Letartóztattak egy amerikai nőt Észak-Karolinában, akit több mint három hónapja kerestek azért, mert egy garázsvásáron eladott egy fagyasztót, amiről később derült ki, hogy az édesanyja holtteste van benne.
Az 56 éves nő azt mondta a szomszédnak, aki megvette a hűtőt, hogy ne nyissa ki, majd jön és elviszi, ami benne van. Mivel nem jelentkezett, a szomszéd mégiscsak lefejtette a fagyasztóról a ragasztószalagot, és döbbenten szembesült annak tartalmával.
A nyomozás fényt derített arra, hogy a 75 éves asszony természetes halált halt. Utoljára egyébként tavaly augusztusban látták élve. Lányát jelenleg börtönben tartják fogva. (Independent)