Már csak alig öt hét van hátra az elnökválasztás napjáig, és Donald Trump egyre nagyobb bajban van. A szeptember elején erőre kapó, és a közvélemény-kutatásokban egyre jobb és jobb eredményeket elérő republikánus elnökjelölt még ki sem heverte a szeptember 26-ai televíziós vitán elszenvedett vereségét, amikor jött a New York Times szombat esti bombahíre: a gazdagságával előszeretettel kérkedő milliárdos üzletember majdnem húsz éven át nem fizethetett szövetségi jövedelemadót.
A lapnak ugyanis egy ismeretlen feladó elpostázta Trump 1995-ös adóbevallási papírjainak egy részét, amiből kiderült, hogy abban az évben az ingatlanmágnás majdnem egymilliárd dolláros veszteséget jelentett be. Ez pedig az amerikai adójogszabályok alapján lehetőséget adott neki arra, hogy 18 éven át egy cent szövetségi jövedelemadót se kelljen befizetnie az államkasszába. Bár ezzel nem követett el semmilyen törvénysértést (sőt, még azzal sem lehet megvádolni, hogy jogi kiskapukat használt volna ki, hiszen egy jól ismert lehetőségről van szó), politikai szempontból nagyon is sebezhetővé vált. Az ugyanis ráirányítja a figyelmet egy számára kínos kérdésre.
Hol van az adóbevallása?
Az amerikai elnökjelöltek már több mind 40 éve mindig nyilvánosságra hozzák adóbevallásukat, hogy a választók betekintést nyerjenek pénzügyeikbe, és lássák, nincsen rejtegetnivalójuk. Donald Trump azonban – legalábbis egyelőre – ezt nem tette meg. A republikánus elnökjelölt azzal magyarázza döntését, hogy az adóhatóság vizsgálata alatt áll, és annak lezárásáig azt nem teheti közzé (az adóhatóság ezt a magyarázatot cáfolta, közölve, audit közben is nyilvánosságra hozhatja azt).
A demokraták hónapok óta követelik Trumptól, hogy tegye közzé adóbevallását, és párt elnökjelöltje, Hillary Clinton is rendszeresen támadta ezzel – legutóbb a hétfő esti vitán. Azzal, hogy nem tette közzé a papírokat, remek támadási felületet adott ellenfeleinek, akik igyekeztek is a legjobban kihasználni a helyzetet, arra utalgatva, biztos valami rejtegetnivalója lehet. A legtöbbször felmerült elméletek szerint az adóbevallás azt mutatná, szinte alig vagy egyáltalán nem adományoz jótékonysági szervezeteknek, vagy azt – ahogy azt Clinton is megemlítette a vitán – hogy egyáltalán nem fizet szövetségi adót.
Az utóbbi feltételezést most a New York Times cikke szépen meg is erősítette. És bár nincsen semmi törvénytelen abban, amit csinált, az amerikai adófizetők biztos nem fogják jó szemmel nézni, hogy a folyamatosan a hatalmas vagyonával büszkélkedő milliárdos nem járul hozzá a közös teherviseléshez.
Jó üzletember az, aki százmilliókat veszít?
A Times cikke ráadásul ráirányította a figyelmet arra is, hogy a magát sikert sikerre halmozó zseniális üzletemberként beállító Trump nevéhez néhány igazán kínos üzleti bukás is fűződik. Ahogy a Times írta, a majdnem egymilliárdos veszteséget azután könyvelhette el, hogy három kaszinóval is befürdött Atlantic City-ben, légitársasága elbukott, és százmilliókat veszített a manhattani Plaza Hotel megvásárlásával.
És borítékolható, hogy az elkövetkező napokban ettől lesz hangos az amerikai sajtó, és azok is hallani fognak róla, akiket ezek a történetek eddig elkerültek. És lehet, hogy Trump rajongóit ez nem fogja eltéríteni, de a még a két jelölt között ingadozó választók, akik szavazatai el fogják dönteni a választás végkimenetelét, nem nézik majd jó szemmel az adófizetés megkerülését (legyen az bármennyire is törvényes), és az üzleti bukásokat.
These are not the Kennedys. Sorry… pic.twitter.com/mbECf826us
— Charles M. Blow (@CharlesMBlow) 2016. július 22.
Bár a Trump-kampány igyekszik úgy beállítani az ügyet, hogy Trump kiváló üzleti érzékét (több támogatója is a „zseniális” jelzőt használta vasárnap) bizonyítja, hogy milyen ügyesen használta ki az adószabályok arra, hogy ne kelljen adót fizetnie, a megélhetési nehézségekkel küzdő ohiói acélmunkások és pennsylvaniai szénbányászok valószínűsíthetően már egészen másként látják az esetet. Egyebek mellett azért is, mert ők nem tudják kihasználni azokat a lehetőségeket adójuk csökkentésére, amikre az olyan vagyonos üzletemberek támaszkodnak, mint Trump. Ráadásként, ha Trump „okos” és „zseni”, amikor nem fizet adót, akkor mit lehet mondani azokra az emberekre, akik fizetnek?
Trump nem tagad
Amikor a New York Times munkatársai a cikk megjelenése előtt egy reagálásra megkeresték kampányát, a republikánus elnökjelölt (a szóvivőjén keresztül) egyáltalán nem tagadta, hogy a New York Times cikkében szereplő adóbevallás valódi. És a Trumptól megszokott módon azonnal perrel fenyegetőztek, ha közzéteszik a cikket.
A nagy kérdés, hogy az elkövetkező napokban kampányának sikerül-e bármiféle jó választ adni a Times leleplezésére. Az első jelek nem valami bíztatóak. Az őt érő kritikákra általában dühös kirohanásokkal reagáló republikánus elnökjelölt a Times cikkének megjelenésekor egy kampányrendezvényen a súgógéptől, és a kampánystratégái által preferált témáktól eltérve kelt ki Clinton ellen.
A demokrata elnökjelöltről kijelentette, hogy „őrült lehet”, közölte, hogy nincsen megfelelő állóképessége az elnökséghez, eljátszotta a pillanatot, amikor Clinton elszédült és be kellett támogatni a rá váró autóba, és megkérdőjelezte, hogy hűséges volt-e férjéhez, Bill Clintonhoz. Mindezt azután, hogy egy héten át az egész amerikai sajtó egy szépségkirálynővel folytatott szócsatájával volt tele, akit lekövérezett. Amit egy péntek hajnalban azzal tetézett, hogy egymás után írta dühös Twitter-üzeneteit, megerősítve a Clinton-kampány róla terjesztett jellemzését, hogy nincsen meg az alkata és vérmérséklete arra, hogy elnök legyen belőle.
Donald Trumpnak most van egy hete, hogy a vasárnap (magyar idő szerint hétfő hajnalban) tartandó második elnökjelölti vitáig megváltoztassa lejtőre került kampánya irányát, és elérje, hogy ne róla, hanem Clintonról szóljanak a hírek. Egyelőre úgy néz ki, nagyon nehéz dolga lesz.
