánból érkezett Calais-be. Mérnök szeretne lenni, de már egy év is telt azóta, hogy utoljára iskolában volt.

Nincs itt senkim, egyedül vagyok. Nagy-Britanniában van a családom, csak azt szeretném, ha valaki segítene odajutni.

A Red Cross friss jelentése szerint a gyerekek rengeteg veszélynek vannak kitéve a táborban, kezdve a szexuális kizsákmányolástól, a kényszermunkán át, az emberkereskedelemig.

A tábori étel veszélyes, a higénia nem megfelő, az egészségügyi ellátás sincs rendben, ezek pedig tökéletes körülményei a betegségek terjedésének.

Sok gyerek szenvedett különböző sérüléseket, amikor próbáltak átjutni a Csalagúton, sokuk keze tele van vágással a drótkerítések miatt, rengeteg gyermeken sebet okoztak a rendőrök gumilövedékei, illetve sok fiatal látásával is problémák vannak a hatóságok által bevetett könnygáz miatt.

A Guardian helyszíni tudósítója a tábor több lakójával is beszélt a felszámolás hétfői kezdete óta. A 48 éves Tafsu ácsként dolgozott Eritreában, felesége és két gyermeke már Londonban van. Azt mondja, már 9 éve nem látta 16 éves fiát, 9 éves lányával pedig még sosem találkozott. Amikor utoljára látta feleségét, még terhes volt.

El akarom mondani a történetem, de senki sem hallgat meg. Az itteni gyerekeket már kezdik meghallgatni, de mi lesz velünk, emberekkel, akiket elválasztottak a fiainktól és lányainktól?

A tábor másik lakója szerint aggasztó, ami jelenleg történik, mivel szerinte amint elkezdik felszámolni a dzsungelt, hatalmas a kockázata annak, hogy gyerekek fognak eltűnni, miután emberkereskedők kezébe kerültek.

Habib, egy diplomás afganisztáni üzletember szerint megsértették az emberi jogait a táborban.

Tanult ember vagyok, miért kell itt lennem? A családom Nagy-Britanniában van, én pedig tehetetlen vagyok. A szeretteim most néhány száz kilométerre vannak tőlem, de most úgy tűnik, engem elvisznek több száz kilométerre innen. A másik irányba.

A 35 éves szudáni gyógyszerész, Yusef szerint miután végigállták a sort, egy térképet kapnak, amin kiválaszthatják a két bejelölt helyből, hova szeretnének menni.

Fogalmam sincs, hová megyek majd. Majd becsukom a szemem és rábökök a térképre. Integrálódni szeretnék új életet kezdeni. Az emberek félreértenek minket. Nem gazdasági problémáink vannak, hanem erőszak és diktatúra elől menekülünk.

A tábor egyik fiatal lakója, a 16 éves Aaron abban reménykedett eddig, hogy miután átkel a Csalagúton, megtalálja édesanyját, akivel együtt menekültek el hónapokkal ezelőtt, de elszakították őket egymástól. Így a fiú egyedül ment Líbiába, majd Olaszországba, most pedig úgy érzi, egyre messzebb kerül attól, hogy újra láthassa édesanyját.

Éjszaka szörnyű rémálmaim vannak. Nem szeretnék semmi mást, csak megtalálni anyukámat.