A szíriai konfliktus olyan, mint egy hullámvasút. A hadiszerencse gyorsan megfordul, az erőszak és a béketárgyalások gyorsan váltják egymást. A legutóbbi epizódban – előbb hosszas tárgyalások után – megállapodott az USA és Oroszország egy tűzszünetben, majd villámgyorsan amerikai gépek bombáztak le szíriai katonákat, majd orosz gépek ENSZ-segélyszállítmányt. A hosszú hónapok diplomáciai tárgyalásainak eredménye ezzel szó szerint füstbe is ment egy időre.
Az erőszak elharapózni látszik
A szíriai konfliktus borzalmait és szenvedéseit már nem kell külön részletezni, a konfliktusban olyan sokan haltak meg, hogy egy ponton túl az ENSZ feladta az áldozatok számának követését. Miközben az Aszad-rezsim, az ellenzék, az Iszlám Állam és a kurdok mind egymással háborúztak, minden oldalon folyamatosan jelen volt (és jelen van az igény), hogy a harcok szüneteiben, a frontok közé szorult civil lakosság szenvedései enyhüljenek.
A nemzetközi közösség, elsősorban az USA és Oroszország folyamatosan tárgyalt egymással az elmúlt évben annak érdekében, hogy valahogyan tető alá lehessen hozni egy tűzszünetet. Az első kísérlet idén áprilisban egy hét után megbukott. A nyarat az Aszad-rezsim Aleppo elfoglalásával, az USA az Iszlám Állam kelet-szíriai pozícióinak gyengítésével töltötte, elsősorban az ott működő kurd erők támadásainak támogatásával. Júliusban a török orosz kapcsolatok váratlan fordulatot vettek, amikor Erdogan államfő Putyinhoz utazott Szentpétervárra, majd újabb fejleményként augusztusban a török erők indultak Szíriába.
Fotó: MTI/AP/Halit Onur Sandal
Az erőszak, ahelyett hogy csökkenne, elharapózni látszik. Oroszország pozíciója folyamatosan erősödik a konfliktusban, és az Ankarával való összemelegedés még inkább kiemelte Moszkva helyzetét. A nagyobb szerep egyben felelősségteljesebb orosz magatartást és a humanitárius elveket figyelembe vevő diplomáciát is megkíván. A megnövekedett szerep egyben azt is jelentette, hogy az USA-nak közvetlenül kell tárgyalnia Oroszországgal a szíriai tűzszünetről.
Itt azért álljunk meg egy szóra, hogy lássuk a helyzet abszurditását.
Miért nincs benne a tárgyalásokban Szíria, akinek a területén a harcok folynak? És hogy kerül bele a tárgyalásokba az Egyesült Államok, amely hivatalosan nem áll háborúban a szíriai rezsimmel? Az általános válasz a kérdésekre természetesen az Iszlám Állam, amelyet úgy bombáz az USA vezette nemzetközi koalíció, hogy érdemi nemzetközi jogi felhatalmazása nincs rá. Ez a helyzet Oroszországnak és az Aszad-rezsimnek is kényelmes, hiszen a szíriai kormánynak előbb-utóbb a dzsihadisták államának felszámolásával is szembe kell majd néznie (ha még egyelőre nem is ez a legnagyobb gondjuk).
A mostani tűzszünetről szóló tárgyalásokat leginkább Aleppo helyzete sürgette. A város ellenzékiek uralta negyedeit júliusban körülzárta a kormány, majd egy reménytelennek hitt offenzívával sikerült áttörni ezt az ostromzárat és új utánpótlásokat eljuttatni a nyomorgó lakosságnak. A harcok során megsérült a város vízmű- és elektromos hálózata, így most már a kormányzati ellenőrzés alatt élő embereknek is meg kellett szenvedniük a konfliktust. A nemzetközi sajtó figyelme kb eddig tartott Aleppóban, azt hogy a kormányerők aztán sikeresen megújították az ostromot, már alig jutott be a hírekbe.
Oroszország – ne feledjük, mint nemzetközi elismerésre törekvő, felelős nagyhatalmi szereplő – már korábban is előállt saját humanitárus mentőakció tervével, amiben viszont – lássuk be – kevesen hittek, legkevésbé Aleppo ellenzéki negyedeinek lakossága. Az orosz hitelességet nagyban aláásta a korábbi „humanitárius konvojaik” Kelet-Ukrajnában (amelyek valójában átfestett katonai teherautók voltak, és fegyvert, utánpótlást vittek a felkelőknek), vagy „precíziós” bombatámadásaik” Szíriában, amelyek önmagukban is sok civil áldozatot követeltek.
Új remény
Hosszas erőfeszítések után az orosz és az amerikai külügyminiszter 2016. szeptember 10-én új tűzszünetet jelentett be. A szeptember a 12-én életbe lépő fegyvernyugvás célja hármas lett volna. Egyrészt az ENSZ által felügyelt humanitárius konvojok eljuttatása a rászorulóknak (mindenekelőtt Aleppóba), és az amerikai-orosz koordináció beélesítése a közös ellenségek irányába. A tűzszünet ugyanis nem terjedt ki az Iszlám Államra és az al-Káida helyi szervezetére. A harmadik, ki nem mondott cél a bizalomerősítés lett volna a felek között. Erre utalt, hogy első körben egy hétig tartott volna a fegyvernyugvás, amelyet aztán egy szorosabb orosz-amerikai koordináció követett volna a közös ellenség támadása érdekében.
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra
Problémák persze kezdetektől voltak. Bár a politikai ellenzék és az Azsad-rezsim elfogadta a tűzszünetet, több iszlamista szervezet elutasította azt. Kimondva vagy kimondatlanul minden csoport egyben arra is felhasználta a fegyvercsendet, hogy feltöltse erőit, megerősítse állásait (ahogy az a háborúkban lenni szokott).
A napokig billegő tűzszünet aztán gyorsan összeomlott, miután a koalíciós erők lebombáztak egy szíriai katonai bázist. Ezt követően a szíriai kormányerők felmondták a fegyvernyugvást, majd két nappal később légitámadás ért egy ENSZ-konvojt, amely időközben már elindult az ellenzék területein keresztül Aleppo felé.
Értelmezés kérdése?
Washington és Moszkva természetesen egymást hibáztatták a támadásokért, de azért érdemes nekünk is elidőzni a részleteknél egy pillanatig. A koalíciós légitámadás Szíriának egy olyan részén történt, ahol a kormányerők már évek óta bekerítve, egy enklávéban élnek, főleg kurd erőkkel körülvéve. Jellemzően a tiszta frontvonalak hiányára, ezek a körbezárt katonai egységek nemcsak megtudták őrizni működőképességüket, de éppen harcban álltak egy magaslatért az Iszlám Állam egyik csoportjával. A súlyos áldozatokkal járó bombatámadás ekkor történt.
Fotó: MTI/EPA/Szíriai Vörös Félhold
Az ENSZ segélykonvoját egy olyan területen érte támadás, ahol csak az orosz és a szíriai légierő működik. Beszámolók szerint először egy drón jelent meg a konvoj felett, majd napnyugta után nem sokkal bombatámadás-sorozat kezdődött. Az áldozatok és a károk felmérése valójában csak másnap, napkelte után történhetett meg, és végül is mindegy, hogy ki mit vélt látni vagy hallani a sötétben, mert a helyszínen az orosz légierő által használt szabadesésű bombák maradványai voltak fellelhetőek.
Érdekes, hogy a két nagyhatalom mennyire eltérően reagálta le a saját hibáját. Az USA az első hírek után jelezte, hogy kivizsgálja az eseményeket, majd további információk kiszivárogtatása után végül elismerte a hibát. A segélykonvoj esetében az orosz fél tagadta, hogy a szíriai vagy orosz légierőnek köze lett volna az eseményekhez. Később, az újabb rész információk megismerése után mindig alakított a magyarázaton: egy amerikai drón volt a felelős, öngyulladás következett be, a felkelők voltak a felelősek. Hamarosan
Hogyan tovább az amerikai-orosz kapcsolatokban?
A szíriai háború sok tekintetben jelent új kihívásokat az elmúlt évtizedek konfliktusai tekintetében, de a nagyhatalmak szintjén most fordul elő először, hogy nemcsak a partnereik, pártfogoltjaik állnak háborúban egymással, de ők maguk is jelen vannak katonailag hadszíntéren. Ez pedig minden korábbi esetnél jobban megnöveli a kockázatát annak, hogy valami nagyobb baj történjen.
Ugyanakkor sem a jelen állás szerint, sem Washingtonnak, sem Moszkvának nem érdeke, hogy épp Szíria miatt keveredjenek konfliktusba. A realitásokat nézve, és kizárva a média és a humanitárius katasztrófa felhajtó erejét, egyik országnak sem létkérdés ez a konfliktus. Ha valami jellemzi Barack Obama külpolitikáját az elmúlt nyolc évben, az a tartózkodás volt az újabb konfliktusok felvállalásától. Bár ez lehet furcsán hangzik ahhoz képest, hogy mit látunk most a világban, az összehasonlítási alapot az ifj. Bush-adminisztráció kell, hogy jelentse. Akkor majd 180-200 ezer amerikai katona vett részt az afganisztáni, iraki és még ki tudja, milyen műveletekben, ma a tizede. Az USA nem hajtott végre katonai intervenciót Líbiában, és Szíriában is csak közvetlenül hajlandó támogatni az ellenzéket.
Moszkva számára csak kicsivel nagyobbak a tétek Szíriában, neki mégiscsak az utolsó közel-keleti partneréről van szó, amelynek elvesztése révén csökkenne (de nem szűnne meg) a jelenléte és az erőkivetítési képessége. Ugyanakkor Putyinnak épp elég gazdasági kihívással kell otthon szembenéznie, a NATO határozottabb fellépése is fejfájást okozhat. Sőt, Kína számára is kínál kihívást, egyszerre partnerek és riválisok a szénhidrogénekben gazdag Közép-Ázsiában.
