Donyeck városához közeledve egyre több az ellenőrzőpont.

Blokkposzt – mondják az ukránok.

Ez betonkockákból rögtönzött hálóhelyiséget és lövészpozíciót, szögesdrótot és útlassítást jelent.

Húsz kilométerre Donyecktől szállunk ki először az első blokkposztnál, ami egy leomlott vasúthíd mellett helyezkedik el. Betonból öntött gúla alakú tankcsapdák lassítják a főleg mezőgazdasági forgalmat. Kombájnok mennek dolgozni a mezőkre. A májusi zivataroktól puha a föld.

Unott arcú ukrán kiskatonák ücsörögnek kalasnyikovjaikkal a kezükben a főút mellett. Előfordul, hogy strandpapucsban vannak és csak a golyóálló mellényt viselik felsőként.

Fotográfirováty – mondják baltaarccal a fiúk.

Az embernek nem kell értenie oroszul, hogy tudja, ez azt jelenti, nincs fényképezés. A rutin azonban már dolgozik bennünk: tudjuk, hogy majd húsz perc csevegés, a vasúti romok befotózása után, miután megdicsérjük katonai tetoválásukat, pózolni fognak nekünk. Így is lesz.

A mellénk szegődött debalcevói veterán, Szergej Várátyin azonban figyelmeztetett, hogy innen tíz kilométerre korántsem lesz idilli a helyzet. Avgyievkánál minden este lőnek egymásra a szeparatisták és az ukrán hadsereg. „Reguláris orosz haderők” – javít ki Szerjózsa, de esélyünk sincs ellenőrizni állítását. Mi az ukránokhoz kértük akkreditálásunkat. Katonai kísérőink miatt esélyünk sem lenne átmenni a donyecki vagy a luganszki népköztársaságba.

Nagy eséllyel már akkor lelőnének, amikor meglátnának az úton. Vagy az ukránok lőnének hátba tévedésből.

Ukrán hivatalos közlések szerint 9098 ember vesztette életét 2014 óta a konfliktusban, amely során Donyeck és Luganszk megye felkelt az új ukrán kormány ellen. Orosz támogatással jelentős területeket sikerült az ellenőrzésük alá vonniuk, amelyeket az ukrán haderő próbált visszavenni, kevés sikerrel. Nehézfegyverekkel és jól felszerelt hadsereggel találták szembe magukat. Bár a világon mindenki nyílt titokként kezeli, hogy Vlagyimir Putyin utasítására az orosz hadsereg avatkozott be Ukrajnában, a Krím-félsziget megszállásával kezdve, majd nyílt összetűzésbe keveredve a reguláris ukrán csapatokkal a Donyeck-Oblászt régióban. Oroszország azonban ezt a mai napig nem ismerte el.

Az újonnan megválasztott ukrán elnök, Petro Porosenkó európai bábáskodással írta alá a második minszki megállapodást (az első sikertelen volt), ami pontot tett a véres harcok végére és törékeny tűzszünetet hozott.

A különböző, a harctereken dolgozó humanitárius alapítványok felhívták a figyelmünket, hogy nem szabad komolyan venni az ukrán minisztériumi statisztikákat, mert erősen kozmetikázottak. A valóságban a halottak száma körülbelül 15 ezer főre tehető. Eddig 1164 holttest került elő, de még másfélezer eltűnt hever valahol a Debalcevó-környéki erdőkben. 2014-ben ott zajlottak a leghevesebb harcok.

A szeparatista csapatok úgynevezett „katlanba” zárták a várost védő ukrán haderőt, óriási volt a mészárlás.

A nehéztüzérség becsapódó lövedékeitől rengett a föld, amikor ott jártunk. Akkori riportunk szereplőiből kevesen maradtak életben.

E sorok írásakor is katonák holttestei hevernek szerte a közeli erdőkben, mivel a folyamatos lövöldözések miatt a civil szervezetek nem tudnak bemenni eltemetni őket.

Porosenkó állítólag a debalcevói helyzet miatt írta alá a második minszki megállapodást, hogy megmentse a hadsereget.

Ukrán politikai elemzők szerint képletesen szólva „Putyin fegyvert nyomott” a forradalommal megválasztott elnök fejéhez, akinek nem volt más választása, mint aláírni az egyezményt. Már akkor sejtette mindenki, hogy hosszú távon tarthatatlan lesz, de a mai napig nem állt elő senki sem jobb rendezési megoldással.

A második minszki egyezmény kimondja, hogy egy biztonsági zónát kell létrehozni a harcoló felek között, ennek érdekében pedig a 100 milliméternél nagyobb kaliberű tüzérségi fegyvereket ki kell vonni a térségből, a rakétavetőkkel együtt. Emellett pedig Ukrajnának alkotmányt kellett módosítania és különleges jogokat garantálnia a felkelt régiónak, mellyel sem a szeparatisták, de az ukrán szélsőjobb sem volt elégedett. A nehézfegyverzet zömét azonban mindkét fél kivonta a térségből és nemzetközi megfigyelők ellenőrzik az egyezmény betartását.

A tűzszünet azonban erősen billeg. Elképzelhető, hogy a harcok teljes mellszélességben kiújulnak hamarosan, és a nehézfegyverek visszatérnek a Donbászba.

Ebből jelenleg azonban semmit sem lehet érezni Kijevben. Bár az ukrán gazdaságot csúnyán arcul csapta a válság, az élet változatlanul zajlik.

Nem állnak blokkposztok a Donyeck felé vezető úton, Kramatorszkban is gyerekek ballagnak az iskolákból és a kávézók teraszai tele vannak emberekkel. A háború során kétszer is gazdát cserélt Szlavjanszkban is a szétlőtt épületek emlékeztetnek a harcokra, a szeparatisták tömegsírjaikon megjelent, orosz trikolor színű virágok.

Minden nagyon békésnek tűnik, de valójában nincs béke.

Hatvanezer ukrán katona és harmincezer önkéntes ásta be magát, készülve a harcok kiújulására.

A harcok jelenleg Debalcevó környékén és Donyeck 15 km-es vonzáskörében zajlanak. A harcszíntér Avgyievka ipari kisvárosánál a leghevesebb. Oda tartunk.

Egészen pontosan a 801-es vegyesfegyverzetű dandár 16-os zászlóaljához. A 125-ös munkácsi dandár is errefelé harcol egyébként. Ide soroztak be több kárpátaljai magyart is.

Az utolsó blokkposzt, ahová beengednek, egy L alakú panelházcsoport mellett kap helyet. A szeparatisták (oroszok?) öt kilométerre vannak. A panelházaknak a senkiföldje felé mutató oldala szét van lőve. Erkélynyi lyukak tátonganak a falakon, minden üveg be van törve. A ház másik oldalán azonban továbbra is családok élnek. Néha, be-becsap egy gránát a panelba, de ez van. Nincs hová menniük. A környező városokban már túl sok menekült szívódott fel.

Gyerekek játszanak a ház tövében, biciklisek tekernek az út mellett. Anyuka vezeti totyogó hároméves gyerekét. Ekkor szólalnak meg a fegyverek. Először a kalasnyikovok kelepelnek fel, ezt az 50 kaliberes géppuskák követik, majd a becsapódó aknák huppogása. Előttünk valahol komoly tűzharcok kezdődnek. A helyieket azonban ez nem nagyon hatja meg. Senki sem menekül.

Az éjszakák sokkal rosszabbak. Minden éjszaka lőnek egymásra, becsap a gránát

– mondja egy helyi lakos.

A lakosság is inkább éjszaka bújik el, amikor a szeparatisták nekiindulnak elfoglalni egy-egy blokkposztot. Ezt mondják az ukrán katonák, akik név nélkül beszélhetnek csak velünk. A szeparatisták szerint az ukránok az agresszorok.

Ukrán nemzetbiztonsági forrásaink szerint a szakadárok mindenáron meg akarják szerezni Avgyievkát, mert stratégiailag létfontosságú a közelében található gyárak miatt, ez azonban nehézfegyverzet nélkül minimum ötszörös túlerővel lehetséges, ami nem áll a rendelkezésükre. Az ukránoknak sincs elég emberük, hogy visszafoglalják a gazdát cserélt városokat.

Az EBESZ már ez év februárjában jelezte a tűzszünet egyre gyakoribb megsértését és a nehéztüzérség szórványos felbukkanását a szeparatisták területein. A helyzet a helyiek elmondása szerint egyre inkább romlik.

Mielőtt lemenne a nap, indulunk vissza Kramatorszkba, különösebb incidens nélkül megérkezünk. Az éjszaka 5 katona veszti életét Avgyievkánál.

(A riport Csarnai Attila „Meghalni Ukrajnáért” munkacímű dokumentumfilmjének forgatása során készült)

Jászberényi Sándor, Ukrajna, Donyeck-Onblászt