Miközben Izrael- és Ciszjordánia-szerte egyre gyakoribbak a tiltakozások és az erőszakos cselekmények, a „megszentelt térség”, amely a zsidóság körében Templom-hegyként, a palesztinok körében pedig Haram Al Sharifként ismert, békésebb, mint valaha. Vallási és nemzetiségi szempontból mind a zsidóság, mind a palesztinok számára az egyik legfontosabb terület hosszú idő óta, az erőszak kiújulásának helyszíne. A mostani nyugalom Abdullah jordán király és Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök között 2014-2015-ben született megállapodások eredménye. A kérdés persze az, hogy meddig fog tartani.
![Szalafi dzsihadisták és radikális cionisták: lesz-e béke a Templom-hegyen? 1 800px-SWqanatirTempleMount](http://24.hu/app/uploads/2016/07/800px-swqanatirtemplemount.jpg)
2014-es zavargások
A hat hónapig tartó jeruzsálemi zavargásoknak Abdullah jordán király és Netanjáhú izraeli miniszterelnök 2014. novemberi megállapodása vetett véget. Célja az éveken át tartó, sokszor véres támadások megakadályozása és a status quo helyreállítása volt.
Független megfigyelők tájékoztatása szerint Netanjáhú 2014-ben egyrészt ígéretet tett arra, hogy megakadályozza a zsidó templomi aktivisták, a Kneszet tagjai és izraeli politikusok megjelenését a Templom-hegyen, másrészt, hogy tartózkodik a palesztin látogatás nem és életkor alapú korlátozásától. Az izraeliek nem ellenkeztek a vállalásokkal, de cserébe követelték, hogy Abdullah király tegyen lépéseket a térség biztonságának megerősítésére.
![Szalafi dzsihadisták és radikális cionisták: lesz-e béke a Templom-hegyen? 2 Israel-2013(2)-Aerial-Jerusalem-Temple_Mount-Temple_Mount_(south_exposure)](http://24.hu/app/uploads/2016/07/israel-20132-aerial-jerusalem-temple_mount-temple_mount_south_exposure-1.jpg)
A megállapodások pontos betartásának és a gázai háború augusztusi lezárásának köszönhetően csökkent a feszültség a felek között. 2015 februárjában Jordánia visszaküldte nagykövetét, akit 2014 novemberében hívott haza, miután egy közismert aktivista meggyilkolása miatt Izrael rövid ideig megtagadta a muszlimok belépését a térségbe.
A “késes intifáda” előszele
2015 közepén, a zsidó és a muszlim vallási ünnep idején a feszültségek azonban újra a felszínre törtek. A ramadán utolsó hetében, ami 2015-ben július közepére esett, több százezer muszlim látogatta az al-Aksza mecsetet a térség déli oldalán. Ezzel egy időben a zsidók számára megkezdődtek az ókorban itt álló templomot övező megemlékezések. Ebben az időszakban a templomi aktivisták még több embert tudtak mozgósítani, és ezzel magukra vonni a politikai figyelmet.
A 2014-es megállapodás eleve kudarcra volt ítélve. 2015. július 6-án körülbelül 20 hebroni fiatal kődobálással próbálta megakadályozni, hogy zsidók lépjenek a térségbe. A kormányok eltérő módon reagáltak. Jordánia arra kérte Izraelt, hogy átmenetileg zárja le a térséget és csak muszlimok belépését engedélyezze.
![Szalafi dzsihadisták és radikális cionisták: lesz-e béke a Templom-hegyen? 3 fotó: JS](http://24.hu/app/uploads/2016/07/jaszberenyi-619-1024x683.jpg)
Netanjáhú elutasította Jordánia kérését, és kitartott amellett, hogy a Waqf (muszlim vallási alapítvány, a vallásügyi minisztérium megfelelője, ami leginkább a térség irányításáról ismert) tegyen a kődobálások megakadályozásáért. Amikor a Waqf megtagadta Izrael követelését, a rendőrség elővigyázatosságból lezárta a térséget a zsidó és más nem muszlim látogatók elől.
A Waqf bár kikényszerítette akaratát, de – tudtán kívül – ezzel a templomi aktivistákat segítette, akik rávették a kormányt, hogy a jövőben álljon ki az erőszakos zsarolásokkal szemben. A következő zsidó ünnepen, július 26-án, amikor palesztin fiatalok kövekkel dobálták meg a rendőrséget, Gilad Erdan belbiztonsági miniszter elrendelte, hogy a rendőrség biztosítsa a zsidók belépését.
Egy hónappal később a feszültség tovább növekedett, amikor Erdan a zsidó újév előtt három nappal tájékoztatott, fennáll annak a kockázata, hogy kövekkel dobálják meg a zsidó látogatókat. Netanjáhú korábbi ígérete ellenére elrendelte, hogy állítsák vissza a nem és életkor szerinti belépési korlátokat. Ezzel egy időben Izrael kitiltott két iszlamista aktivistát a térségből, akik zsidó vallású látogatókat zaklattak.
A következményekkel kapcsolatos félelmek beigazolódtak. A zsidó újév ünnepe alatt a palesztin tüntetések egyre erősödtek, melyek során megpróbálták elzárni a térséget a zsidók elől. Válaszul a rendőrség már az óváros és Kelet-Jeruzsálem körüli ellenőrző pontokon feltartóztatta a palesztinokat.
Példa nélküli módon, 48 órán keresztül az ott élőkön és dolgozókon kívül megtiltotta a palesztinoknak, hogy az óvárosba lépjenek. Az intézkedések miatt az erőszak már a város utcáira is átterjedt. Az indulatok végzetes elszabadulásától tartva Netanjáhú betiltotta a Kneszet-tagok belépését a térségbe.
Az úgynevezett “jeruzsálemi” vagy “késes” intifáda
![Szalafi dzsihadisták és radikális cionisták: lesz-e béke a Templom-hegyen? 4 fotó: Jászberényi Sándor](http://24.hu/app/uploads/2016/07/jaszberenyi-077-1024x684.jpg)
Az izraelieket érő spontán késeléses és lőfegyveres támadások egész Jeruzsálemre, Ciszjordániára és Izraelre kiterjedtek. Ezzel egy időben palesztinok izraeli katonai állomások előtt tüntettek Gázában és Ciszjordániában. Nyilvánvalóvá vált, hogy a 2014-ben kötött megállapodásokat újra kell vizsgálni.
2015 októberében az USA külügyminisztere, John Kerry sikeres kétoldalú megállapodásokat kötött Jordániával és Izraellel.
A két ország között kialakult diplomáciai feszültséget jól mutatja, hogy a megállapodások bejelentése nem közösen, hanem külön-külön történt. A jordániai király nem válaszolt Netanjáhú telefonhívásaira és elhatárolódott a személyes találkozótól. Attól tartva, hogy kettejük megállapodását Izrael újra megszegi, azzal fenyegetőzött, felülvizsgáltatja az 1994-es békeszerződést.
Netanjáhú nyilatkozatot tett arról, hogy tiszteletben tartja Jordánia szerepét a térségben. Megerősítette, hogy Izraelnek nem áll szándékában azt felosztani, továbbá üdvözölte a jordániai Waqffal összehangolt munkát a biztonság fenntartásáért.
És ami talán még ennél is fontosabb, ígéretet tett arra, hogy tovább erősíti azt a régóta fennálló politikai álláspontot, miszerint
a muszlimok imádkoznak a Templom-hegyen, a nem muszlimok látogatják a Templom-hegyet.
Netanjáhú ezzel egy átmeneti lehetőséget döntéssé alakított át. Abdullah nem tett utalást az Izraellel folytatott biztonsági együttműködésről, de nem is tagadta Netanjáhú állítását, miszerint a megegyezésük már megszületett.
Ezek voltak a térséget érintő legfontosabb változások a konfliktus eszkalálódása óta, ami Kerry látogatását előidézte. A média figyelme arra az egyébként nagy horderejű megállapodásra korlátozódott, amely lehetővé tette megfigyelő kamerák felszerelését a térségbe. Az élőkép célja, hogy azonosítani lehessen, megszegi-e valamelyik fél a vállalásait.
![Szalafi dzsihadisták és radikális cionisták: lesz-e béke a Templom-hegyen? 5 a Templom hegy; forrás: crisis group](http://24.hu/app/uploads/2016/07/templomhegy-724x1024.jpg)
Késes intifáda 2.0
A várakozásokkal ellentétben úgy tűnik, a konfliktus elcsendesedett. Izrael kitiltotta megválasztott politikusait és a templomi aktivistákat, legfeljebb 60 vallásos zsidó belépését engedélyezi naponta, és nem alkalmaz nem és életkor szerinti korlátozást a palesztinok körében. Jordánia pedig eddig sikerrel szerelte le a palesztin kődobálókat.
A megállapodás bár eredményesnek tekinthető, mélyen gyökerező ellentéteteket fed el. A zsidó tüntetők kisebb-nagyobb sikereket érnek el az őket érő megszorítások eltörléséért, miközben a kelet-jeruzsálemi palesztin fiatalok még mindig ellenségként tekintenek rájuk.
Az izraeli vállalásokban bekövetkező – valós vagy vélt – legkisebb változás nem fog válasz nélkül maradni a palesztin oldalról.
Ez Izrael számára a zsidók korlátlan beléptetését, vallásgyakorlását és szuverenitását, Jordánia számára Izraellel való szembenállást, a PA számára pedig mindkettejükkel szembeni hathatós fellépést jelent. Az érintett politikai vezetőkre nemzetközi nyomás nehezedik, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki egymással, legfőképpen a szabad vallásgyakorlás kérdésében.
Az elmúlt néhány évben Izrael a belpolitikai és a nemzetközi érdekei között rekedt. Semmi sem utal arra, hogy ez megváltozna a közel jövőben.
![Szalafi dzsihadisták és radikális cionisták: lesz-e béke a Templom-hegyen? 6 fotó: JS](http://24.hu/app/uploads/2016/07/jaszberenyi-216-1.jpg)
Három pontos követelésük (zavartalan belépés a zsidók számára, zsidó vallásgyakorlás és szuverenitás) teljesítésére a közeljövőben nem sok esély van. Növekvő támogatottságuk azonban egyszer már elegendő volt ahhoz, hogy a palesztinok azt feltételezzék, Izrael újra a szent hely felosztását tervezi.