Az orosz propaganda megnövekedett szerepe manapság senki sem okoz már meglepetést. Egyre több bizonyíték van arra, hogy Oroszország átfogó rendszert működtet annak érdekében, hogy kihasználva a nyugati társadalmak nyitottságát és a sajtó működését, befolyásolja az egyes országok közhangulatát, belpolitikai vitákat keltsen a politikai erők között.
Ez a fajta tevékenység természetesen nem öncélú, és az iránya nem is elsősorban az egyes országok, hanem azoknak a – orosz szempontból – stratégiai szereplőknek a gyengítése és erősítése, amelyek befolyásolhatják Moszkva megítélését és helyzetét. Ebből a szempontból kiemelt helyzetben van a NATO és az Európai Unió, két olyan szervezet, amely riválisa (az előbbi katonai, az utóbbi politikai értelemben) Oroszországnak A belső kohézió, az egyetértés bomlasztása mindkét szereplőnél a döntéshozatal és így a hatékonyság gyengüléséhez vezetne, és minden kudarc csökkenti a szervezetek legitimitását.
A két szervezet mellett elsősorban az USA és Németország van Moszkva célkeresztjében, hiszen ez a két vezető hatalom, amely gazdasági és politikai erejénél fogva dominálja a NATO-t és az EU-t, ugyanakkor saját jogán is komoly fejfájást tud okozni Oroszországnak. Az amerikai elnökválasztás körüli orosz akciózásoknak csak mostanság tárulnak fel a valós mélységei. A demokrata párt elnökjelölt-állító nagygyűlése előtt kezdődött, a párt vezetőinek emailjeit kiszivárogtató akcióról utólag kiderült, hogy valószínűleg orosz hackerek törték fel a levelezést, és céljuk Hillary Clinton elnökjelölt és általában a demokrata párt meggyengítése lehetett.
Donald Trump szélsőséges kijelentései, furcsa Putyin barátsága, NATO-ellenessége is egyre több kérdőjelet vet fel. Nemrég derült ki, hogy az egyik kampányfőnöke, Paul Manafort szoros üzleti kapcsolatban állt Oleg Gyeripaszka milliárdossal, Oroszország egyik leggazdagabb emberével, és rajta volt a bukott ukrán elnök, Janukovics fizetési listáján. Putyin nemzetbiztonsági tanácsadója, a katonai hírszerzésben korábban karriert csinált Michael T. Flynn tábornok Putyin elnökkel ebédelt együtt.
A példák önmagukban talán nem lennének különösebben érdekesek, hiszen miért nem üzletelhetnének amerikai és orosz üzletemberek közösen, vagy lehetne kritikus egy elnökjelölt a sok tekintetben valóban alul teljesítő európai NATO-tagokkal szemben. De az, hogy egyszerre és koncentráltan jelennek meg orosz szálak az amerikai elnökválasztási kampány demokrata és republikánus oldalán, egyiket gyengítve, a másikat erősítve, az már elgondolkodtató.
Az olasz kormányfő a legkedvesebb
Épp ezek miatt érdekes az a tanulmány, amelyet két cseh kutatóintézet készített arról, hogy az orosz média miként tálalja az európai politikusok megszólalásait, milyen témák kapcsán ad róluk hírt és milyen hangnemben. František Vrabel és Jakub Janda 2014 januárja és a 2016 májusa közötti időszakot vizsgálták (az Ukrajnát ért támadás előtti és utáni időszakot felölelve) és mintegy 59 millió újságcikket analizáltak.
A kutatás a legfontosabb európai politikusok orosz sajtóban történő megjelenését vizsgálta illetve azt, hogy a politikusokat negatív vagy pozitív értelemben kezelte-e az orosz nyelvű sajtó, illetve, hogy milyen témák kapcsán foglalkozott velük a média. A francia, olasz, brit és német állam- és kormányfők mellett az NATO főtitkára, az Európai Bizottság (Jean-Claude Juncker) és az Európai Tanács (Donald Tusk) elnöke, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (FedericaMongherini) szerepelt a felmérésben. Közép-Európából – érthető okokból – egyedül Milos Zeman, cseh államfő került még be a vizsgálatba.
A hatalmas mintán elvégzett elemzések azt mutatják, hogy az orosz sajtó annak megfelelően ábrázolja a politikusokat, hogy azok miként viszonyulnak Oroszországhoz. Azokról a politikusokról, akik Moszkvával jó viszonyt akarnak kialakítani, egyrészt pozitív jelzők használatával foglalkozik a média, másrészt sokkal gyakrabban, sokkal kisebb jelentőségű ügyek kapcsán is kiemelik őket a hírekben.
Ugyanez az oka annak, hogy a vizsgált nyugat-európai politikusok közül Matteo Renzi olasz kormányfő az, aki az orosz sajtó számára a legkedvesebb. Renzi az egyik leginkább orosz párti kormányfő Európában, aki rendszeresen az EU-orosz kapcsolatok normalizálásáról, a szankciók felülvizsgálatáról és a gazdasági kapcsolatok erősítéséről beszél.
Az talán senkit sem lep meg, hogy a legfajsúlyosabb személy – a vizsgálat szerint – Angela Merkel német kancellár volt. Minden témában vele foglalkoztak a legtöbbet, Hollandnál kétszer, Cameronnál háromszor, Junkernél 18-szor gyakrabban említette nevét az orosz sajtó. A kutatók az egyes vizsgált témákkal (terrorizmus, Ukrajna, Iszlám Állam, migráció, Krím-félsziget, stb.) összefüggésben is világosan kimutatták, hogy manapság Németország és Merkel nélkül nincs európai politika, nincs EU-s fellépés.
A német kancellár személyes az orosz médiában azért is érdekes, mert a sajtó egyértelműen az orosz érdekek és Putyin elnök riválisaként tekint rá, és akként is kezeli.
A sajtófigyelés szerint az orosz médiát a kijevi és krími események mellett a migráció, a NATO jövője és a terrorizmus érdekli leginkább. A korábbi brit miniszterelnök és a francia elnök nevét leginkább az Iszlám Állam kapcsán írták le.
Az egész kutatásban szembetűnő, és talán ez a legfontosabb tapasztalata a vizsgálatnak, hogy az EU-s vezetők mennyire marginálisak az orosz sajtóban. Federica Mogherini főképviselő asszony a leggyakrabban emlegetett EU-s politikus, elsősorban az energia, a migráció és a szélsőjobboldali mozgalmak kapcsán. Junker bizottsági elnök csak kicsit van lemaradva, viszont Tusk, az Európai Bizottság elnöke hozzájuk képest láthatatlan és jelentéktelen szereplő az EU-s politikák alakításában és befolyásolásában.
Szeretlek, nem szeretlek
A kutatás külön foglalkozik, hogy a híradások pozitív vagy negatív hangulatban nyilatkoznak-e a politikai szereplőkről. Azt már említettük, hogy az olasz Matteo Renzi a „legkedveltebb” az orosz sajtóban, az említések 65 százaléka pozitívan foglal állást. Mutatja az orosz-francia kapcsolatok szorosságát, hogy második helyen Francois Holland áll, akit az őt említő hírek több mint 60 százaléka pozitívan említ. A skála túloldalán David Cameron áll, mint a legkevésbé népszerű politikus, őt alig kb. 37 százalékban említik pozitívan. Merkel kancellária asszony a tisztes harmadik helyet szerezte meg a legkevésbé pozitív politikusok között, őt a hírek kb. 48 százaléka említette pozitív hangnemben.
Ebben a kimutatásban a legmeglepőbb helyezést Zeman cseh államfő érte el. Annak ellenére, hogy híresen oroszpárti politikusról van szó, mégis csak az orosz nyelvű sajtó 46 százaléka említi pozitívan. Ennek oka a kutatók szerint az, hogy hiába tartják Moszkva szoros partnerének, kijelentései és azok tartalma, mégis sokszor megütközést kelt.
