Nagyvilág

Offshore-botrány: megbecsülni sem lehet, mennyi ügy pattan még ki

Egyszerre több tucat történet szálait követik a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda kiszivárogtatott iratait feldolgozó újságírók, és már a jövő héten újabb ügyekkel állnak elő - hangsúlyozta kedden Berlinben a munka egyik vezetője, Frederik Obermaier, a Süddeutsche Zeitung című német lap oknyomozó újságírója.

A Panama-iratok – egy világraszóló leleplezés története című kötet bemutatóján Frederik Obermaier elmondta, hogy a következő hetekben és hónapokban sorozatosan jelennek majd meg az iratanyagból kibontakozó történetek, és megbecsülni sem lehet, hogy mennyi ügy pattan ki a dokumentumok révén, mert a 2,6 terabájt nagyságú adattömeg jelentős részét nem is tudták még átnézni.

Az anyagon világszerte több mint 400 újságíró dolgozik az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ) együttműködésben.

A szervezet május 9-én megnyit egy kereshető adatbázist, amelyhez bárki hozzáférhet. Ebben a forrás védelme érdekében nem az eredeti dokumentumok lesznek, hanem kivonatok, amelyek azonban így is több mint 200 ezer offshore cég adatait tartalmazzák. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik