Külföld

Ilyen brutális árulásokat élőben a Trónok harca óta nem láttunk

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2016. 07. 04. 15:08

A brit politika a Brexit után olyan durva lett, mint a Trónok Harca, csak itt mindenki Littlefinger. Annyi különbség van persze, hogy amíg a Trónok Harcában Petyr Baelish, a legügyesebb áruló, elérte, hogy a könyv eleje óta minden nagyobb fordulat mögött ő álljon, és minden változás az ő agendáját támogassa, a briteknél nincs terv, nincs számítás, csak brutális mészárlás.

A kilépésről szóló referendum óta alig két hét telt el. És ennyi idő alatt egész Nagy-Britannia felborult. A politikai pártok között olyan leszámolások és árulások voltak, mintha Anglia helyett Ned Stark feje vált volna le Európáról.

Most így állunk:

Már a szavazás másnapján lemondott David Cameron miniszterelnök. Cameron persze nagyrészt magának köszönheti az egészet. A kilépésról szóló népszavazás tervét ő maga találta ki, azért, hogy ezzel kimanőverezze a toryk euroszkeptikus felét és a náluk még euroszkeptikusabb UKIP-et.

Arra viszont nem számított, hogy közben kétmillió menekült vándorol be Európába, és az unió sokkal gyengébbnek tűnik majd, mint amikor a népszavazást bejelentette. De Cameron még így is megúszta volna, ha nem árulják el.

Boris Johnson a Brexit első árulója.

Johnson soha nem titkolta igazán lelkesen, hogy a végső célja a miniszterelnökség. Két cikluson keresztül volt London népszerű – elég liberális – polgármestere. Cameron és Johnson sorsa egyébként régóta össze van kötve. Negyven éve ismerik egymást, először Etonból, a britek legelitebb középiskolájából, majd Oxfordból, ahol a britek legelitebb dining clubjának tagjai voltak (ezek olyanok, mint az amerikai fraternity-k, csak pólós seggfejek helyett frakkos seggfejekkel). Mindkettejük kimondott álma volt, hogy miniszterelnökök legyenek, de végül a fiatalabb Cameron nyert.

Johnson a kilépésről szóló népszavazás előtt sokáig gondolkodott, hogy mit tegyen. A döntést végül a szokásos heti publicisztikájában jelentette be, a Telegraph-ban. Állítólag két cikket is írt, egyet a bentmaradásról, egyet a kilépésről. Volt olyan forrás, aki mindkettőt látta, és azt mondta, a bentmaradást pártoló sokkal erősebb volt.

Erre egyébként meg is van az esély. Johnson publicisztikájával sok probléma volt, elképesztően kicsavart például tényeket, hogy az ő mondanivalóját támasszák alá, de ez nem volt meglepő a Brexit mellett kampányolóktól. Viszont Johnson korábban, ha fenntartásokkal is, de kifejezetten EU-barát volt. Volt újságíró Brüsszelben, az apja pedig a korai brit európai parlamenti képviselők egyike volt.

Az, hogy végül úgy döntött, hogy a kilépés mellett kampányol, szinte biztosan nem a saját meggyőződése, hanem a Nagy Verseny miatt volt. Johnson miniszterelnök szeretett volna lenni, a kampány pedig remek lehetőség volt arra, hogy megmutassa, képes is erre.

Cameron sokáig nagyon bízott benne, hogy Johnson mellé áll a kampányban. A Bullingdon Clubban ugyanis Johnsonra ömlött az összes karizma, Cameronnak már nem nagyon jutott belőle. Miután Cameron visszatért Brüsszelből, ahol kialkudta a briteknek nyújtott uniós kedvezményeket, Johnson írt neki egy SMS-t, hogy ő kezd a kilépés felé húzni. Sokáig egészen csöndben is volt, majd döntött: a kilépésért fog kampányolni.

Cameront erről állítólag szintén SMS-ben tájékoztatta, öt perccel azelőtt, hogy a publicisztikája élesedett volna a Telegraph-ban. Az, hogy Cameron ideges volt, a források szerint kifejezetten enyhe kifejezés. Az árulás után a Downing Streeten mindenki tombolt. Teljesen jogosan.

Johnson árulása legitimálta a kilépés gondolatát a tory-k között. Ha ő nem áll át, szinte biztos, hogy nem nyer a kilépés. Onnantól számított legitim szavazatnak a brexit, hogy Boris kiállt mellette.

Úgy számolt, hogy ha kilépnek, ő lesz a bukó Cameront követő miniszterelnök. Ha pedig maradnak, pont elég támogatót szerzett az euroszkeptikus toryk között, hogy megpuccsolhassa a régi barátját.

Johnson azt mondta:

A tortával kapcsolatos politikám az, hogy meg is egyem, és meg is maradjon.

Mindent akart, de végül semmit nem kapott meg. Pont azért, mert őt is elárulták.

És Boris Johnsont is egy régi barát szúrta hátba.

Johnson miniszterelnöki esélyei valójában nem álltak jól a kilépés után, egyszerűen elszámolta magát. A döntés annyira felháborította a maradáspárti briteket, hogy a távozó Cameron helyett Johnsonban találták meg a bűnbakjukat. Szinte mozgalom indult azért, hogy ne Johnson legyen a konzervatívok pártelnöke (és ezzel miniszterelnöke).

Végül Michael Gove árulása csinálta ki Johnson esélyeit.

Ily duzzadt tenger visz most minket is,
Használni kell, mig áradatja tart,
Vagy vesztjük a sors kedvezéseit.

Ezt mondta Brutus Shakespeare Julius Ceasarjában a politikai szerencséről, és a fenti idézetet parafrazálta Johnson is, amikor bejelentette, hogy nem indul a miniiszterelnökségért.

Nincs itt az ideje harcolni a történelem árapálya ellen, inkbb meg kell ragadni az áradatot, és meglovagolni a győzelem felé.

Mindezt azután, hogy Johnson legfontosabb támogatója, a kilépés mellett kampányolók másik vezetője, Michael Gove igazságügyi miniszter bejelentette, hogy nem tartja alkalmasnak Borist Johnsont a miniszterelnökségre.

Az árulás hatása megdöbbentő volt, szinte csoportokban hagyták ott a konzervatív támogatók Johnsont, hogy Gove-ot támogassák helyette. Az, hogy miért árulta el Johnsont, szinte véletlenül derült ki. Gove felesége a Daily Mail egyik publicistája, és egy, a férjének szánt emailt véletlenül egy riporternek küldött el. Ebben azt írja, legyen makacs, és csak akkor támogassa Johnson jelöltségét, ha konkrét ígéretet kap egy pozícióra. Nem kapott, nem is támogatta.

Az egészben az a meglepő, hogy ezzel Gove is elbukta a jelöltséget. Eleve nem volt kifejezetten népszerű, és Johnsont támogatva többször is kijelentette, hogy magát nem érzi alkalmasnak a pozícióra. Az árulása után valamennyit javult a helyzete, mert a brit konzervatívok többsége inkább Johnsonra volt mérges, amiért gyáván megfutamodott Gove árulása után.

Az egész árulássorozatból eddig Theresa May belügyminiszter látszik kiemelkedni. May kifejezetten visszafogott politikus, nem haverkodik a sajtóval, nem karizmatikus és nem megközelíthető. Cserébe viszont sokkal konzervatívabb, mint Cameron, Johnson vagy Gove. És egyelőre nagyon vezet a versenyben, hogy ki lehet Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.

Persze addig még majdnem három hónap van, és két hét alatt sikerült két jelöltet elhasználni. Ráadásul a brit politikában nagy hagyománya van az árulásoknak, szinte soha nem a korai favoritból lesz pártelnök. Ez történt Tony Blairrel és David Cameronnal is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.