Nagyvilág

Moszkvára mutogat Washington

Az Egyesült Államok Oroszországot tartja felelősnek az ENSZ egyik szíriai segélykonvoját ért támadásért - mondta kedden Ben Rhodes, Barack Obama elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója.

Minden jel arra utal, hogy légitámadás történt

– mondta. Mivel a szíriai ellenzéknek nincsenek repülőgépei, ez azt jelenti, hogy akár a szíriai kormány, akár a kormány oldalán Szíriában beavatkozó orosz csapatok is elkövethették a támadást az Aleppóba tartó konvoj ellen – tette hozzá.

Mindenesetre az orosz kormányt tartjuk felelősnek az ebben a térségben végrehajtott légitámadásokért, tekintve, hogy a fegyvernyugvás alatt vállalt kötelezettségük arra szólt, hogy elejét vegyék a légi hadműveleteknek.

A szíriai kormány visszautasította a feltételezést, hogy csapatai intéztek támadást a segélyt szállító gépkocsioszlop ellen.

Semmi sem támasztja alá azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a szír hadsereg célba vett egy segélykonvojt Aleppó tartományban

– mondta egy katonai illetékes a Sana szíriai állami hírügynökségnek.

Moszkva kedden szintén visszautasította, hogy orosz vagy szíriai repülőgépek bombáztak volna.

Korábbi értesülések szerint az ENSZ Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai vörös félhold szervezet egyik központjánál érte légicsapás hétfő este Aleppó városától nyugatra, Urm al-Kubra településnél. A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) kedden azt közölte, hogy a légitámadásban nagyjából 20 civil vesztette életét. A világszervezet kedden már úgy fogalmazott: egyelőre nem erősíthető meg, hogy légitámadás történt.

Az ENSZ az esetet követően úgy döntött, hogy minden segélykonvoját leállítja Szíriában.

A szíriai hadsereg a támadás előtt, hétfő este felmondta az egy héttel korábban életbe lépett fegyverszünetet, és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, a szíriai konfliktust nyomon követő civil szervezet szerint a kormányerők bejelentését követően legalább 35 légitámadást hajtottak végre Aleppóban és környékén. Ezekben legalább 32 ember vesztette életét, közülük többen a segélykonvoj elleni támadásnak estek áldozatául az OSDH szerint. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik