Nagyvilág

Bernie Sanders leépíti csapatát és a csodában reménykedik

A Demokrata Párt elnökjelöltségét lélektanilag már bukta Bernie Sanders, de ő még mindig reménykedik, hogy az elbukott előválasztások ellenére is megszorongathatja Hillary Clintont.

Bernie Sanders demokrata elnökjelölt csökkenteni kezdte munkatársai létszámát, miután a keddi előválasztásokon öt közül csupán egy államban győzött. A vermonti szenátor, akinek gyakorlatilag már nincs esélye pártja elnökjelöltségének elnyerésére, nem adja fel, készül a következő megméretésekre, elsősorban a döntőnek számító júniusi kaliforniai előválasztásra. A politikus azonban sok államban csökkenteni kezdte kampánystábja létszámát.

Erre először kampányfőnöke, Jeff Weaver utalt a CNN-nek adott interjújában, majd Sanders szóvivője, Michael Briggs megerősítette a döntést. Maga Sanders a New York Timesnak beszélt a létszámcsökkentés okairól. “Több száz munkatárstól válunk meg, nincs már ugyanis szükségünk arra, hogy az ország valamennyi szövetségi államában jelen legyünk. Nagyon nagy létszámú csapat dolgozott velünk, de ötven szövetségi államból negyvenben már túlvagyunk a választásokon” – mondta a szenátor, és hozzátette, hogy minden erőforrást a hátralévő előválasztásokra összpontosítanak.

A Sanders-kampányban jelenleg 550-en dolgoznak, de január végén még ezer főt számlált a csapat. Jeff Weaver bejelentése szerint pillanatnyilag 200 embertől válnak meg. Elemzők szerint az elbocsátás annak a jele, hogy Sanders számot vetett a realitásokkal, vagyis azzal, hogy valószínűleg vetélytársát, Hillary Clintont választják meg a nyári országos konvención a Demokrata Párt elnökjelöltjének. Sanders azzal bíztatja híveit – és így tett szerdán az egyik indianai választási gyűlésen -, hogy bár tisztában van a helyzettel, de a politikában szerinte mindig vannak csodák. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik