Élő Nagyvilág

Keményen egymásnak esett Clinton és Trump a második vitán

Az első vitánál még azt írtuk a bevezetőben, hogy „Clinton és Trump azután találkozik, hogy a republikánus elnökjelölt behozta nagy lemaradását, és a közvélemény-kutatások szerint fej-fej mellett állnak.” Hatalmasat változott a világ az azóta eltelt két hét alatt. Az első vitára felkészületlenül érkezett Trump kínos vereséget szenvedett Hillary Clintontól, a közvélemény-kutatások szerint népszerűsége zuhanni kezdett, ami csak fokozódott, miután egy hete kiderült, majdnem húsz éven át nem fizethetett adót.

Már ez elég lett volna ahhoz, hogy kemény küzdelem várjon rá ma este a St Louis városában, a Washington egyetemen tartandó második elnökjelölti vitán. Aztán alig két nappal a vita előtt nyilvánosságra került egy 2005-ös felvétel Trumpról, amin vulgáris stílusban azzal büszkélkedett, hogyan fogdosott és tapizott nőket akaratuk ellenére. A videó bombaként robbant. A republikánus politikusok egymás után kezdték el visszavonni támogatásukat Trumptól, és sokan egyenesen távozását kezdték el követelni „védhetetlen”, és „vállalhatatlan” kijelentései miatt.

Politikai elemzők között teljes az egyetértés: Trump elnökválasztási reményeinek életben tartása a tétje a mai vitának, amin a republikánus elnökjelöltnek különösen jó teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy legyen bármi esélye Clinton legyőzésére. Ehhez egyrészről nyugodtnak, visszafogottnak és fegyelmezettnek kéne maradni, ami nem az ő erőssége, és el kéne érnie, hogy ne róla és az ő botrányairól, hanem Clintonról és az ő botrányairól szóljon a vita. Persze ezzel a demokrata elnökjelölt is tisztában van, és mindent meg fog tenni, hogy kihozza a sodrából Trumpot – ahogy tette azt az első vitán.

A várakozások szerint azonban Trump minden lesz, csak nem visszafogott, és jó esély van arra, hogy Bill Clinton hűtlenségével és félrelépéseivel fogja támadni a demokrata elnökjelöltet. Aki viszont a beszámolók szerint jól felkészült ezekre, és biztosan meg van a jól kidolgozott válaszai a támadásokra. Heves vita lesz.

Itt a vége, fuss el véle

Véget ért a második vita, ami kézfogással ért véget (az elején ez nem történt meg). Gyors értékelés.

Zoltán: Clinton kihagyott ziccerek sorát hagyta ki, itt lett volna a lehetőség, hogy letámadja Trumpot, de nem tette meg. Nem akar Trump szintjére süllyedni, pedig most lehet, hogy kifizetődő lett volna a választóknál. Clinton ugyan nyert, de sokkal többet vártam volna tőle.

Dávid: Sárga lapokkal és csúnya becsúszásokkal tarkított mérkőzésen Clinton, aki több ziccert kihagyott.

Péter: Sokkal többre számítottam Clintontól, és sokkal rosszabbra Trumptól, aki nagyon nehéz helyzetben vágott neki a vitának. Trumpnak végül nem sikerült még mélyebbre ásnia magát, de egyértelműen ki sem jött a gödörből. Mindkét jelölt adott elég muníciót a következő napokra a két kampánynak.

US Democratic presidential candidate Hillary Clinton and US Republican presidential candidate Donald Trump shake hands at the end of the second presidential debate at Washington University in St. Louis, Missouri, on October 9, 2016. / AFP PHOTO / Tasos Katopodis
US Democratic presidential candidate Hillary Clinton and US Republican presidential candidate Donald Trump shake hands at the end of the second presidential debate at Washington University in St. Louis, Missouri, on October 9, 2016. / AFP PHOTO / Tasos Katopodis

Az utolsó kérdés nem lehetett véletlen

Van valami pozitív, amit tisztelnek egymásban? – teszi fel a kérdést egy helyszíni néző. Clinton azt mondja, tiszteli Trump családját. Szerinte ez a választás annyira intenzív és konfliktusos lett, hogy az már nem szép, de nagy is a tét. Magát fényezve azt mondja, 30 év politikai tapasztalatát viszi majd a Fehér Házba, ha megválasztják.

Trump dicséri Clintont, aki dicsérte a gyerekeit, sőt azt sorolja, mennyire tiszteli Clinton harcosságát, hogy nem adta fel a harcot eddig. Bár nem sok mindennel értenek egyet…

Mellesleg gyanús, hogy a vita szerkesztői szándékosan a végére hagytak egy olyan kérdést, ami oldhatta a feszültséget az előre borítékolhatóan ideges vita végén. Mindenesetre ennyi volt a vita.

„Ez az egyik legfontosabb kérdés. Olyanokat választanék, akinek való életbeli tapasztalatai vannak, nem olyat, aki egy nagy cégnél dolgozott. Szeretném, ha a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatná a kampányfinanszírozásról rendelkező „Citizens united” döntés eredményét – Donald ezzel nem ért egyet. Szeretném, ha a Legfelsőbb Bíróság ragaszkodna az [abortuszhoz kapcsolódó jogokról rendelkező] Roe v. Wade-hez és a házasság egyenlőségéről rendelkeező döntéshez. Donald korábban mondta, hogy kiket választana és olyan neveket említett, akik ezeket a döntéseket visszafordítanák. Olyanokat választanék, akik nem a cégek érdekeit tartják szem előtt. Nagyon világosan látom, hogy hogyan kellene az Legfelsőbb Bíróság jelenlegi egyensúlyát megváltoztatni. Nagyon csalódott vagyok a Szenátus miatt, akik nem nevezték ki az Obama elnök által javasolt jelöltet.”

„Scalia bíró kiváló bíró volt” – reagált Trump az amerikai Legfelsőbb Bíróság idén februárban elhunyt konzervatív ikonjára, Antoni Scaliára hivatkozva „A legfelsőbb bírákat én hozzá hasonlítom. Köztiszteletben álló embereket választanék, akik tiszteletben tartják az Egyesült Államok alkotmányát. Fontos, hogy tiszteljék például az Alkomtány második kiegészítését [amely a szabad fegyverviselésről rendelkezik], ami mostanában rengeteg támadást kap. De a kampányfinanszírozás is fontos kérdés, én például százmillió dollárt teszek a saját kampányomba, de Hillary nem, ezért tőle azt kérdezem, hogy miért nem tesz 10-15-20 millió dollárt a kampányába?”

„Én tiszteletben tartom az alkotmány második kiegészítését, de szeretném lezárni a jogi kiskapukat” – reagált gyorsan Clinton, de a moderátorok leintették, jöhet a következő kérdés.

Utolsónak szánt, de mégsem az kérdés

Az energiaüggyel kapcsolatos. Trump szerint az Obama-kormányzat hadat üzent az amerikai energiacégeknek, és az EPA (környezetvédelmi hivatal) tönkreteszi ezeket a cégeket, ő viszont segíteni fogja azokat. És a bányászokat, akiket Clinton munkanélkülivé akar tenni.

Clinton kiemeli, hogy az Egyesült Államok energiafüggetlen, de az arab országok miatt az olaj ára alcsony és ez az amerikai olajcégeket is rosszul érinti. És csak neki van terve arra, hogy a nehéz helyzetbe került szénbányász vidékeket megsegítse.

 

A legrapidabb tényellenőrzés

Trump: Én nem mondtam olyat, hogy nézze meg a szexvideót.
Trump a vitán: Segített a Tisztességtelen Hillary a gusztustalan (nézzék meg a szexvideót és a múltját) Alicia M-nek, hogy amerikai állampolgár legyen, és így felhasználhassa őt a vitán?

Kezd anarchiába fordulni a vita

Tud-e az összes amerikai elnöke lenni? – teszik fel a kérdést Trumpnak. Természetesen, válaszolja. Ő erőt, lóvét, melót ad a népnek, a szabadkereskedelmi szerződéseket pedig seggbe rúgja. Bezzeg Clinton szereti az amerikaiak munkáit elvevő TTIP-t. Szörnyű, ami az amerikai városokban történik közbiztonságilag, sok a szegény ember, az oktatás romokban hever – sorolja az apokaliptikus képeket megoldási javaslatok nélkül. Ez az egész vitára jellemző eddig. Trump szerint az is katasztrófa, ami New York államban van, ahol Clinton szenátor volt.

Clinton azzal válaszol, hogy több mint 60 százalék választotta újra őt, mégis elégedettek vele. Jönnek az érzelmi húrok, hogy ifjú jogászként afroamerikaiakért dolgozott. Sorolja, hogy ő tett azért, hogy a dél-texasi latinók szavazhassanak. Szerinte sok embernek nem lenne helye Trump Amerikájában. Kis csecsemőket fognak Etiópiába visszaküldeni – pengeti azokat a húrokat, amikről egy üresen himbálózó hinta jut az ember eszébe.

Trump híveinek nagyon beszólt Clinton korábban: a kérdés Coopertől, hogy tudja Clinton így egyesíteni Amerikát? Beismeri, hogy ezt elszúrta, de hozzáteszi, nagyon brutális kommenteket olvasott a Trump-hívektől, mert Trump kampánya kirekesztő. Büszke a Sanders-Clinton előválasztási harcra, mert az nem süllyedt ilyen mélyre.

Egy nagyon megosztott államban élünk – mondta Trump, majd sorolta a feketék elleni erőszak ikonikus helyszíneit. Szerinte Clinton szívében borzasztóan sok gyűlölet van. És ennek az országnak nem lehet még négy éve Barack Obamából, és Clinton ezt folytatná. Kezd széthullani Trump, a Miss Universe-t érintő kijelentéseiről kérdezik, majd Clinton Bengázi kapcsán vétett hibáit sorolja, amiért embereknek kellett meghalni. Clinton védi magát, és a férjét dicséri, aki költségvetési mínuszból csinált pluszt. Clinton Bush-sal és Obamával is együtt tudott működni. Trump válaszol, megpróbálják félbeszakítani.

Mit csinálnának Szíriában?

Clinton válaszolhatott először a kérdésre, hogy mi tennének Szíriában. Clinton repülési tilalmi zónát javasol a bombázások megállítására, és szövetségesekkel együttműködve oldaná meg a helyzetet. Oroszország felelősségét említi, akik Asszaddal és Iránnal együttműködve döntik romba az országot. A háborús bűnök kivizsgálását ígéri, valamint azt, hogy szembeszáll az oroszokkal, amiben már van tapasztalata.

Trump inkább Clinton külügyminiszteri tevékenységének szidására használja a kérdést, valamiért kiemelve, hogy az Egyesült Államok le van maradva az oroszokkal szemben a nukleáris fegyverek fejlesztésében (hello hidegháború), és “minden amit Clinton csinált külügyminiszterként katasztrófa volt”. A moderátor figyelmezteti, hogy nem válaszolt a kérdésre, hogy mi tenne Szíriában, de másodszorra sem kapunk választ. És azon van kikelve, hogy az Iszlám Állam irányítása alá került iraki Moszul elleni támadást jó előre bejelentették, és értetlenkedik, hogy miért nem titokban tették ezt meg (moderátor közbevetése: hogy a civilek tudják mi fog történni, és elhagyhassák a várost).

Clinton: nem küldene szárazföldi csapatokat, csak különleges erőket Szíriába, és a kurdokat fegyverezné fel.

BRÉKING: Trump Sorosozott egyet!

„Módosítanám az osztalékokra vonatkozó előírásokat, amit a hozzám hasonló emberek kihasználtak” – kezdi Trump a választ, meglepő önreflexiós képességről téve tanúbizonyságot…ja várj! „Hillary Clinton aktív amerikai szenátor volt, de folyton arra panaszkodik, hogy kihasználtam az adótörvényeket. Akkor miért nem változtatta meg? Azért, mert rengeteg pénzt kapott a támogatóitól, hogy negatív hirdetésekkel támadhasson. Ami az adókat illeti: csökkenteném a cégeket érő adóterheket. 35%-ról 15%-ra csökkenteném az adókulcsot és a középosztály esetében is adócsökkentéseket irányoznék elő. Hillary Clinton emelni fogja az adókat, én csökkenteni. Újra sikeresek leszünk ebben az országban, mert most nincs gazdasági növekedés. Ráadásul tovább süllyedünk. Az adóink jelenleg az egyik legmagasabbak a világon én a világ legalacsonyabb adóit fogom bevezetni.”

„Minden, amit hallottak most Donaldtól, az nem igaz” – kezdte válaszát Clinton, mi pedig már írtunk egy scriptet rá, hogy minden Clinton-replika első sorába ezt szúrja be. „Sajnálom, hogy ezt kell ismételgetnem, de úgy tűnik egy alternatív valóságban él. Különösen vicces ezt hallani olyasvalakitől, aki évek óta nem fizet szövetségi adókat. Donald mindig gondoskodik Donaldról, amit felvázolt, az pedig egy hatalmas ajándék lenne számára. De az ő adócsökkentései milliónyi középosztálybeli családnak jelenten adóemelést. Amit én javaslok, hogy minden olyan család, aki évi 250 000 dollárnál kevesebbet keres, ne fizessenek több adót. És igen, amikor szenátor voltam, arra szavaztam, hogy lezárjunk néhány adóügyi kiskaput, többek között olyanokat, amiket ő is kihasznált. Én a keményen dolgozó családokba szeretnék befektetni. Sajnos, évtizedek óta az történik, hogy a profit nagy része, a leggazdagabbakhoz kerül. Ez pedig így nem fair!”

Martha Raddatz ekkor rákérdez, hogy Trump valóban arra használta-e a 960 millió dolláros adójóváírást, hogy elkerülje az adófizetést?

„Persze, de erre használta ő is” – mondja Trump és Clinton felé bök. „Sokkal jobban értem az adótörvényeket, mint bármelyik elnökjelölt, pedig az elég összetett. Hillary Clinton is akarja az osztalékügyi rendelkezéseket. Én kihasználtam, de így tett Warren Buffett, Soros György is, illetve még egy pár ember, akinek nem említem a nevét, mert gazdagok, de nem akarjuk őket híressé is tenni. Ha Hillary Clintonnak van bármilyen problémája, én azt kérdezem, akkor mit csinált az elmúlt 30 évben? Ő csak beszél, de nem tesz semmit. És ahogy Bernie Sanders mondta, szörnyű az ítélőképessége. Példa rá az a vákuum is, amit Irakban hagytak, ami lehetővé tette, hogy létrejöjjön az ISIS. Szép munka Hillary!”

NEW YORK, NY - SEPTEMBER 20: Founder and Chair, Soros Fund Management and the Open Society Foundations George Soros attends 2016 Concordia Summit - Day 2 at Grand Hyatt New York on September 20, 2016 in New York City. Riccardo Savi/Getty Images for Concordia Summit/AFP

 

„Újra itt vagyunk: igen, támogattam a korábbi adóügyi törvénymódosításokat. Trump újra és újra azt mondja, hogy mi volt az elmúlt 30 évben, hadd mondjam el, mi történt ez idő alatt: nyolcmillió gyerek kapott egészségbiztosítást, gyerekek százezreinek van rá ma esélye, hogy örökbe fogadják őket. Ezután azon dolgoztam, hogy újjáépítsük New Yorkot és, hogy az első segítségnyújtók megkapják a szükséges egészségügyi ellátást. Amikor külügyminiszter voltam, jártam a világot és jó hírét vittem az országunknak, de a női jogokra is igyekeztem felhívni a figyelmet, mint ahogy a nukleáris arzenál csökkentéséért is kampányoltam. 400 törvényjavaslaton szerepel a nevem, amire rendkívül büszke vagyok. Elnökként pedig azon fogok dolgozni, hogy megtaláljuk a közös hangot másokkal, az elmúlt harminc évem pedig a bizonyíték rá, hogy képes vagyok minderre”

Abraham Lincoln forog a mauzóleumában

Egy újabb online kérdés érkezik a WikiLeaks szivárogtatással kapcsolatban. A kérdés szerint elfogadható-e, hogy egy politikusnak két arca és véleménye van: egy privát és egy politikusi. Clinton nyilatkozta ezt korábban a szivárogtatások miatt. Clinton a Lincolnról szóló filmet – és magát az egykori elnököt – idézi, aki más-más vitákat folytatott, manőverezgetett az egyes emberek és érdekcsoportok között.

Most Clinton terel, rá szegény Moszkvára, hogy a Kreml megrendelésére hekkeli szét a WikiLeaks a Demokrata Párt szervereit. Hidegháborús lesz a hangulat, látszik a lehelet, az oroszokat támadja. Aztán előveszi Trumpot, mivel ő nagyon fényezi Vlagyimir Putyint.

Trump nevetségesnek tartja a Clinton által elmondottakat. Az, hogy Lincoln elnökre terel Clinton, Trumpnak nem tetszik, a közönség egyetértően kacag. Higgadtan érvel amellett, hogy bármi rossz történik, szegény oroszokat veszi elő a Clinton-stáb. Talán hekkelés se volt, ő pedig jó viszonyt akar Moszkvával. A korábban megpengetett adóelkerülésével kapcsolatban azt mondta, több százmillió dollár adót fizetett már be, és büszke arra, hogy megtalálta a réseket. Mindenesetre nem kapott pénzt a ruszkiktól.

Trumpot a muszlimok kitiltásáról kérdezik

Trump közölte, hogy a muzulmánok teljes kitiltásáról szóló javaslata “átváltozott” az eltelt hónapok alatt, és már csak “extrém ellenőrzést” akar, nem úgy, mint Clinton, akit mindenkit be akart engedni az országba. És 550 százalékkal növelné a beengedett szíriai menekültek számát, akikről “nem tudunk semmit”. A moderátornak kell szólnia neki, hogy válaszoljon a kérdésre.

Clinton válaszában közli, hogy a háborútól (“az orosz agressziótól”) szenvedő nőket és gyerekeket akar beengedni, akiket amennyira szükséges, ellenőrizni akar ő is. És beszúr egy támadást Trump ellen, közölve, hogy az Egyesült Államok a vallásszabadságra épül, és nem lehet a beutazó, és bevándorló emberek a vallásuk alapján ellenőrizni. És Trump muszlimellenes retorikája csak a terroristákat erősíti, akik az ő kijelentései alapján toboroznak maguknak harcosokat.

Trump még régi klasszikusát is előhozza, az országba beáramló bűnöző migránsokról.

Epic rap battle: Trump vs. Clinton

Elég jó képet adott ki a Getty, tisztára, mintha egy rap-párbaj zajlana St. Louisban.

Republican presidential candidate Donald Trump speaks as Democratic presidential candidate Hillary Clinton listens during the second presidential debate at Washington University in St. Louis, Missouri on October 9, 2016. / AFP PHOTO / Paul J. Richards
Republican presidential candidate Donald Trump speaks as Democratic presidential candidate Hillary Clinton listens during the second presidential debate at Washington University in St. Louis, Missouri on October 9, 2016. / AFP PHOTO / Paul J. Richards

Trump és az iszlám: „nevén kell nevezni a dolgokat”

A következő kérdést egy muszlim nő teszi fel, így hangzik: hogyan segítené a muszlimokat abban, hogy feldolgozzák a következményeit annak, hogy fenyegetésként lettek beállítva ebben az országban?

„Igaza van az iszlamofóbiát illetően, ami gyalázatos” – kezdte válaszát Trump. “Amit tennünk kell, akár tetszik, akár nem: a muszlimoknak jelentenie kell, ha látnak valami gyanúsat. A San Bernardino-i merénylők lakásában is egy csomó bombát láttak a földön – ez egyébként nem igaz, csak egy közkeletű tévhit – a szerk. – Ha nem teszik, az nagyon nehéz helyzetbe hozza az országunkat, nézzék csak meg a World Trade Centert, de lépjünk tovább, a párizsi merényleteket is. Nevén kell nevezni a dolgokat, ami a radikális iszlám.

„Köszönöm a kérdést, hallottam már hasonlót párszor” – reagált Hillary Clinton, miközben lezseren, zsebrevágott kézzel sétált oda a kérdezőhöz. „Donald Trump nagyon sötét dolgokat mondott a muszlimokról, például a Khan családról is. Sok sikerese muszlim élt ebben az országban, egyiküket nemrég vesztettük el, ő Muhammad Ali volt. Hiszek benne, hogy ebben az országban, ha keményen dolgozol, meg fogod találni a helyedet. De nagyon veszélyes olyan retorikába belemenni, mint amilyennel Donald él. Az amerikai muszlimoknak kell lennie a szemünknek és a fülünknek a frontvonalakon. Sok ilyen muszlimmal dolgoztam együtt és tőlük tudom, hogy milyen fontosnak érzik, hogy tudassák velük, hogy szükség van rájuk. Most rengeteg közel-keleti országban csak azt hallják, amit Donald mond, ami egy ajándék az ISIS-nek. De azt az üzenetet kellene küldeni a világnak, hogy az olyanok, mint maga és az ön családja is szeretettel vannak látva az országban.”

Az egészségügy egy katasztrófa, egy rúgás Obamába

Kenneth Karpowicz missouri választó az egészségügyi ellátásról kérdez, kiemelve azt, hogyan vennék rá a biztosítókat, hogy a beteg embereket is ellássák. Trump azt mondja, ő egy gentleman, engedi Clintont válaszolni. Clinton az általános egészségügyi ellátás híve, az Obamacare-t dicséri, amikor 20 millió embernek lett tb-je, bevonták őket az ellátásba. Pontról pontra sorolja, miért jó a Barack Obama elnökségének első felében, heves republikánus ellenállással elfogadott egészségügyi törvény. Trump persze visszavonná, Clinton szerint egy csomó ember elvesztené a megszerzett előnyöket.

Trump viszontválaszában a kérdést dicséri, majd közli: “Az Obamacare egy katasztrófa”. Szerinte az sose működött, túl drága az államnak. A helyére valami olyan rendszer kéne, ami kevesebbe kerül a költségvetésnek és jobban működik. Trump piaci versenyt akar, majd a kanadaiakkal példálózik, ahol általános a tb, és ha valami történik egy kanadaival, átjön az USA-ba műtetni magát, rossz az ottani rendszer, nem követendő.

Clintonnak lehetősége van még beszélni Cooper kérdése miatt. Férje miatt magyarázkodik, aki korábban őrültnek nevezte az Obamacare-t. A biztosítókat támadja, akik szerinte sokaknak megtagadhatják a biztosítását, pl. ha diabétesze van. Trump a válaszában Bernie Sanderst idézi, aki szerinte azt mondta korábban, Clinton rosszul ítéli meg a dolgokat. Szerinte az egész tb-törvény egy nagy csalás.

Clinton e-mailbotrány kiveri a biztosítékot

Az első igazán kemény szócsata Clinton e-mailbotránya kapcsán alakult ki. Clinton válaszában elismerte, hogy “hiba” volt magánszerveren intézni hivatalos levelezését külügyminiszterként, és “vállalja a felelőséget” érte. De kikelt a szerinte “félrevezető információk” ellen, amik terjednek.

Trump válaszában keményen nekiment Clintonnak, amiért letörölt több mint 33 ezer emailt, kijelentve, hogy Clinton “már megint hazudik”, és “szégyelje magát”, és “börtönbe kéne zárni” a botrány miatt.

Clintonon volt a válasz lehetősége, de nem tudta végigmondani amit akart, mert Trump folyamatosan közbevágott, megakadályozva, hogy válaszoljon.

Trump: „ha én vezetném az országot, maga börtönben lenne”

Egy közösségi médián keresztül érkezett kérdés – Jefftől, Ohióból – szerint Trump azt mondja, a kampány megváltoztatta, mikor történt ez? „Amikor 59 évesen olyanokat mondott, mint ami a pénteken nyilvánosságra került videón hallhatóak, ahhoz képest mennyit változott” – pontosítja a kérdést Martha Raddatz.

„Öltözői beszélgetés volt, nem vagyok rá büszke, nagyon tisztelem az embereket, a családom tagjait és az ország polgárait” – kezdte válaszát Trump, ekkor még érződött a kezdeti nyugalma, ami azonban az alábbi kérdés-válasz asszó végére hamuvá omlott. „Ha megnézik Bill Clintont, ő sokkal rosszabbat tett. Amit ő tett, annyira megalázót senki sem tett a nőkkel. Bill Clinton zaklatta a nőket. Hillary Clinton is megtámadta ezeket a nőket. Ezek közül a nők közül az egyiket 12 éves korában megerőszakolták. Hillary Clinton ezen kétszer nevetett. Ez a nő ma este itt van velünk. Szóval ne emlegessék a szavakat. Amit Clinton elnök tett, azért impeachelték, elveszítette az ügyvédi licenszét és bírságot kellett fizetnie.”

„Először is hadd mondjak annyit, hogy rengeteg minden, amit ő tesz, az helytelen, mégis megússza” – kezdte válaszát Hillary Clinton. „Ez az ő választása. Amikor valami ilyesmit hallok, eszembe jut, amit Michelle Obama mondott: „amikor valaki mélyre süllyed, akkor nekünk felül kell ezen emelkednünk”. Donald Trump soha senkitől nem kért bocsánatot. A Khan-családtól (akiknek a fia meghalt Irakban), akiket Trump hetekig támadott a vallásuk miatt. Soha nem kért bocsánatot attól a szövetségi bírótól, aki Indianában született, de a szülei mexikóiak. Soha nem kért bocsánatot azért a rasszista hazugságért, hogy Obama elnök nem az Egyesült Államokban született. Bocsánatot kell kérnie az elnöktől, az országunktól és vállalnia kell a felelősséget.

„Nos, önnek kell bocsánatot kérnie az elnöktől, mert Sydney Blumenthal, a kampánystábjából korábban megalázó képeket küldött körbe róla” – folytatta Trump, aki ezen a ponton már elkezdte klasszikus önmagát hozni. „Ami pedig Michelle Obamát illeti, láttam azokat a hirdetéseket, amiket maga ellen készítettek. Michelle Obama ott nem beszélt szépen magáról. Bernie Sanders ellen is ugyan nyert, de korántsem fair küzdelemben. De amikor maga bocsánatkérésről beszél, megmondom, hogy miért kellene bocsánatot kérnie: azért a 30 000 ema lért, amiket töröltetett a szerveréről és amelyeknek most nyoma sincs. Nem akartam ezt mondani, de kénytelen leszek: ha én nyerek, arra fogom utasítani a legfőbb ügyészt, hogy nyomozást kezdeményezzen maga ellen, egy különleges ügyészt bízzon meg, hogy vizsgálja ki ezt a helyzetet. 33 000 emailt törölt ki, azután, hogy megkapta a bírósági idézést. Ez gyalázat és szégyellnie kellene magát!”

„Nem lepődtem meg, hogy minden, amit mondott, helytelen volt” – reagált mosolyogva Clinton. Még egyszer: keressék fel a hillaryclinton.org-ot, ahol élőben ellenőrizhetik, amit Donald mond. Nagyon jó, hogy nem olyasvalaki vezeti ezt az országot, mint egy olyan temperamentumú ember, mint ő.”

„Mert akkor maga börtönben lenne” csapta le a labdát Trump.

 

Keményen egymásnak esett Clinton és Trump a második vitán 1

A nemi erőszak nem öltözői csacsogás tárgya

A Guardian percről percre közvetítésében egy poszt azzal foglalkozik, hogy egy nő nemiszervének megfogása nemi erőszaknak bizonyul, ha nincs meg a hozzájárulás, a beleegyezés. És ez baromira nem “locker room talk”, nem öltözői susmus tárgya, ez egy komoly gond az Egyesült Államokban, ahol évi közel 289 ezer szexuális erőszakos eset fordul elő.

Jellemző kép Clintoról

A profi politikus, aki tudja, hogyan kell egy ilyen “falugyűlésszerű” vitán kezelni a kérdéseket feltevő közönséget. (Trump még csak meg sem szólította a kérdezőt)

ST LOUIS, MO - OCTOBER 09: Democratic presidential nominee former Secretary of State Hillary Clinton listens to a question during the town hall debate at Washington University on October 9, 2016 in St Louis, Missouri. This is the second of three presidential debates scheduled prior to the November 8th election.   Chip Somodevilla/Getty Images/AFP
Fotó: Gettyimages

Trump nőügyei: "ezek csak szavak"

Másodszorra a szexuális zaklatási ügy került elő, Trump mondta, nem büszke, elnézést kért már ezért. Ez csak egy zárt ajtók mögötti beszélgetés volt szerinte. Nagyot terel, háborúk vannak, tiszta középkor van szerinte, és már az Iszlám Államról beszél. Felváltva kér bocsánatot és beszél arról, legyőzi az ISIS-t. “Nagyon tisztelem a nőket” – válaszolja Cooper vonatkozó kérdésére. Aztán megint terel, arról beszél, biztonságossá teszi Amerikát, ez valószínűleg előre ledumált stratégia, hogy kérjen bocsánatot, majd gyorsan váltson témát.

Clinton válaszában azt mondja, nem ért egyet Trumppal sok mindenben. Azt mondja, ő sosem kérdőjelezi meg, hogy egy másik jelölt alkalmas-e az elnökségre, de Trump esetén más a helyzet. Kezdődik a páros lábbal beleszállás Trumpba, Clinton sorolja, miket tett és mondott ellenfele a nők ellen. Szerinte láthattuk, ahogy erőszakoskodna nőkkel, sorba állítja őket, degradálja őket, mint Miss Universe,t, “ez Donald Trump”. De nem is ez teszi alkalmatlanná az elnökségre, mert a bevándorlókat, latinókat, fogyatékkal élőket, muszlimokat, afroamerikaiakat stb. is támadta. “Ez nem az, ami mi vagyunk” – ölelte keblére az USA-t, ahol mindenkinek tisztelni kell a másikat, ő ezt az Amerikát akarja szolgálni.

“Ezek csak szavak, emberek” – reagál Trump, majd Clintont ekézi. Ő segíteni fog bezzeg a spanyolajkúaknak és a feketéknek. Félbeszakítják a moderátorok, Trump durcázik emiatt, következő kérdés.

Az első kérdés

Az első kérdés, amire senki sem fog emlékezni mert rögtön után jött a szexuális zaklatásos kijelentés.

Azért álljon itt, hogy Clinton már az elején bizonyította, mennyivel jobban ért az ilyen vitákhoz, energikusan válaszolt a kérdésre, hogy pozitív, gyereknek való lesz-e a vita. Igen, az lesz szerinte.

Ehhez képest Trump összeszedetlennek, enerváltnak tűnt, és nem is a kérdésre válaszolt. Rezignáltan mondogatta, milyen rossz dolgok (Obama egészségügyi reformja ű, Irán, kereskedelmi hiány) történtek az országban.

De ez ugysem fog senkit sem érdekelni.

Trump elhozta Clinton gyanúsítgatóit

Trump jó ideje fenekedik Bill Clintonra, akinek szerinte durvább nőügyei és abuzálásai voltak, mint neki magának. El is hozott pár nőt magával a vitára, akik támadhatják majd a leendő first husbandet. Az egész sajtótájékoztatónak amúgy nagyon olyan hangulata volt, mintha egy belorusz polgármesteri választás eredményét jelentették volna be.

Kezdődik

Kis késéssel ugyan, de végre elkezdődött a küzdelem. A szabályok felsorolásával.

Olvasói sztorik