Nagyvilág

Meghalt az Everesten a nő, aki be akarta bizonyítani, hogy a vegánok is képesek bármire

Maria Strydom kifejezetten azzal a céllal vágott bele a világ legmagasabb hegycsúcsának meghódításába, hogy bebizonyítsa: a vegán életmódot folytatók is képesek lehetnek bármire, amire az állati eredetű tápanyagokat is fogyasztó emberek.

A 34 éves ausztrál nő a férjével, Robert Gropellel együtt elérte az utolsó tábort, onnan indultak csúcs meghódítására szombaton. Mielőtt azonban felérhettek volna, mindkettejüknél magaslati tüdőödéma alakult ki. Gropelt sikerült idejében megmenteni és kórházba szállítani, Strydom agyában azonban túl sok folyadék halmozódott fel.

A házaspár nem amatőrként vállalkozott a kalandra, mindketten tapasztalt hegymászók voltak. Az orvosok úgy fogalmaztak, hogy a férfi fizikailag jól van, de lelkileg összeomlott a felesége elvesztése miatt.

„Az emberek valamiért azt gondolják, hogy a vegán életmódot folytatók mind alultápláltak és gyengék. A világ hét legmagasabb csúcsának megmászásával be szeretném bizonyítani, hogy a vegánok is képesek bármire, sőt, még annál is többre” – nyilatkozta a melbournei Monash University adjunktusaként dolgozó Strydom az egyetemi portálnak, közvetlenül az útja előtt.

Maria Strydom mellett még két ember halt meg szombaton az Everesen: a 36 éves Eric Arnold, a házaspár mászócsapatának tagja, és Phurba, egy 25 éves Sherpa. A világ legmagasabb hegyének fekete napján további harminc hegymászó lett rosszul, közvetlenül a csúcs közelében.

(Time)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik