Nagyvilág

Kuba fittyet hány Obama szavaira, tovább tolják a kommunizmus talicskáját

Az amerikai elnök szabad választásokat szeretne, nyitott is egymás felé a két ország, de hiába.

Havanna, 2016. április 17. Raúl Castro kubai elnök beszédet mond a Kubai Kommunista Párt 7. kongresszusának megnyitóján  Havannában 2016. április 16-án. A háttérben, bátyja, Fidel Castro volt kubai elnök óriásportréja. (MTI/EPA/Omara García Mederos)

A Kubai Kommunista Párt megtartotta a hetedik kongresszusát a hétvégén, mindenki azt hitte, történelmi változtatásokat jelent be Raúl Castro.

A várakozás nem volt alaptalan, hiszen előtte Obama az országban járt, a Google megállapodást kötött a kubai hatóságokkal a szélessávú internet, valamint a vezeték nélküli internetkapcsolat kiépítéséről és bővítéséről, Obama pedig kijelentette, szabad választásokat szeretne az országban, eltörölt embargót az amerikai Kongresszusban.

A szavazópolgároknak szabad és tisztességes választásokon kell megválasztaniuk kormányukat. Nem mindenki ért egyet ebben velem, nem mindenki ért ebben egyet az amerikai néppel, de mégis úgy hiszem, hogy ezek az emberi jogok egyetemes érvényűek. Úgy vélem: ezek az amerikai és a kubai nép, ugyanakkor a világ népeinek is jogai.

Lő, gól

Később Fidel Castro keményen visszalőtt, amiből már sejteni lehetett, hogy az enyhülés nem lesz egyszerű. A korábbi kubai diktátor kifejtette, nincs szüksége a birodalom (Egyesült Államok) semmiféle ajándékára.

Az Obama testvér című levelében Fidel Castro az amerikai vezető “mézesmázos szavain” élcelődik, amelyek szerinte növelték az infarktus kockázatát hallgatóságában, amikor Obamát arról hallották beszélni “mézédes szavakkal”, hogy a kubaiak és az amerikaiak “barátok”.

Obama azon szavaira, hogy “felejtsék el a múltat és nézzenek a jövőbe”, a volt legfőbb vezető olyan régóta vitatott kérdéseket sorolt fel – gazdasági blokád, fegyveres invázió Kuba ellen, egy zsúfolt kubai utasszállító repülőgép felrobbantása -, amelyekre a 2014 végén kezdődött látványos enyhülés sem hozott gyógyírt.

Nem változik semmi

A pártkongresszuson Raúl Castro arról beszélt, hogy:

  • továbbra is a kommunista párt lesz az egyetlen engedélyezett politikai csoport az országban,
  • az állami vagyont nem privatizálják,
  • nem könnyítik meg a vállalkozók dolgát.

Nem vagyunk naivak, nem engedünk a külső nyomásnak és követelésnek, szögezte le az ifjabbik Castro.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Omara García Mederos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik