A következő élő közvetítés része A vezetők már készülnek a britek nélküli EU-ra

David Cameron lemondott

David Cameron sajtótájékoztatót tartott, ahol rengeteg pompával feldíszített mondat között elmondta, hogy a szavazást tudomásul venni nem volt könnyű, de az emberek döntöttek, amit végre kell hajtani.

Szerinte a tárgyaláshoz, hogy mi lesz ezután, kelleni fog Észak-Írország és Skócia is, akik viszont tagjai szeretnének maradni az Uniónak.

Cameron szerint nem kell senkinek aggódnia, egyelőre minden úgy marad, mint eddig volt. Arról biztosította az országban élő külföldieket és a külföldön dolgozó briteket, nem lesznek hirtelen változások.

Végül Cameron lemondott.

Az októberi tory konferenciáig marad a helyén, utána új miniszterelnököt választanak. Szerinte most egy darabig stabilitásra van szüksége az országnak, de ő nem lehet az a kapitány, aki új vizekre evezi Nagy-Britannia hajóját. Ezért új miniszterelnökre van szükség. Az új kormányfő fogja elindítani a lisszaboni szerződés 50. cikkelyére hivatkozva a kilépéshez vezető folyamatot – mondta David Cameron, aki szerint a folyamat véghezviteléhez erős vezetőség kell.

David Cameron azért távozik majd, mert az emberek nem arra szavaztak, amit ő helyesnek tart. Nemcsak parlamenti demokrácia van, hanem az embereket is meg kell kérdezni, tisztelni kell döntésüket – tette hozzá, majd gratulált a kilépés kampány résztvevőinek. Mint mondta: biztos abban, hogy országa életképes az unión kívül is.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik